Marilyn Monroe zaklatott magánéletét az évtizedek alatt alaposan feldolgozták: tárgyiasítás, sikertelen házasságok, vetélések és abortuszok, kábítószerrel való visszaélés, híres viszonyok és végül öngyilkosság/túladagolás. Az utóbbi években azonban elkezdett kirajzolódni egy alternatív kép is az egykori filmcsillagról, aki azokban az időkben élt, amikor az sem volt elég ahhoz, hogy egy nő maga diktálja a feltételeket, ha ez a nő éppenséggel a bolygó legismertebb színésze volt. Monroe először úgy lett feminista ikon, mint a nő, aki miatt szükség van a feminizmusra, mára azonban másként tekintünk rá: olyan nő volt, aki nagyon is önálló volt és sok mindenben meghaladta korát.

Független, testpozitív, tudatos

Furcsán hangozhatnak ezek a szavak Monroe-val kapcsolatban, főleg, hogy a múlt század közepének Hollywoodjában nem ezek fémjelezték egy nő karrierjét: ő volt a „szőke bombázó”, „Hollywood valaha volt legnagyobb ikonja”, a „sztárságában is törékeny, elesett nő”.

Marilyn Monroe a 40-es évek elején. (Fotó: Sunset Boulevard/Corbis/Getty Images)

Nem úgy hivatkoztak rá, mint egy előremutató gondolkodóra és feministára, pedig nyugodtan beikszelhetnénk a képzeletbeli önéletrajzán ezeket a rubrikákat is. És noha az imént felsorolt epitheton ornansok közül mind illik rá, a gyerekként molesztált, majd korán házasságba menekült, a semmiből a csúcsra került díva mindenképpen több, mint csupán egy jól csengő szószerkezet. Nézzük meg hát, milyen volt Marilynnek az az oldala, amit azóta sem hangsúlyozott a média. 

Traumákkal teli gyerekkor

Gyerekkoráról és életútjáról sokszor, sok helyen olvashattunk már. Anyja mentális problémákkal küzdött, apja személye csak valószínűsíthető. Norma Jeane Mortenson néven született 1926. június 1-jén, gyakran használta anyja első férjének nevét, a Bakert is. Miután anyjánál paranoid skizofréniát állapítottak meg és kórházi ellátásra szorult, a kislány állami gondozásba került, majd több nevelőcsaládnál is nevelkedett. Nyolcéves volt, amikor először molesztálták szexuálisan, a kis Norma Jean pedig, aki addig is visszahúzódó volt, dadogni kezdett és még jobban visszabújt csigaházába.

Egyébként a szexin levegős beszédhangját, amit a filmekből ismertünk, pont azért fejlesztette ki egy beszédtechnika tanár javaslatára, hogy dadogását elrejtse.

Következő alkalommal megint egy ismerős család gondjaira bízták, de onnan is elkerült, miután újabb nevelőapja is megerőszakolta – Norma Jean ekkor még mindig csak 11 éves volt.

Itt még minden rendben volt. Norma Jeane Baker és édesanyja, Gladys Baker a strandon, 1929 körül. (Fotó: Silver Screen Collection/Hulton Archive/Getty Images)

Végül megint egy ismerősnél nevelkedett, akinek viszont 1942-ben egy másik államba kellett költöznie, ahová nem vihette magával a lányt – hogy elkerülje az árvaházba való visszatérést, Monroe 16 évesen férjhez ment egy 21 éves gyári munkáshoz. Emiatt abba is hagyta az iskolát, ahol noha nem volt különösebben jó tanuló, íráskészségével korán kitűnt, többször is publikált az iskolaújságokban. Majd egy gyárban kezdett dolgozni, ahol megismerkedett egy, a gyári munkásokról fotósorozatot készítő fényképésszel. Ezután jött a modellkedés, haját kiszőkíttette, és pin-up lány lett. Innen egyenes út következett egy színészügynökségig, amin keresztül végül a 20th Century Fox szerződtette. 1946-ban kezdte használni a Marilyn Monroe művésznevet, majd 1948-ban elvált férjétől, aki ellenezte, hogy felsége dolgozzon.

Megszületik a platinaszőke vamp

Nem sokkal később a Fox egyik igazgatójának, Joseph M. Schencknek a barátja (és időnként szexuális partnere) lett, aki végül beajánlotta őt a Columbia Pictures igazgatójához, Harry Cohnhoz, aki 1948 márciusában szerződést kötött vele.

Marilyn Monroe, ahogyan a világ emlékszik rá. Fotósok és újságírók gyűrűjében 1955-ben. (Fotó: Getty Images)

A Foxnál hétköznapi karaktereket alakított, a Columbiánál azonban Rita Hayworth mintájára vamposították: elektrolízissel kiszedték elöl a haját, hogy homloka magasabb legyen, haja színét pedig még világosabbra, platinaszőkére festették. Nem a hajvonal magasabbá tétele volt az egyetlen beavatkozás, amin átesett: miután a William Morris ügynökség alelnökének, Johnny Hydenak lett a protezsáltja, majd barátnője, a férfi kisebb plasztikai műtéteket is fizetett neki: például az állkapcsába szilikonprotézist ültettek, illetve nem bizonyított, de valószínűleg orrplasztikán is átesett. 1950-ben újra visszakerült a Foxhoz, két évvel később már a stúdió egyik legsikeresebb színésznőjévé vált. Ennek ellenére azonban nem változtattak szerződésén, így jóval kevesebbet keresett, mint a hasonló kaliberű sztárok. 

Saját igazságának az ura volt

Az utóbbi sok évben Marilyn Monroe-t a curvy, vagyis kerekded kategóriába tenné a divatipar, a modern Hollywoodban valószínűleg munkát sem kapott volna egy fogyókúra előtt. Akkoriban azonban más volt a norma, ő volt a megtestesült tökély, aki nem félt élvezni és használni adottságait. Domborulatainak gátlástalan fitogtatása és nyíltan vállalt szexualitása miatt sokáig gyakorlatilag a feminizmus antitézisének tekintették Monroe-t, manapság azonban fordult a kocka, és egyre többen tekintik a testpozitivitás és az önszeretet ikonjának. 1952-ben, amikor már kezdett igen híres lenni, róla készült meztelen fotók bukkantak fel a múltból. Ezeket még a 40-es években készítették, és 50 dollárt kapott értük, amire igen nagy szüksége volt az akkor pénzszűkében lévő lánynak. A 20th Century Fox stúdiónál azt mondták neki, hogy tagadjon mindent, de ő úgy döntött, igenis vállalja a múltját. Egy interjúban beszélt is erről:

„Minek tagadjam? – mondta. – Úgyis bárki hozzájuk juthat. Emellett pedig nem szégyenkezem miattuk. Nem csináltam semmi rosszat.”

Ezzel a PR-puccsal pedig nem hogy bárkit is maga ellen fordított volna, de még jobban megkedvelték a rajongók miatta.

Saját produkciós iroda

A sztárnak elege lett abból, hogy gázsija nem emelkedik, illetve abból is, hogy nem választhatta meg, kikkel játszik együtt, és természetesen az sem tetszett neki, hogy beskatulyázták a buta szőke szerepébe, komolyabb ambíciói voltak a zenés vígjátékoknál. Miután nem volt hajlandó elvállalni egy szerepet, a stúdió felfüggesztette (később újra alkalmazták). 1955 januárjában Monroe bejelentette, hogy Milton Greene fotóssal megalapította a saját produkciós irodáját, a Marilyn Monroe Productionst (MMP).

Ezzel a némafilmek sztárja, Mary Pickford után ő volt a második nő az Egyesült Államokban, aki saját produkciós vállalkozást indított.

A bejelentés után egyéves jogi háborúskodás kezdődött a Fox-szal, a stúdió még egy produkcióval is visszavágott: a Hétévi vágyakozás forgatókönyvírója írt egy színdarabot (Will Success Spoil Rock Hunter?), amelyben kigúnyolta a színésznő függetlenségi törekvéseit: ebben a Jayne Mansfield által alakított, Marilyn Monroe-ra feltűnően hasonlító buta színésznő saját produkciós irodát alapít. 

Kiállt magáért, másokért és a szerelemért

Mindig is zavarta az edukáció hiánya, ezért ezután komolyabb színészi oktatásban részesült, majd pszichoanalízisre kezdett járni, hogy feldolgozza traumáit, és beadta a válókeresetet második férje, a baseball-sztár, Joe DiMaggio ellen. A folyamatban lévő válóper ellenére azonban folytatódott kapcsolatuk, bár közben Marlon Brandóval és a drámaíró, forgatókönyvíró Arthur Millerrel is randevúzott.

Arthur Miller és Marilyn Monroe 1956-ban. Négy éven át voltak házasok. (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Októberre befejeződött a válóper, és ekkorra Miller is elvált feleségétől, afférjuk pedig kezdett komolyra fordulni. A filmstúdió ellenezte a Millerrel folytatott viszonyt, mert az író ellen az FBI és a McCarthy-féle Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság kommunizmus gyanúja miatt vizsgálatot folytatott, emiatt aztán az FBI Monroe-ról is nyitott egy aktát. A színésznő nem volt hajlandó véget vetni a kapcsolatnak, és a filmstúdió vezetőit „született gyáváknak” nevezte, amiért behódolnak a boszorkányüldözésnek.

Marilyn Monroe és Ella Fitzgerald 1954 környékén. (Fotó: Getty Images)

Néhány évvel ezelőtt a közösségi médiában kelt újra életre az a történet is, miszerint a legendás hollywoodi klub, a Mocambo vezetői azért nem akarták, hogy Ella Fitzgerald fellépjen náluk, mert fekete, mire Monroe felhasználva hírnevét (és fehér privilégiumait) elérte, hogy a dzsessz-legenda ott énekelhessen. Az igazság egyébként az volt, hogy nem Fitzgerald bőrszíne volt a klub vezetőinek a gondja, hanem egy másik, ma már nem kevésbé felháborító tényező, mégpedig az, hogy az énekesnő túlsúlyos volt, és emiatt nem tartották elég glamúrosnak a hollywoodi klubba.

Felszólalt a szexuális kizsákmányolás ellen

1953-ban megjelent egy általa jegyzett cikk a Motion Picture and Television Magazine-ben (mozgókép és televízió magazin) Farkasok, akiket ismertem címmel, amelyben éles hangon ítélte el a Hollywoodban akkor virágkorát élő szexuális visszaéléseket. Az akkor 27 éves színésznő így írt az iparág fontos embereiről:

„Sokféle farkas létezik. Némelyek sötét lelkűek, mások csak szórakoznak, akik semmiért akarnak valamihez jutni, mások pedig egyszerűen csak játékot űznek belőle.”

Joan Collins színésznő 2017-ben mesélte el egy tévéműsorban, hogy amikor még kezdő színésznő volt, Marilyn Monroe egyszer figyelmeztette a szakma veszélyeiről: „azt mondta, hogy »vigyázz a hollywoodi farkasokkal, drágám. Ha nem kapják meg, amit akarnak, ejteni fogják a szerződésedet«”.

A dicsőtlen vég és az örök élet kezdete

Utolsó elkészült filmje a John Huston által rendezett Kallódó emberek (Misfits) volt, amelynek forgatókönyvét férje az ő számára írta. A forgatásra 1960 július-novemberében került sor, Monroe és Miller házassága ekkorra gyakorlatilag véget ért, mindketten új kapcsolatba kezdtek. A színésznőnek ekkor gondjai voltak az egészségével is (endometriózisa volt, amiatt lehetett az, hogy egyik terhessége sem maradt meg), fájdalmai voltak az epekövei miatt, és gyógyszerfüggősége odáig fajult, hogy a sminkszobában is kábult állapotban volt a barbiturátoktól. Augusztusban egy hétre le kellett állniuk, mert Monroe-t egy Los Angeles-i kórházba szállították detoxifikációra. A forgatás után, 1961 januárjában elváltak Arthur Millerrel, a közös film pedig bukás lett, a kritikusok szerint a színésznő arckifejezése „teljesen üres és kifürkészhetetlen” volt.

A Valamit adni kell forgatásán, két és fél hónappal a halála előtt. (Fotó: Getty Images)

Innentől kezdve gyors hanyatlás következett: megműtötték endometriózisa miatt, kivették az epehólyagját, majd egy hónapon át kórházban kezelték a depresszióját, ahol rövid időre tévedésből a súlyos pszichotikus esetek számára fenntartott osztályra és gumifalú szobába került. Innen volt férje, Joe DiMaggio segítségével jutott ki, majd újabb klinikán kezelték, a nyilvánosság elé csak 1962 tavaszán került vissza. Elkezdte egy újabb film, a Valamit adni kell (Something’s Got to Give) forgatását, aminek egyik jelenetében meztelenül úszott egy medencében. Az erről készült fotók megjelentek a Life magazinban is: ez volt az első eset, hogy egy befutott világsztárról, karrierje csúcsán meztelen kép jelent meg. Május 19-én megcsinálta a popkultúra egyik leghíresebb produkcióját: elénekelte John F. Kennedy születésnapján a Happy Birthday Mr. Presidentet egy New York-i ünnepségen.

Ezután Monroe másodszor is beteget jelentett a Valamit adni kell forgatása alatt, így kirakták a produkcióból, amit végül egyáltalán nem fejeztek be. A szakítás miatt a filmstúdió lejárató kampányba kezdett, és az imázsát ért támadások elhárítása miatt Monroe sokat szerepelt magazinokban, interjút adott a Life-nak és a Cosmopolitannek, ekkor állt először modellt a Vogue számára is. Ekkor már június volt, két hónappal később, augusztus 5-én pedig otthonában holtan találta pszichiátere. A toxikológiai vizsgálat szerint a halál oka barbiturát-túladagolás volt, a körülmények egyértelműen öngyilkosságra utaltak. Halála körül több összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, az egyik szerint a Kennedy-fivérekhez fűződő kapcsolata vezethetett halálához. Álma egy stabil, szerető családról soha nem valósult meg, viszont korai halálával örökre beírta magát a legnagyobb sztárok közé.

Ahogy Lois Banner, az USC történelem- és gendertudomány professzora, valamint Monroe egyik legnevesebb életrajzírója írta, Monroe minden korszakban lenyűgözi az embereket, hiszen „örök alakváltó” volt, akinek „többféle változata lehetővé teszi, hogy minden generáció, akár egyén szintjén is egy újabb Marilynt hozzon létre, saját látásmódjának megfelelő specifikációkkal”. Ez így is van, ezért itt az ideje, hogy Marilyn Monroe-t ne az elesett szexszimbólumnak lássuk, hanem annak az erős nőnek, amilyen valójában lehetett.

Kiemelt kép: Getty Images, forrás: Deutsche Welle, Wikipedia, Lois Banner: Marilyn: The Passion and the Paradox