Elvis-poszter a falon, művészeti szakkör már az általános iskolában: a szépség mindig központi helyen állt az életében. Állandóságról és változásról, ideálokról és elfogadásról beszélgettünk.
Számodra mit jelent a szépség?
A szépségről beszélve két világ nyílik meg előttem. Először az emberekre és a hozzájuk köthető dolgokra gondolok, beleértve a gondolataikat is, ám a másik értelmében a szépség fogalma számomra kitágul, és szerepet kap benne az univerzumban való részvételünk és elveszettségünk, ahogy a nagy egészben próbáljuk megtalálni a magunk helyét. De azért ha a konkrét szépségről beszélünk, elsőre mindenképp a szép arc ugrik be. Mindemellett nagyon óvatosan bánnék azzal, mi a szép. Nemrég beszélgettünk Krisztával, a feleségemmel arról, hogy a mai világban a korábbi koroknál sokkal több emberi arccal találkozunk. Az interneten is, hiszen állandóan arcokat nézünk a közösségi oldalakon, a filmgyártás is iszonyúan felpörgött, ráadásul a karantén miatt extrém mennyiségű vizuális tartalom kerül elénk. A filmiparban mindig is központi kérdés volt az aktuális ideál, de most ez elszabadult. Intenzíven éljük meg ezáltal azt az élményt is, hogy a szépség maga egy fluid dolog. Alapban is változik a korral, sőt, a divatokkal is, de számomra az is alapélmény, hogy a tehetség is felruházhat vele, szépségfaktorrá válhat. Egy szép külsejű ember elsőre talán csak úgy, a maga nyersességében is tetszik, de ha nem elég izgalmas, előbb-utóbb kopik a varázsa. De visszafelé is igaz ez: van, akiben elsőre nem fedezzük fel a szépséget, de aztán az eredetiségük extramagasra felnyomja ezt az értéket, felépül a szépsége, és már kimagaslónak látod az illetőt, különleges ereje ez.
Ki volt az, akire először rácsodálkoztál?
Sok ideálom volt, de a férfiakhoz például soha nem a szépséget kapcsoltam. A Volt egyszer egy Vadnyugat kapcsán például a zsigereiben éreztem, hogy Claudia Cardinale szép nő. Az ABBA és a Boney M.-lányok is tetszettek, utóbbiak sötét bőre levett a lábamról. De hogy Elvis, akiről volt egy plakát a szobámban, szép lenne? Nem, ő a zenéjével, a jelenségével fogott meg. Hogy olyan, mint egy görög isten, már felnőttkori élményem. Ugyanígy Alain Delon. Nekem egyforma minőség volt Belmondóval. Később, fiatal felnőttként Naomi Campbell volt az első, akinek a full body szépségére rányílt a szemem. Egészében egy csoda volt, a párduc alakja és a finom arca.
