De hogy miért volt olyan különleges az a novemberi Zoom-hívás? Azért, mert előtte a két gyerekkori barátnő 82 éven át nem látta egymást, sőt, azt sem tudták, hogy a másik életben van-e. Egyikük 9, másikuk 10 éves volt, amikor egy berlini iskola udvarán könnyes szemmel elbúcsúztak egymástól 1939-ben, és ugyan megígérték egymásnak, hogy mindig tartani fogják a kapcsolatot, a 20. század közbeszólt, és majdnem egy teljes életet leéltek abban a hitben, hogy a másik jó eséllyel odaveszett a holokausztban. Ana María Wahrenberg (született Annemarie Wahrenberg) apja a kristályéjszaka után a sachsenhauseni koncentrációs táborba került, ahonnan végül 29 nap után kiszabadult. Ezután, Ana María Wahrenberg elbeszélése alapján, hosszú, bonyodalmas úton sikerült csak az emigrációhoz szükséges vízumokat megszereznie, így feleségével és kislányával Chilébe menekülhetett – a rokonaik közül senki más nem került ki élve a koncentrációs táborokból. Betty Grebenschikoff (született Ilse Kohn) családja emigrációs vízum nélkül kényszerült menekülni, így arra a helyre vezetett az útjuk, ahol papírok nélkül is fogadtak menekülteket: Sanghajba. És ugyan a legnagyobb veszélytől megszabadultak, de a helyzetük nem volt sokkal jobb, hiszen a japán megszállás után a zsidókat itt is gettóba kényszerítették, vagyis hivatalos nevén a hontalan menekültek zárt szektorába: szüleivel és testvéreivel egy apró szobán osztozott, a házban egy fürdőszobára 16 lakó jutott. A sanghaji gettó 1945-ös felszabadítása után még 5 évig élt Kínában a lány, itt ismerkedett meg férjével is, az orosz vízimentővel, Oleg Grebenschikoff-fal, akivel 1948-ban össze is házasodtak. A fiatal párnak 1950-ben a kommunista hatalomátvétel után menekülnie kellett, így Ausztráliába költöztek. Végül 1953-ban jutottak el az Egyesült Államokba, ahol az asszony azóta is él.
Ana Maria Wahrenberg, Berlin, 1936 (Fotó: Museo Interactivo Judío de Chile) és Ilse Kohn az 1930-as években (Fotó: Jennifer Grebenschikoff tulajdona)
Egy váratlan egymásra találás
A két barátnő egy véletlen miatt találkozhatott újra. Vagyis egy szemfüles holokausztkutató, bizonyos Ita Gordon remek memóriájának köszönhetően: a nő a Steven Spielberg által alapított USC Shoah Foundation (a Dél-Kaliforniai Egyetem Soá Alapítványa) munkatársa, aki holokauszt-túlélők tanúvallomásait katalogizálja és indexeli.
Az Alapítvány birtokában kb. 55 ezer videófelvétel van túlélők beszámolóival, így amikor azt írjuk, hogy Gordonnak jó a memóriája, akkor azt bizony szó szerint kell érteni.
Miután hallotta Wahrenberget beszélni egy, a kristályéjszakáról szóló virtuális konferencián, rémleni kezdett neki valami. Mégpedig az, hogy egy 24 évvel korábbi vallomásban Betty Grebenschikoff hasonló történetet mesélt el gyerekkori barátjáról, mint Wahrenberg a konferencián.
Ezután kutatásba kezdett (hiszen mindkét lány nevet változtatott), majd rengeteg telefonhívást bonyolított le a Museo Interactivo Judío de Chile (interaktív chilei zsidó múzeum) munkatársaival, ahol Wahrenberg évek óta különböző programokon vett részt. „Teljesen biztosnak kellett lennünk abban, hogy ez a két nő valóban a két elveszettnek hitt gyerekkori barát – mondta Rachael Cerrotti, az USC Shoah Foundation kreatív producere a The Times of Israelnek. – Ita Gordon megérzése, majd kutatása kifogástalan volt, és viszonylag gyorsan kapcsolatba tudtunk lépni Bettyvel a floridai holokausztmúzeumon keresztül, ahol rendszeresen előad.”
Mintha mi sem történt volna
Végül több mint 80 év után eljött a nap, amikor a két barátnő újra meglátta egymást, egyelőre csak a képernyőn keresztül. Novemberben zajlott az első Zoom-beszélgetésük, amelyet azóta minden héten megismételnek, hiszen mint mondják, bőven van mit megbeszélni.
Kapcsolódó
7 fontos és szívbe markoló holokausztkönyv
Az egymásra találás pillanataiban a családtagjaik is becsatlakoztak a hívásba, hogy pezsgővel koccinthassanak a barátságra. Lucas Kirschman, Grebenschikoff egyik unokája meghatódva nyilatkozott a pillanatról, amikor a Annemarie és Ilse meglátták egymást a képernyőn:
„Annyira természetes volt számukra az egész. Rögtön felvették a fonalat és mindenféle dolgokról kezdetek beszélgetni, mintha mindez semmiség volna. Pedig még a nyelv is okozhatott volna nehézséget, de egyáltalán nem így történt. Még soha az életben nem hallottam a nagyanyámat németül beszélni ezelőtt.”
L’chaim! Mindkét család koccintott a nagy találkozásra. (Fotó: USC Shoah Foundation)
Azért is hihetetlenül felemelő ez a történet, mert nemcsak, hogy a két barát hosszú évtizedeken át folyamatosan életben tartotta magában a reményt, hogy valaha újra találkozhatnak, de egyikük sem maradt meg a passzív reménykedés szintjén: sokszor sokféleképpen próbáltak meg információkat szerezni a másik hollétéről, vagy arról, hogy egyáltalán életben van-e, de próbálkozásaik sorra kudarcba fulladtak.
„Ezalatt a sok év alatt mindig kerestem őt, de hiába. Soha nem felejtettem megemlíteni a nevét és beszélni róla a vallomásaimban, beszédeimben, a dokumentumfilmekben, amelyekben szerepeltem. Hatalmas csoda és micva ez mindkettőnk számára.
Most már Ana Maríának hívják, ő Ilse Kohnként emlékszik rám. Nagyon bízunk benne, hogy 2021 őszén végre személyesen is újra találkozhatunk” – mondta Grebenschikoff, akinek egyébként memoárja Egyszer Sara volt a nevem címmel könyvként is megjelent. Wahrenberg is hasonlóképpen nyilatkozott, ő is áldásnak tartja, hogy mindketten megélhették ezt a pillanatot. „Minden vasárnap legalább egy órán keresztül beszélünk – nyilatkozta. – Soha nem fogyunk ki a témából. Mindig nagyon jókat beszélgetünk, hiszen még mindig hasonló az érdeklődési körünk, és még mindig feljönnek újabb és újabb közös emlékek. Ahogy kijutunk ebből a szörnyű járványból, mindenképpen találkozunk a világ valamely pontján.”
Annemarie és Ilse a tervek szerint szeptemberben Floridában találkozik újra személyesen, és együtt töltik a rós hásánát. Az biztos, hogy rendkívüli találkozó lesz: a családtagok beszámolói szerint a két idős asszony már most, a telefonbeszélgetéseik során is teljesen átlényegül, és úgy kuncorásznak, mintha nem lett volna ez a 82 év és ők újra az a két 10 éves kislány lennének egy berlini iskola udvarán.
Kiemelt kép: Ana María Wahrenberg és Betty Grebenschikoff első Zoom-hívása. Fotó: USC Shoah Foundation
