Az énekesnő a csendről, a végletekről, Radnótiról és Freddie Mercuryról, az elfogadásról és a népmesékről mesélt. Meg arról is, hogy ég és föld között lebegni igazi kiváltság. Hufnágel Gabriella beszélgetett vele.
HUFNÁGEL GABRIELLA: Kívülről úgy tűnik, mintha tíz életet élnél egyszerre, tele vagy projektekkel, nem akarsz elvesztegetni egyetlen pillanatot sem, aztán, ahogy korábban nyilatkoztad, napokig szó szerint csendben vagy, mert arra van szükséged. Mi okozza ezt az éles váltást?
RÚZSA MAGDOLNA: Ez nem tudatos. Gyakran azt érzem, olyan vagyok, mint a víz. Morajlok, majd óriási hullámokat vetek, aztán a rendszer jelez, hogy állj. Ilyenkor jön a teljes visszavonulás. Nem tudok egyféle lenni. Figyelek az ösztöneimre, pontosan érzem, mit igényel a testem és a lelkem, és azt teszem, ami jólesik.
H. G.: Amikor napokig hallgatsz, mi jár a fejedben?
R. M.: Saját magunkkal együtt lenni a legnehezebb. Szeretem magam elemezni, törekszem a fejlődésre. Sokszor a legtöbb, amit tehetsz magadért, hogy igazat mondasz, ezért ilyenkor próbálok szembenézni a kellemetlenebb dolgokkal. Szeretem látni a tényeket, mert abból tudok építkezni. Az igazat mutatom kifelé is, amivel bevonzom a hasonló típusú embereket.
H. G.: Szerintem kezdettől fogva ezt a hitelességet szeretik benned az emberek.
R. M.: Minden kiül az arcomra, nem szeretem a szerepeket. Például nem lehet rám erőltetni egy olyan ruhát, amelyben nem érzem jól magam a színpadon, mert tudom, hogy az első mozdulatnál szétesem. Minden újdonságot próbálok úgy formálni, hogy azzal tudjak azonosulni, legyen az egy kellék, szöveg vagy dallam. Sokszor egy dal hangulatára születik a szöveg. Érzem, ha működik, de azt is, ha esetleg másnak kell adnom.
H. G.: Mi történik, ha olyat kell csinálnod mégis, ami nem neked való?
R. M.: Mivel maximalista vagyok, akkor addig megyek, amíg nem tudom magabiztosan végigcsinálni. Engem nem lehet megfutamítani, sőt, ha valamire azt mondják, nem fog sikerülni, az külön kihívás. Az elérhetetlen izgat. Ilyen volt a legutóbbi Aréna koncertemen a levegőben pörgés. Pedig tériszonyos vagyok, de nekem az a legfontosabb, milyenek a dalaim, a koncertek, mit tudok adni az embereknek. Kezem, lábam remegett, de amikor elképzeltem, milyen jól fog kinézni a színpadon, tudtam, hogy meg kell csinálnom.
H. G.: A Magdaléna estednél hatszor kilincseltél támogatásért, de addig mentél, amíg nem sikerült.
R. M.: Ha megálmodok valamit, onnantól kezdve olyan vagyok, mint a kutya a csonttal – nem eresztem. Olyankor addig próbálkozom, amíg nem találok olyat, aki annyira hisz benne, mint én magamban. Aztán jön egy Covid, és megváltozik minden, de a kreatív énemet a járvány sem tudta elvenni.
H. G.: A karantén alatt sem tétlenkedtél: írtál mesekönyvet és szakácskönyvet is.
R. M.: És egy lemezt, ami áprilisban érkezik, tizennégy új dallal. Szeretném, ha a közönség is azt érezné, hogy a nehéz helyzeteket túl lehet élni, ilyenkor is lehet pozitívan gondolkozni.
H. G.: A „félig tele” szemlélet mentén születtek a dalok?
