Különleges babaházak, amik sosem voltak gyerekjátékok

A 19. század végéig a babaházakat elsősorban felnőtt nők vásárolták saját maguknak. Gyerekeknek tilos volt hozzáérniük, mivel elkészíteni, berendezni valódi művészetnek és nagyon drága hobbinak számított. Fodor Marcsi mutatja be a legegyedibb darabokat.

A 16. században, ahogy kinyílt a világ, és egyre több egzotikus, soha nem látott holmi érkezett Európába a távoli kontinensekről, a tehetősebb háztartások valódi „minimúzeumot” (wunderkammer) rendeztek be a szekrényükben. Színes madártollakat, különleges terméseket, ritka ásványokat, koralldarabokat, aprócska szobrokat, képeket tartalmaztak ezek a gyűjtemények, amiket az úri közönség szívesen nézegetett vacsora után. Ám mindez a férfiak mulatsága volt.
A nők számára egészen másféle gyűjteményt tartottak kívánatosnak ekkoriban. Olyat, amelyik jobban megfelel háziasszonyi státuszuknak. Így jöttek létre a babaházak, melyek különlegességnek számítottak – a legjobb alapanyagokból készültek, ezért csak a leggazdagabbak, királynék, hercegnék engedhették meg maguknak. Minden egyes mini berendezési darab egyedi, kézműves termék volt, amely gyakran ugyanannyiba került, mint a rendes méretű változat. Bálok, társasági események középpontjai lettek a ritka babaházak. Minél részletesebbek, kidolgozottabbak voltak, annál jobban emelték a háziasszony presztízsét. Azt mutatták, nemcsak bőséges anyagi forrással rendelkezik, hanem fantasztikus ízléssel is, amit így kétszer bizonyíthatott vendégei előtt: saját házában és annak mini változatában.

Mária királyné babaháza (1924)

V. György brit király felesége, Mária királyné szintén nem gyermekként kapta ajándékba híres babaházát. Elmúlt már ötvenéves, és nemhogy anya, de nagymama volt, amikor a náluk vendégeskedő Mária Lujza hercegnének eszébe jutott ez a meglepetés. A hercegné arra gondolt, milyen dicsőség lenne az első világháborúban megtépázott angolok számára, ha mesterségük minden tudását beletehetnék egy babaházba, amit aztán ajándékba kaphatna a királyi pár. A terveket Sir Edwin Lutyens, a kor leghíresebb építésze készítette, a babaház pedig minden idők legtökéletesebb műalkotása lett – amiben minden működik. Nemcsak valódi villanyvilágítás van benne, de a csapokból hideg és meleg víz is folyik, a WC lehúzható (persze a mini toalettpapír igazi, ahogy a picike szappan is), a lift gombnyomásra indul, és a felhúzható gramofonra tett lemez az angol himnuszt játssza. A hallban álló órát Cartier tervezte, a mini koronaékszereket pedig Fabergé műhelyében rakták össze – természetesen aranyból, és valódi drágakövekkel díszítették.
A ház különlegessége, hogy minden benne van, amire egy rendes háztartásban szükség lehet, a húsdarálótól a Singer által elkészített és persze működő mini varrógépig. A borospincében 200 üveg 1875-ös Chateau Lafitte van – igen, igazi borral feltöltve, és a garázsban álló hat autó (és egy motor) is benzinnel hajtott motorral van ellátva. A gyűjtemény legértékesebb része a könyvtár, ahol 300 kézzel írt mini könyv sorakozik – a kor leghíresebb szerzői, mint Arthur Conan Doyle vagy Rudyard Kipling írtak mini novellákat az exkluzív könyvtár számára, és az itt található rejtett széfben őrzik a kastély biztosítási papírjait is.
A falakat több mint 700 eredeti festmény, rézkarc, nyomat, térkép díszíti, melyek egytől egyig a kor leghíresebb művészeinek saját kezű alkotásai. Az asztalokon pedig a mini koktélok mellett korabeli napilapok, magazinok kicsinyített másai hevernek a picike szivarok mellett. Egyetlen dolog nincs benne, ami pedig a kastélyban akkoriban már volt: telefon. Ezt ugyanis nem tartották előkelőnek.

1500 ember három évig dolgozott a háromemeletes, húszszobás kastélyon, és a királynő azt mondta, ez élete legszebb ajándéka. Nem sokáig játszhatott vele, hiszen szinte azonnal kiállították a Windsor kastélyban, ahol azóta is látható.

Petronella Oortman babaháza (1686-1716)

A harmincéves holland özvegyasszony második férjétől kapta nászajándékba saját házuk miniatűr változatát, hogy rendezze be azt is kedvére. Amikor a babaház zárva van, egyszerű, lábakon álló szekrényre emlékeztet, de ha kinyitják, kilenc szoba válik láthatóvá, mind pazarul berendezve. Az étkészlet ezüstből készült, kézzel szőtt selyem borítja a foteleket, a falakat korabeli művészek mini freskói díszítik, a padlót valódi márvány fedi, a konyhában látható kék-fehér porcelánokat pedig Kínából szerezték be.

Egyesek úgy vélik,

hogy a babaházaknak oktató funkciója is lehetett. Nemes kisasszonyok ezen keresztül tanulhatták meg, hogyan működik a háztartás, hol a helye a tárgyaknak és persze az embereknek. A gyakran írástudatlan szobalányoknak is így magyarázták el, mit hová kell vinni, vagy hogyan kell tökéletesen beágyazni, port törölni.

A berendezés luxust áraszt magából, a kor legjobb mesterei dolgoztak minden egyes darabján. Petronella lánya, Hendrina szerint anyja nagyjából harmincezer guldent költött a babaházra élete során. Ennyi pénzből akkoriban Amszterdamban egy folyóparti házat lehetett megvenni.
A művészettörténészek számára a ház legérdekesebb része az emeleti vászonszoba, ahol a háztartás legértékesebb darabjait: a fehér színű ágyneműket, abroszokat, alsóneműket, gallérokat tartották. A korabeli szokások szerint ezeket csak évente egyszer küldték el kimosni a városon kívüli hatalmas mosodákba. A házon belül mindössze a vasalást végezték, ami nem volt könnyű munka, mert az akkor divatos gallérok akár 10-15 méter hosszúak is lehettek. Igazán gazdagnak az számított, akinek annyi vászonneműje volt, hogy egész évben folyamatosan jutott tiszta belőle. Ehhez azonban olyan sok kellett, hogy külön szobát tartottak fenn ezek tárolására.

Petronella halála után, 1716-ban a babaház a lányáé lett, és később is női ágon öröklődött tovább, míg végül 1821-ben megvette a holland állam. Jelenleg Amszterdamban a Rijksmuseumban látható.

Stettheimer babaház (1915–1935)

A három Stettheimer nővér legendás volt az 1920-as évek Amerikájában. Modern, tehetséges, sziporkázóan okos nők, akik bankár felmenőiktől rengeteg pénzt örököltek. Úgy döntöttek, hogy soha nem mennek férjhez, helyette a tanulásra és a művészetre koncentráltak, a családi örömöket pedig óriási partikra cserélték, ahol rendszeresen vendégül látták a kortárs művészeti élet minden fontos szereplőjét.
Ettie író volt, Florine festő, Carrie pedig a háztartás vezetésében élte ki kreativitását. Olyan különleges ételeket talált ki, mint a tollpiheleves vagy az aszpikba mártott homár. Azt azonban két testvére sokáig nem is sejtette, hogy Carrie-t nem elégíti ki a partiszervezés, többre vágyik. Igazi szenvedélyét azonban viszonylag későn találta meg. Negyvenhét éves volt, amikor a családi nyaralás alkalmával megkérték a helyi úriasszonyok, vigyen valami saját kezűleg készített apróságot a jótékonysági vásárra – ő pedig a szokásos lekvár és hímzés helyett apró babaházakat rakott össze a helyi fűszerestől elkért dobozokból és az otthon talált tárgyakból. Olyan nagy örömet okozott számára a barkácsolás, hogy úgy döntött, összeállítja miniben azt a házat, amiben élni szeretne – húsz éven át ezen a hatalmas művészeti alkotáson dolgozott. Megtanult kristálycsillárt készíteni, székeket faragni és aranyozni, de ő festette a tapétákat és a selyempárnák díszítését is.
Az alakuló babaházat művészbarátai nagy figyelemmel kísérték, és hamarosan híre ment: Carrie a legjobban annak örül, ha aprócska festményeket, rajzokat kap ajándékba, a művészek korábbi alkotásainak saját kezű másolatait. Több mint húsz ilyen aprócska festmény található a házban, de a legértékesebb az a hüvelykujjnyi aktszobor, amit Marcel Duchamp francia képzőművész adott Carrie negyvenkilencedik születésnapjára, márványból kifaragva.

Galéria | 3 kép

Astolat kastély (1974–1987)

„S virágok közt csendben áll / egy négytornyú nagy, szürke vár / mely évek óta őrzi már / Shalott kisasszonyát” – hangzik Lord Alfred Tennyson híres verse, a Shalott kisasszonya, amely annyira beindította egy amerikai művésznő, Elaine Diehl fantáziáját, hogy úgy döntött, megépíti a mesebeli kastélyt. Több mint 13 évet szánt az alkotásra. Korábban is miniatűr bútorokat, kiegészítőket készített, de az Astolat kastély lett élete fő műve, amelynek minden egyes darabjába beletette a lelkét.

Az első babaházakat

ötezer éves egyiptomi sírokban találták meg. De ezek sem gyermekek számára készültek. Azért temették a holttest mellé őket, hogy az illetőnek a túlvilágon is legyen hol laknia.

A 29 szobás kastély olyan, mint egy megelevenedett mese az oroszlánszobros kapuval, az előcsarnokban álló páncéllal és a fő attrakcióval: a toronya szoba lakójával (az egyetlen babával a házban), a varázslóval, Merlinnel, aki mellett mini teleszkóp áll, a falon pedig zodiákus jegyek olvashatók.
A meseház varázslatos módon keveri a hagyományos technikákat a legmodernebbekkel. A falon lévő, bélyeg nagyságú festmények kézzel készültek, és 18. századi alkotások másolatai, a fürdőszoba márványborítása Carrarából érkezett, és a könyvtárban található a világ legkisebb Bibliája. A kandallóban a fénytechnikának köszönhetően mintha valódi lángok lobognának, és a kastély belső világítását szenzorok vezénylik, amelyek alkalmazkodnak a kinti fényviszonyokhoz, így a ház állandóan jól látható.
És van is mit nézni benne! Hiszen a hétszintes kastélyban minden megtalálható, amiről csak álmodhat egy kislány vagy akár egy nagyobbacska hölgy. A hatalmas bálterem tökéletesen megfér a kínai stílusban berendezett ópiumbarlang mellett, a fegyverszobából pedig a zeneszobába léphetünk be, ahol aprócska, de profin felhangolt zongora várja a jövőbeli lakókat. A teljesség kedvéért az egyik szobában mini jegesmedvebőr hever a lépcsőre terítve, a falakon pedig aprócska őzfejtrófeák díszlenek.