Bordán Irénnel hiába választott el bennünket egy óceán, úgy „ültünk” a kertjében (a számítógépek segítségével), mintha valóban is együtt lettünk volna, és úgy beszélgettünk, mint anya-lánya. A hetvenes évek magyar Brigitte Bardot-ja húsz évig élt az Egyesült Államokban és húsz éve annak, hogy visszaköltözött Magyarországra. Felnőtt gyermekei Amerikát választották otthonuknak – Bordán Lili, a hasonlóan gyönyörű és tehetséges amerikai-magyar színésznő karrierje jelenleg is szárnyal, miközben maga is anya lett. Híres édesanyját pedig egy különleges szerep, egy nagy amerikai stúdió ismert sorozatának főszerepe szólította vissza egy évadra New Yorkba. A színésznő a közelmúltban fejezte be a forgatásokat és már imádott, természetközeli, a Dunakanyarban lévő otthonában várja a nyári napokat és a családját. Az amerikai forgatás élményeiről kérdeztem, a kétlaki művészlétről és anya-lánya kapcsolatokról beszélgettünk a sorozat témája kapcsán.

A lányod, Lili azzal a szöveggel osztott meg rólatok egy közös képet nemrég a közösségi médiában, hogy az édesanyja „élete legfontosabb szerepében” forgat New Yorkban. Miért ennyire kivételes ez a szerep?
Már az kivételes, hogy innen Magyarországról akarnak valakit egy amerikai produkcióba. Számomra azonban mégsem hatalmas csillagugrás, mert sokat játszottam itthon koprodukciós filmekben az elmúlt húsz évben, franciában, olaszban, németben, amerikaiban… De ez a munka mégis olyan volt, mint egy álom. Egy kiugró lehetőség és szerep az életemben, mert mindig is úgy éreztem, hogy a kezdetektől létezett egy misztikus szál, amely összekötött az alkotóval. Nem ismertem a rendezőt, de voltak jelek. Amikor a próbafelvételeket készítettük a filmhez, éppen akkor olvastam újra A Mester és Margaritát. Hiszem, hogy nem véletlenül kerülnek bizonyos dolgok a kezünkbe, a látóterünkbe. Érdekes volt ez a párhuzam, mert a könyv és a film témája, a bennük zajló események nagyon hasonlóak. A sorozatban az anya és lánya közti örök szerelem és ellentét, megoldatlan dolgok és a megoldásra törekvés, újrakezdés, a minták ismétlődésének megtörése erős szál. Nem csak az alakításban, hanem az életben is nagy kihívás ez – anya és lánya, nagymama és unoka között is.

Úgy érzem a szavaidból, hogy sok saját élményt használhattál fel a szerep megformálásakor.
Nagyon sok élményt használtam fel a saját kapcsolatunkból Lilivel. Újraéltem jeleneteket az életünkből. Szerintem ez minden családban ott van, minden anya és lánya közt. Bennem volt a téma, ahogyan minden anyában benne van. Például az a fájdalom, amikor egy anya és lánya összeugranak és úgy érzed, hogy vége. Vége. Kirakom a kocsiból, nem akarom látni. Pár napig nem. Aztán jön az az érzés, hogy elzavartam, de a szívem sír.

Téged is elzavartak otthonról… Az édesapád azt mondta, hogy „ha színésznő leszel, kitagadlak”. És meg is tette.
Másmilyen érzés volt ezt a helyzetet a másik oldalról megélni. Egy nagyon erős és határozott dac volt bennem, hogy azért is elmegyek, és színésznő leszek. Amikor aztán tényleg elmentem, és otthagytam őket, írtam egy búcsúlevelet – meg is van nekem a mai napig valahol. Emlékszem, hogy nagyon aprólékosan, gyöngybetűkkel írtam le nekik, hogy „Nagyon szeretlek benneteket, nagyon köszönök mindent, de ez az én életem”. Aztán persze megbocsátottak, amikor megláttak az első színpadi szerepemben Szegeden.

Szabad és erős nő vagy, aki határozottan hozta meg a döntéseket életében, és nem félt a nagy változásoktól. Mi mozgatott, hogy mindig ennyire magabiztosan tudtál élni?
Nagyon fiatalok voltak a szüleim, anyám mindössze tizenhét éves volt, amikor születtem, és sokáig a nagyszüleimnél nevelkedtem vidéken, Kübekházán. A szüleim Budapestre költöztek, és ott élték meg ’56-ot, én pedig ott maradtam nagyanyámmal meg nagyapámmal vidéken. A nagyszüleim gazdálkodtak. Mindig velük voltam, és rendszerint, ahogy jött a tavasz, mentünk ki a földekre, mikor a lábamat szúrta a tarló, nagyapám a nyakába vett, lovak, bárányok, tehenek, csirkék között teltek a mindennapjaim. Nagyanyám mindenre megtanított, mindig az állat volt az első, kihajtottuk őket, itattunk, etettünk őket – megtanultam a rendet.

Tizenkét éves voltam, amikor már főztem a nagyszüleimre, mire visszajöttek a földekről. Tehát meg kellett állni a saját lábamon már nagyon fiatalon, hogy mindezt elvégezzem.

Úgy érzem, ez adta a magabiztosságot. A szabadságot pedig a mező. A természet, az erdő, a házunk mögötti kis ér. A vízzel egész életemben különös kapcsolatom maradt. Nézd, itt a kertem végében is patak folyik. Oda viszlek. Itt szoktam reggel ezen a kis hídon kávézni (mutatja), a patakba lógatom a lábamat és nézem az erdőt.

Ez a gyermekkorodban magadba szívott fegyelmezettség maradt meg egész életedben és a döntéseidben?
Ez egy másik predesztináció. Az a jegyemből, a szűz jegyből adódik. Az aszcendensem is szűz, úgyhogy én ezt nem tudom kikerülni, a csillagok elrendezték. De amikor elvégeztem a gimnáziumot, akkor azért hagytam, hogy kitáruljon előttem a világ, és kiszabadultam ebből a feszes rendből. Éltem, és élveztem az életet, és amikor felvettek a főiskolára… repültem.

De hogyan lett a kübekházai, vidéki kislányból metropolita New York-i színésznő?
A gimnáziumban még szégyelltem, hogy falusi lány vagyok, pedig a paraszti életnek van egy nagyon is arisztokratikus vonala. A rend, a tisztaság, a tartás. Nagyanyám minden reggel befonta a hajamat, tiszta, vasalt ruhát adott rám. Ezt tartottam egész életemben, ezt tanítottam a gyerekeimnek is, de se a fiam, se a lányom nem követett, rendetlenek voltak. (Nevet) Mostanában, amikor hozzájuk megyek, most látom, hogy hoppá, kezdenek visszajönni a régi minták! Az intuícióimra mindig hallgattam. Szakaszok voltak a karrieremben, például amikor a gyerekeimet neveltem, akkor nem érdekelt Amerikában a szakma. Mikor Lili hatéves volt, akkor kezdtem el vinni próbafelvételekre és mindig őáltala kaptam munkákat. Így kerültem bele az amerikai szakmai körforgásába.

Lili időközben felnőtt, és egy éve boldog édesanya, viszont veled ellentétben, fiatal anyukaként nem hagyta abba a munkát, rendezett, szereplőválogatásokra jár.
Talán épp az én példám miatt, mert azt látta vagy érezte, hogy az énemnek egy része szenvedett, mert hiányzott a pálya. De látod, hazajöttem húsz éve, mert minden vágyam az volt, hogy színpadon lehessek. Úgy éreztem, hogy bár sokat filmeztem, a színpadon még nem teljesedtem ki. Tíz évig kutattam, de nem igazán találtam nyitott ajtókra. Sok helyen játszottam mindenféle szerepeket. Azután viszont megállapodtam és az Új Színházban nyolc évig voltam társulati tag, és nagyon sok szép szerepet eljátszottam.

Az a színész, aki belekóstol a filmezésbe, pláne az amerikai filmezésbe, miért vágyik vissza a színpadra?
A színpadon levés addiktív dolog, mert egyszerre vagy ott, mind az öt dimenzióban. Erről beszélgettünk a mostani sorozat másik főszereplőjével is. Ő is megerősítette, amit én gondolok erről: a színpad egy varázshely, egy szent hely. És ezt kellett nekem feladnom most ezért az amerikai produkcióért… Nehéz döntés volt, de a negatív dolgokat mára teljesen kizártam az életemből. Egy kicsit azért bennem van, hogy először gratulációt és baráti ölelést kaptam, aztán negyed óra múlva visszahívtak, hogy nekem ez pénzbe fog kerülni. Sajnos nem is sikerült megegyeznünk, és fel kellett mondanom a státuszomat az Új Színházban. De ez morális kérdés, szomorú, de most ilyen morál uralkodik a magyar kultúrában.

Ez az élmény elgondolkodtatott, hogy visszatérj Amerikába?
Az ebben a pillanatban átláthatóbb, tisztább és tiszteletteljesebb kinti viszonyok inkább oda vonzanának most. Más a morál. Nem tudom, hogy ez miből adódik. Nem hiszem, hogy ez annak a következménye, hogy kint éltem húsz évig, inkább az én értékrendemből fakad. Nem igazán passzoltam Magyarországra, és úgy érzem, hogy egyre kevésbé passzolok ide.

Mindig is nagyon erős volt a szabadságvágyam, kiskorom óta érzem azt, hogy valahogy nem illek be a többiek közé, és Amerikában jobban elfogadják, ha valaki más.

Jobban tisztelik az egymás kultúráját. Ugyanakkor én ide születtem, itt vannak a gyökereim, itt van a 86 éves anyám, akire vigyázok. Különleges helyzet, valami itt tart, valami oda húz.

Az amerikai kötődésedet erősítette a mostani forgatási élményed is?
Igen, élveztem, hogy minden olajozottan megy egy nemzetközi stábbal. Nagyon felkészült volt mindenki. Két hónapig próbáltunk Zoomon keresztül, hogy amikor már bekerülünk a díszletbe, akkor gördülékenyen menjen minden. De kellett improvizálni is, néha még magyarul is. Egyszer káromkodtam egyet, és rajta maradt a próbafelvételen, és a rendezőnek nagyon megtetszett ez a jelenet. Kérte, hogy egy másik jelenetben is keverjek bele pár szót magyarul. Egymást is inspiráltuk. A stáb nagyszerű volt. A forgatás végén, az utolsó jelenetem után például az egyik amerikai-lengyel operatőr lány odajött hozzám, megölelt és megköszönte a munkámat. A rendező pedig barackpálinkát hozott azzal az üzenettel, hogy „Köszönöm! Megcsináltuk! Szeretettel és életre szóló hálával”.

Sok Amerikában szerencsét próbáló magyar színész a nyelvtudáson (vagyis inkább annak hiányán) vérzik el. Neked okozott bármikor is nehézséget, hogy angol nyelven kell játszanod?
Nem, számomra könnyebb angolul játszani, és most is nagyon élvezem. A Sirály Nináját játszottam egy off-broadway színpadon. Nagyon ráálltam az angolra, mikor kimentem Amerikába, krimiket olvastam, és gyerekmese kazettákat hallgattam angolul. De nagyon sokat beletettem ebbe a munkába is most a felkészülésem során.

Papadimitriu Athina, Bordán Irén, Bordán Lili és kislánya, Clio

Tettél szert új ismeretségekre, barátságokra?
Érdekesség, hogy engem Amerikából találtak meg és egy magyar kolléganőmet, akivel osztálytársak voltunk a Színművészetin, őt pedig az amerikai ügynökség magyar kirendeltsége. Papadimitru Athináról van szó, aki a barátom. Mi már a főiskolán barátok voltunk, és ráadásul most itt lakik a közelemben, így ide járt a Zoom-próbákra hozzám. Amikor felszálltunk az Amerikába tartó gépre, 1972-es járatszámunk volt… Abban az évben kezdtük el a főiskolát együtt. Mindketten jelnek vettük. Abból az osztályból mi ketten különösen figyelünk a jelekre, az intuíciókra és a belső dolgokra… A sorozat is ilyen. Kvantum időugrások történnek, különös, misztikus azonosulások. Például engem vissza kellett fiatalítani húsz évvel, hogy a szerepbeli lányommal találkozzak. A sorozatban egy magyar hátterű család tagjait alakítjuk. De nem is a történelmi szál a legerősebb, hanem a már említett anya-lánya viszony. Felvetődik a kérdés, hogy választanánk-e ugyanazt az anyát.

Nagyon jó a kérdés… Lilinek feltetted már?
Nem. Még nem mertem…! (Nevet)

Te választanál más anyát?
Nem választanék, mert őrajta keresztül fejlődtem, és lettem általa azzá, aki vagyok.

Szerző: Vida Virág