Nemrég a People magazin olvasói a színész és üzletember Dwayne Johnsont választották meg az első számú oknak, ami miatt Amerikát szeretni lehet, ennek kapcsán pedig a szerkesztőség készített vele egy videós interjút, amelyben nemcsak a hollywoodi ranglétrán megtett hihetetlen útjáról beszélt, hanem a feleségéről, az énekesnő Lauren Hashianról is, és arról, hogy a két közös gyerekük, Jasmine és Tia, és a korábbi, Dany Garciával kötött házasságából származó nagylánya, Simone hogyan döbbentették rá arra, hogy a legfontosabb a család, és erre a felismerésre csak ráerősített a pandémia. Az Instagramon megosztott videóban szívmelengető jeleneteket láthatunk a színész lányaival töltött mindennapjaiból, miközben
Dwayne úgy fogalmaz, hogy semmi sem fogható az apa-lánya kapcsolathoz. Szerinte a legfontosabb dolog, hogy mindig mellettük legyen, meghallgassa őket, és gyengéden viselkedjen velük.
Az egykori WWE birkózóbajnok azt mondja, hogy így a lányaival közösen sikerült megoldani a felmerülő problémáikat, nem pedig ő intézkedik helyettük.
Dwayne elmondta, hogy ha a koronavírus-járvány előtt valaki megkérdezi tőle, mi a legfontosabb számára a világon, akkor is azt válaszolta volna, hogy a családja, a lányai és a felesége, de a pandémia miatt kezdi megérteni, hogy létezik egy sokkal nagyobb, mélyebb oka is annak, amiért ők a számára a legfontosabbak. A poszt alá ezt írta: „Minden férfi egy fiúgyerekre vágyik, pedig valójában egy lányra van szüksége.” Ezek után boldog apák napját kívánt a mintegy 246 millió Instagram követőjének, kemelve azokat a keményen dolgozó, elhivatott apákat, akikre mindig számíthatnak a gyerekeik.
Változó szerepek
Talán az, hogy egy ennyire maszkulin izomkolosszus, mint Dwayne is ilyen érzékenyen beszél az apaságról, annak a jele, hogy kezd szélesebb körben is változni az apai szerepkör és az arról való gondolkodás is. A modern apakép a 20. század elején kezdett kialakulni, amikor az érdekből kötött – föld a földhöz, vagyon a vagyonhoz – házasságokat egyre inkább kezdték felváltani a szerelmiek, amelyekben az érzelmek sokkal jobban előtérbe kerültek. Míg a korábbi évszázadok, sőt évezredek során a férfiak szinte kizárólag csak a családfenntartó szerepét kapták a házasságokban, tulajdonképpen egy alá-fölé rendelt viszonyt kialakítva, amikor a férfi a ház ura és parancsolója, addig az érzelmeken alapuló családmodell elterjedésével az apaság is egyre komplexebb feladatkörré vált, és a férfiak egyre inkább kezdtek bekapcsolódni a gyerekeik életébe. Manapság pedig legtöbben ugyanúgy ki szeretnék venni a részüket a gyerekeik életéből, mint az anyák, át- és megélve az apaság minden nehézségét és szépségét.
Dwayne Johnsonnál keresve sem találhatnánk hagyományos értelemben vett férfiasabb férfit, és ha neki nem ciki élvezni a törődő apa szerepét, akkor talán más, „halandó” férfiak számára sem lesz az.
Kiből lesz a jó apa?
A szakemberek sokáig csak kétféle modern apatípust különböztettek meg egymástól: a közelit és a távolit, ez mindkét esetben jelenthet fizikai és érzelmi távolságot is. Az 1980-as években kezdett el terjedni a felelősségteljes apa fogalma, ami azt jelenti, hogy a férfi felelősségteljes döntések sorozata után válik apává, és aktívan kiveszi a szerepét a gyerek fizikai és érzelmi gondozásából, az anyával megosztva. De a felelősségteljes gondolkodás sem feltétlenül garancia arra, hogy valakiből jó apa lesz, hiszen ez gyakran kimerül abban, hogy a férfi keményen dolgozik azért, hogy a családjának mindent előteremtsen, és ezáltal ugyanúgy nincsen jelen a gyerek életében, mint korábban.
A patriarchális gyökerű társadalmakban a lányokat kiskoruk óta az anyaságra szocializálják, a fiúkat viszont nem igazán készítik fel arra, hogy mivel jár az apaság, és hiába mutatja több felmérés is azt, hogy a férfiak sok országban hamarabb szeretnének családot alapítani (bár a ‘80-as évek óta ez náluk is 27 évről 35 éves korra tolódott ki), mint a nők, nem igazán tudják, hogyan váljanak olyan szülővé, akivé szeretnének. És ez nem csupán a belső indíttatáson múlik, hanem a környezet és a társadalom véleményén is, hogy mennyire elfogadóak, támogatóak egy gyerekkel foglalkozó férfival, mennyi támogatást nyújtanak számára, milyen reakciókat kap.
Itthon, bár nagyon gyerekközpontúnak vallja magát a többség, a gyereknevelést még mindig sokan kizárólag női feladatnak tartják, és furcsán néznek arra az apára, aki az anya helyett veszi igénybe a GYES-t, vagy hordozóban viszi levegőzni a saját gyerekét.
Így pedig hiába szeretne valaki sokkal jobban részt venni a gyerek gondozásában és nevelésében, a folyamatos szembeszél miatt csak kevesen tudnak eljutni a vágyott szintre.
Nehéz a kitörés
Elgondolkodtató adat, hogy míg a nők munkaerőpiaci esélyeit az anyává válás 30-40 százalékkal csökkenti, addig a férfiaknál az apaság 10 százalékkal növeli azt. Talán nem lövünk nagyon mellé, ha ezt azzal indokoljuk, hogy a munkáltatók szerint a beteg gyerekkel valószínűleg az anya marad otthon, emiatt sokat hiányozhat a munkahelyéről, nem tudná a feladatait időben elvégezni, míg a családfenntartó férfi bizonyára megbízhatóbb, hiszen szüksége van a jó fizetésre, másrészt úgysem ő törődik a gyerekkel, hanem a felesége. Ez pedig óhatatlanul is hatalmas terhet rak mindkét szülőre, így az apákra is, hiszen tőlük elvárják, hogy túlórázzanak, emiatt pedig csak nehezen tudják megtalálni a munka és magánélet közötti egyensúlyt. Ez, beláthatjuk, senkinek sem jó. Sem az anyáknak, sem az apáknak, és legfőképpen a gyerekeknek sem, akik emiatt gyakorlatilag apa nélkül nőnek fel, még ha egy háztartásban is élnek, és a férfi részéről lenne is hajlandóság a közelebbi kapcsolat kialakítására. Hogy mi a megoldás, ami hosszú távon működőképes? Például az, ha a férfiak mernek beszélni a témáról, meg tudják fogalmazni magukban és hangosan is azt az igényt, hogy szeretnének jó, törődő, jelenlévő apák lenni, mert csakis ekkor tud elindulni változás.
(Kiemelt kép: Getty Images)