Sokan érezzük úgy, mintha a történelem ismételné önmagát: az idei március épp olyan lehangoló és kilátástalan, mint a tavalyi. Ismét lezárták a határokat, ismét nagytételben fogy a vécépapír, és ismét a home officé és a digitális oktatásé a főszerep. Árgus szemekkel figyeljük az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit, ismerőseinkkel küldözgetjük egymásnak az online híreket, hátha egyikben vagy másikban megleljük a választ, amelyet olyan régóta keresünk: mikor lesz már vége ennek az egésznek?

Szorongásoldás figyelemeltereléssel

Sajnos attól, hogy minden platformon a híreket szemlézzük, nem fog semmi megoldódni; tájékozottabbak leszünk, az igaz, ahogy az is, hogy a stressz-szintünk is konstans magas lesz, hasonlóan a vérnyomásunkhoz. Na és mit tegyünk, hogy az idegeink kisimuljanak? Sibbie O’Sullivan, a The Washington Post újságírója remek módszert talált arra, hogy elterelje a gondolatait a bezártságról, a pandémiáról és minden más szörnyűségről, amelyekkel tele vannak a hírek.

„Úgy döntöttem, megnézem a Dallast, a nyolcvanas évek ikonikus sorozatát, amely a texasi Ewing család ambíciókkal, büszkeséggel, viszályokkal és fényűzéssel teli életét követi nyomon – kezdte O’Sullivan. – Minden nap alig vártam, hogy lássam a gyenge színészi teljesítményeket, a cselekmény érthetetlen fordulatait és a cifra személyiségeket. A sorozat végül mégsem megnevettetett, hanem magával ragadott.”

Az újságíró a cikke megírásakor több mint 250 részt megnézett már a Dallasból, és nagyjából száz volt neki még hátra.

„Ami leginkább elbűvölt, hogy mennyi releváns kérdést vetnek fel az epizódok: alkoholizmus, mellrák, abortusz, női egyenjogúság, az elnyomó férfiak, a fel nem vállalt homoszexualitás nehézségei, a pszichoterápia fontossága.

Ahogy néztem, azon merengtem, hogy vajon a sorozat írói gondolták volna, hogy ezekről a témákról évtizedekkel később még mindig viták folynak majd? A Dallas bizonyos aspektusai olyan pontosan reflektálnak a jelenlegi helyzetünkre, hogy az döbbenetes.”

Egy 1981-es kép a sorozatból. Balról: Victoria Principal (Pamela Barnes Ewing), Patrick Duffy (Bobby Ewing), Barbara Bel Geddes (Eleanor Southworth ‘Ellie’ Ewing), Larry Hagman (as John Ross ‘Jockey’ Ewing, Jr.), Linda Gray (Samantha Ewing), Steve Kanaly (Ray Krebbs) és Susan Howard (Donna Culver). Fotó: CBS Photo Archive/Getty Images

Arra az esetre, hogy ha megkoptak volna az emlékeink, az újságíró példát is hoz. „A sorozat hetedik évadának 21. részében az olajmágnás Jockey Ewing (Larry Hagman) hangot ad elveinek, miszerint: »Miután elengedted a tisztességet, a többi gyerekjáték.« Ez a nyilatkozat tökéletesen passzolna Trump tweetjei közé. Persze ez a váratlan komolyság nem szegte kedvem, hogy értékeljem a Dallas szépségeit és örömeit is. Nem hittem volna, hogy ennyire élvezettel nézem majd, ahogy Samantha Ewing (Linda Gray) lerántja a fülcimpájáról a klipszet, mielőtt felveszi a telefont. Ez egy következetesen ismétlődő, finom részlet. És rendkívül szórakoztatónak találtam a női szereplők hajviseletét, amelyek gyakran változtak – akár egy epizódon belül is. Hosszú haj, dauerolt haj (nagy hiba), kreppelt haj (még nagyobb hiba), és a legfurcsább az összes közül az érthetetlen formában feltűzött haj, amelyet egy időben Samantha és Pamela Ewing (Victoria Principal) is viselt – engem leginkább egy önbarnítózott croissant-ra emlékeztetett. Csupán Ellie (Barbara Bel Geddes), Southfork szíve-lelke hordott végig egy egyszerűbb bubifrizurát.”

Jim Davis (John Ross ‘öreg Jock’ Ewing) és Barbara Bel Geddes (Eleanor Southworth ‘Ellie’ Ewing) 1979-ben. Fotó: CBS Photo Archive/Getty Images

Szemrevaló képkockák

A Dallast Amerikában 1978 és 1991 között vetítették, a 13 év alatt pedig rengeteg karakter színesítette a sorozatot – ez is kifejezetten tetszett O’Sullivannek. „Biztos vagyok benne, hogy sok tévénéző akkoriban azért nézte a sorozatot, mert szinte minden rész bővelkedett bikinit, dekoltált felsőrészt vagy szűk nadrágot viselő női szereplőkben. De szerencsére a képsorokat az egyenlőség jellemzi. Bobby Ewing (Patrick Duffy) gyakran volt látható csupasz felsőtesttel, Ray Krebbs (Steve Kanaly) meg szinte sosem gombolta be rendesen a kockás flanelingjét – ezzel is utalva arra, milyen izzasztó munkát végez a ranchen. Amikor reggel Bobby kimászott az úszómedencéből, szépségével csak az vetekedett, hogy Samantha is ott ejtőzött a neonzöld fürdőruhájában.”

Ki tudná elfelejteni azt az eszement fordulatot, amikor a kilencedik évad végén kiderült, hogy Pamela valójában csak álmodta Bobby halálát, az álom pedig egy teljes évadon át tartott? Fotó: CBS Photo Archive/Getty Images

Az újságíró aztán arról írt, hogy imádta nézni Samanthát, még akkor is, amikor olyan válltöméses dzsekit viselt, amelyben úgy festett, mint egy amerikaifutball-játékos, vagy amikor – Joan Jett rockzenész stílusában – túl sok szemfesték volt rajta. „Eljátszani Jockey magányos, elgyötört, alkoholista feleségét, nem lehetett egyszerű Linda Gray számára, különösen akkor, amikor a kamera a gyönyörű arcára fókuszált. Nézni, ahogy a szeme kimeredt, a szája remegni kezdett, kellemetlen volt, de mivel heteken át naponta kétszer vagy háromszor is elindítottam egy újabb és újabb részt, nem tudom rá azt mondani, hogy egy üresfejű és anyagias karakter. Néha azt kívántam, bárcsak előtörne Samanthából a görög mitológia Klütaimnésztája, és lelőné Jockey-t. De örülök, hogy nem tette. Ma már nem így van, de akkoriban a dühös női karakterek nem voltak teljesen felfegyverkezve. Samantha ékes példája volt a női gyengeségnek – annak, amelyik sajnálatra méltó. Minden bizonnyal sok tévénéző tudott azonosulni a problémáival.”

És hasonló a helyzet Cliff Barnesszal (Ken Kercheval), a Ewing család ősellenségével, akit eleinte a The Washington Post szerzője is utált. „A soha nem múló vágya, hogy bosszút álljon a Ewingokon, unalmas, mégis ez adja a sorozat gerincét. De most, hogy újranéztem, úgy hiszem, hogy Kercheval a legjobb férfi színész a Dallasban. Az általa megformált Cliff érzelmeli szélesebb skálán mozognak, mint a Ewing fivérek megnyilvánulásai.”

Micsoda frizurák! Patrick Duffy (Bobby Ewing) és Victoria Principal (Pamela Barnes Ewing) 1983-ban. Fotó: CBS Photo Archive/Getty Images

Ha pedig Sibbie O’Sullivan eddig nem hozta volna meg a kedvünket a Dallas újranézéséhez, az összegzése garantáltan megmásítja a véleményünket. „Nevetségesen sok emberrablást, repülőgép-szerencsétlenséget és merényletet néztem végig a Ewingoknak köszönhetően, a szájfények csillogásától pedig már-már migrénem lett. És most már biztosan tudom, hogy az olajiparban a pénzcsinálás hangja a jégkockákra töltött bourbon csobogása. Belefáradtam az éves családi barbecue-partikba és a medencés bunyózásokba. Szentül hiszem, hogy Jockey ölte meg Kristint, ahogy Teresát és Rault is, a Ewingok mexikói szolgálóit. Összességében elmondhatom, hogy boldogan éltem túl a Dallast. A sorozat megnézése segített átvészelni az elmúlt hónapokat, vagy ki tudja, lehet, hogy évek teltek el…”

A Dallas itthon is nézhető a Jocky TV kínálatában minden este 23:40-től.