„Lapozzatok bele” a magazinba a képre kattintva!
Tavaszi remények
A bizonytalanság lett az állandó az életünkben. Divatos szó ma a reziliencia, alkalmazkodni kell, gyorsan és lehetőleg panaszkodás nélkül. Nem látjuk a végét, meddig tart ez az időszak, amikor normálisnak kell tekinteni, hogy este még nem tudjuk, másnap megy-e iskolába a gyerek, vagy mi a munkahelyünkre.
Alkalmazkodunk, próbálunk úgy tenni, mintha minden rendben lenne (naná, hogy nincs), és a gyerekeket is arra trenírozni, hogy ne akadjanak ki, ha holnaptól hirtelen a nappaliban van a suli.
A kérdéseink sokasodnak. Meddig normális az alkalmazkodás? Mi lesz, ha már semmin nem akadunk ki? Ha annyira hozzászokunk az elzárkózáshoz, hogy nem tudunk majd nyitni, akkor sem, amikor már lehet? Mi lesz, ha a gyerekünknek az lesz a normális, hogy nem mehet közel a barátaihoz?
Engedjük el egy kicsit az igyekezetet, hogy annyira rugalmasak legyünk, és vonuljunk vissza a nyugalmunk buborékjába, amit talán az olvasással tudunk a legjobban megteremteni. Segítünk, hozzuk a témákat, melyek garantáltan beszippantanak, elgondolkodtatnak, tanítanak nekünk valamit.
Egyik kedvencem a valaha elérhetetlennek számító termékekről készült fotóanyag (köszönjük, Fortepan) a hetvenes–nyolcvanas évekből, színes időutazás, nagyon ismerős képekkel. Interjúinkban Rúzsa Magdi, Presser Gábor, Stork Natasa közelebb engednek magukhoz, fi gyelemre méltó sorsokat, történeteket ismerünk meg. A híres pszichiáterek feleségei és a magyar gyermekirodalmat megteremtő anyukák olyan összeállítások, amelyeket olvasnánk még oldalakon át. A Karib-tengeri Mustique szigete pedig álmodozásra késztet, fejben listakészítésre ösztönöz, hová is megyünk, ha majd újra csomagolhatunk. Mert jobb lesz minden, napról napra közelebb kerülünk ahhoz, hogy túl legyünk ezen a nehéz időszakon. Jön a jó idő, a sok napsütés, az oltóanyag, még kicsit bírjuk ki.
Addig pedig olvassunk sokat, a lelkünknek is kell az utazás.
Akovács Éva, főszerkesztő