Az elmúlt időszakban tanúi lehettünk igazán világméretű bukásoknak. Bizonyos emberekről kiderült, mit követtek el a múltban, hogyan éltek vissza hatalmukkal és befolyásukkal, és nyomorítottak meg másokat fizikailag és/vagy érzelmileg. És végre azt is megtapasztalhattuk, hogy a múltban elkövetett vétkeknek – történhettek bármilyen régen – van következményük, és bizonyos dolgokat, amelyeket korábban szemlesütve ugyan, de elfogadtunk, nem kell többé elfogadni.
Talán ezek a nagy bukások és a velük járó súlyos következmények változást hoztak az általános és mindennapi társadalmi hozzáállásban is. Talán sokak, akik korábban így vagy úgy gond nélkül bántottak másokat, belátták, hogy nem kell ahhoz Harvey Weinsteinnek lenni, hogy igazán a lelkébe tiporjunk másoknak, és kicsiben is lehet igazán nagy fájdalmat okozni. És hogy ez így nem oké.
Mennyire szórakoztató mások nyomorúsága?
Emlékszem, amikor bejöttek Magyarországra a nagy női magazinok, teljesen elfogadott volt, hogy rovatok szóltak mások megszégyenítéséről. Nagy elszántsággal keresgéltük hónapról hónapra a sztárokról készült előnytelen képeket, amelyek meglehetősen kiszolgáltatott állapotukban készültek róluk, mi pedig elégedetten raktunk össze képes összállításokat, amelyekben hemzsegtek a grimaszok, a narancsbőr, a kivillanó bugyi, az előnytelen pózok és még sorolhatnánk. Akkor ez teljesen elfogadott volt, és tulajdonképpen sosem gondoltunk bele, hogy ez mennyire bántó lehet azoknak, akik bekerültek ezekbe az összeállításokba.
Ugyanez volt a divattal is. Rovatok szóltak arról, hogy mit NE tegyél, amikor összeállítod az öltözéked.
Mások gyenge pontjai, mások sebezhetősége teljesen természetes módon épült be a népszerű témák közé. Mások szerencsétlensége szinte inspiráló volt. Részben erről szóltak a tehetségkutató műsorok is.
Oké, találjuk meg az ország legígéretesebb fiatal tehetségét, de előtte azért röhögjük magunkat halálra azokon, akik mindennemű önkritika nélkül odamentek, és nevetségessé tették magukat produkciójukkal. Mondhatjuk persze, hogy „minek ment oda?” az illető, de közben azt is tudjuk, hogy a nézők nagy része alig várta, hogy minél több esetlen jelölt adásba kerülhessen, akik aztán a YouTube-on folytathatták pályafutásukat, amely persze köszönő viszonyban sem volt azzal a pályafutással, amit maguknak elképzeltek.
De ugyanerre épült számos talk show is. A szerkesztők szerencsétlen embereket válogattak össze az ország minden pontjából, akik aztán fillérekért ország-világ elé tárták ordenáré problémáikat és családi viszályaikat, a közönség pedig csak szórakozott.
De a jelenség kisebb méretben is régóta működik. Számtalan olyan blogot lehetne felsorolni, amely az elmúlt 10-15 évben kimondottan arra épült, hogy csúfot űzzön másokból, és napi szinten tárja elénk a sztárok gyengeségeit és támadható pillanatait.
Britney és a változás
A csúfolódásnak vannak kimondottan népszerű célpontjai, mondhatjuk úgy, hogy olyanok, akik folyamatosan témát szolgáltatnak a trolloknak, és egyáltalán mindenkinek, aki szeret mások nyomorúságán nevetni. Britney Spears esete azonban nagyon jól mutatja a változást is mindebben. Nem sokkal ezelőttig a kétezres évek ikonja állandó célpontja volt a trolloknak, a már említett bloggereknek, de még a legnagyobb tévécsatornáknak is. Ki ne emlékezne a képsorokra, amikor az énekesnő egy nullás géppel nekiment a hajának, és aztán zavartan bolyongott, miközben aki csak tudta, fotózta.
Mennyi vicc tárgya lett ez a nap, amely Britney életében valószínűleg egy nagyon súlyos mélypont volt. Aztán készült egy dokumentumfilm az énekesnőről, és a legtöbb ember, aki megnézte ezt, valamint képbe került a mostani híradásokkal kapcsolatban is, alaposan magába szállt. Híres és kevésbé híres emberek is elkezdtek nyilvánosan bocsánatot kérni, azaz eljött a számvetés ideje.
Britney esete jól mutatja, hogy amikor valakiből csúfot űzünk, valószínűleg fogalmunk sincs róla, mi zajlik a háttérben, és mi vezetett oda, hogy a dolgok idáig fajuljanak.
Britney esete kapcsán a világ egyik legismertebb bloggere, Perez Hilton (eredeti nevén Mario Lavanderia) is bocsánatot kért, ami azért is mérföldkő, mert a perezhilton.com kimondottan arra épült, hogy viccet csináljon a sztárvilág szereplőiből, és az énekesnő volt az egyik legnagyobb célpont.
Bocsánatot kérek, de kitől?
De mit jelentenek vajon ezek a bocsánatkérések? Valóban van súlyuk? A nyilvános bocsánatkérések mögött általában egy profi kommunikációs csapat áll, akik pontosan tisztában vannak azzal, hogy milyen retorikát érdemes alkalmazni, ha valami nagy súlyú dologról van szó. A nyilvános bocsánatkérés tulajdonképpen egy olyan gesztus, amely elsősorban nem is a megbántottnak, hanem a nagyközönségnek szól. A valódi bocsánatkérés nyilván az lenne, ha a bántó fél személyesen, kamerák nélkül keresné fel a megbántottat, a szemébe nézne, és elmondaná, mennyire sajnálja, amit tett, és megkérdezné, hogyan teheti jóvá. A nyilvános bocsánatkérés ezzel szemben egy olyan lépés, amelyet az elkövetőnek meg kell tennie, hogy megőrizze, visszaállítsa, vagy akár megmentse saját megbecsültségét.
Jó példa erre Ellen DeGeneres nyilvános bocsánatkérése, amelyre azután szánta el magát, hogy nagyon komoly támadások érték a személyét, amiért mérgező munkahelyi légkört teremtett, és érzelmi bántalmazásban részesítette kollégáit, sőt, vendégeit is.
Ezek a támadások a karrierje végét is eredményezhették volna. Ellen bocsánatkérése tipikus nyilvános bocsánatkérés. A hírek szerint a világhírű műsorvezetőnő sosem kért bocsánatot az őt vádoló emberektől személyesen, viszont kiállt ország-világ elé, és a maga módján kipipálta a bocsánatkérést. Bár beszédében a felelősségvállalást hangsúlyozta, közben úgy fogalmazott, hogy „ha megbántottam valakit”. Mintha nem lenne biztos benne még a belső vizsgálat és a jól dokumentált botrány után sem, hogy igen, valóban megbántott valakit, nem is kicsit, és nem is kevés embert.
Today we’re starting a new chapter. pic.twitter.com/PvpZXnXLv5
— Ellen DeGeneres (@TheEllenShow) September 21, 2020
Vagy ott van például Chrissy Teigen is. Mondhatjuk úgy, hogy ő a világ egyik legnagyobb influenszere, sikeres modellkarrierrel a háta mögött, és gyerekekkel, szakácskönyvekkel, valamint John Legenddel az oldalán. Nemrég ő is kénytelen volt bocsánatot kérni a korábban elkövetett sok online bullying miatt. Courney Stodden, ismert televíziós személyiség indított el egy lavinát, amikor nyilvánosságra hozta Teigen neki írt üzeneteit, amelyek közül az egyikben az influenszer még a halálát is kívánta. Ahogyan az elején is írtam, úgy tűnik, szép lassan minden kiderül.
Tény, hogy a nyilvános bocsánatkérések idejét éljük. A YouTuberek között is kimondottan népszerű húzás a különböző bocsánatkérő videók posztolása. Ezek a videók tulajdonképpen még csak nem is a követőknek szólnak, hanem a hirdetőknek, és sokszor szinte teljesen mondvacsinált dolgokért kérnek bocsánatot. A bocsánatkérés emberi, a bocsánatkérés a sebezhető oldalunkat mutatja, a bocsánatkérés szimpátiát ébreszt. Ezért kiválóan használható manipulálásra is.
Napjainkban divat lett a bocsánatkérés, már csak az a kérdés, hogy van-e mélysége. Majd az dönti el, hogy tényleg a megbánásról szólnak-e, hogy aki egyszer megbánt valamit, az tényleg nem követi-e el ugyanazt a hibát. Máskülönben ezek a bocsánatkérések ugyanannyit érnek, mint amikor a maffiózók meggyónják bűneiket, elmondanak három miatyánkot és három üdvözlégyet, majd visszateszik a fegyvert a zsebükbe. Meglátjuk.
Kiemelt kép: Getty Images
