12 év telt el az utolsó lemezük, a Declaration of Dependence óta. A Peace or Love megnyugtató bizonyítéka, hogy nem álltak át a headbangelők táborához.

Eirik Glambek Bøe: Egy pillanatra meginogtunk, hogy átálljunk a headbangelőkhöz, de csak egy pillanatra. Ismerek néhány black metalt játszó zenészt, egyszer meg is kérdeztem az egyiküket, hogy tudnak másfél órán át megállás nélkül ordítani, ami a műfaj sajátja. Nekem jó, ha öt másodpercig megy az üvöltés, és már el is ment a hangom. Az Enslaved énekesénél érdeklődtem, mi a titok, mire azt felelte: a gyomor! Megpróbáltam a black metal módszer szerint üvölteni, de nem ment így sem.

A Kings of Convenience inkább a csöndes melankóliáról híres. Honnan ez a nagy mennyiségű kellemes szomorúság? Habitus kérdése vagy elég csak Bergen-inek lenni és jön magától?

EGB: Ez is, az is. Mindig is a mollhoz húztam. Ha mégis vidám zenét szerzek, akkor azt szeretem, ha a szöveg szomorú. Fájdalom, összetört szívek derűs dallamokra. Szerintem ez jót tesz a számnak. Amióta az eszemet tudom, a szomorú dalokat szeretem. A legszomorúbb és az egyik legszebb szerzemény, amit csak ismerek, a 17. századi velencei zeneszerző, Tomaso Albinoni műve, az Adagio. Nem is hallgattam meg már évek óta, túlságosan is mélyen érint.

És ha nem a 17. századból kell szomorú szerzeményt választani?

EGB: Nagyon kedvelem az amerikai Red House Painterst, Mark Kozelek egykori zenekarát. A Katy Song című számukat különösen. A szerelemről szól, a le nem zárt fajtából. Nagyon szomorú, nagyon szép.

A dalszerzés jó gyógymód szerelmi bánatra?

EGB: Csak akkor bírok a dalaimban ilyesmiről beszélni, ha már nem fáj, ha már teljesen magam mögött hagytam. El kell telnie néhány évnek.

Még soha nem tudtam olyasmiről írni, amin épp most megyek keresztül.

Bárcsak képes lennék rá, bárcsak valós időben tudnám élni az életemet a zenén keresztül is!

A saját számaik közül melyikből lehet megtudni a legtöbbet a személyes szívfájdalmaikról?

EGB: A Killers például ilyen szám. Évekbe telt, míg meg tudtam írni. Amíg tartott, túlságosan lehengerlő volt a helyzet, ami ihlette.

15 064 123 – ennyi megtekintésnél jár a YouTube-on az I’d Rather Dance With You című slágerük videója. Ez nagy felelősség, emberek millióira hathattak azok a furcsa tánclépések, amiket a klipben bemutatnak.

EGB: A tánctanárt Erlend alakította, én csak a zongorista voltam. Úgyhogy a felelősség Erlend vállát nyomja. A Kings of Convenience kezdeti időszakában sok táncos helyen, különféle klubokban léptünk fel, úgy tekintettünk magunkra, mint a dance szcéna szereplőire. Akikkel Bergenben ebben az időben együtt lógtunk, főleg elektronikus underground dance zenében utaztak. Mi is részei voltunk ennek a világnak, noha mi gitáron játszottunk, úgyhogy a mi tevékenységünk főleg az after partikra korlátozódott. Mi alkottuk a chill out zone-t. A klubból hazatérve, több óra bömbölő house vagy brazil dance után csodákra képes két gitár egy csöndes szobában. Így indult a Kings of Convenience: chill out formációként.

Ha jól értem, kezdetben nagyon részeg embereknek gitároztak.

EGB: Igen. És a legtöbb esetben az after party résztvevői ketten voltak: én és Erlend. Vagy csak én. Vagy én és két lány. Nem ittunk, nem drogoztunk, az efféle after partik nem a mi világunk volt.

Az említett I’d Rather Dance With You videó erős Wes Andersonos hatásokat mutat. Szándékosan?

EGB: Egy olyan fiatal rendezőt kerestünk helyben, Bergenben, aki még sosem csinált klipet. És hagytuk, hadd valósítsa meg az ötleteit, mutassa meg a világnak, micsoda nagy rendező. Az ő ötlete volt, hogy Erlend legyen a tánctanár, akit gyerekként kicsaptak a balettiskolából, én meg zongorán kísérjem. Bergen ipari negyedében találtunk egy autószerelő műhelyt, azt alakítottuk át napfényes, meleg színekben pompázó balettiskolává. A videó elkészítése előtt nem ismertem Wes Anderson filmjeit, de azóta pótoltam a hiányt, A fantasztikus Róka úr címűt vagy tízszer láttam a fiammal.

Az eladási adatok szerint Norvégiában minden kilencedik lakosra jut egy eladott példány Karl Ove Knausgård regénysorozatából, a Harcomból. Ön is ezt a statisztikát erősíti?

EGB: Olvastam a legelső regényét, aztán megpróbálkoztam a Harcom-sorozattal is. Az első kötetig jutottam. Ez az irodalmi kísérlet nem nekem szól. A valóság-irodalom nem az én asztalom. Rám a fikció hat terápiás jelleggel. Legutóbb Kazuo Ishiguro könyve, Az eltemetett óriás fogott meg.

Az új albumon szerepel a Catholic Country című számuk, amiben Feist is közreműködik. A helyszín egy katolikus ország fővárosa. Melyiké?

EGB: Sosem árulhatom el. Akkor ráismerne magára az illető, akiről a dal szól, és az elrontaná az egészet. Sosem szabad túl sok részletet felfedni.

Templomjáró?

EGB: Nem vagyok a vallás ellen, a templomba járás sincs ellenemre, de nem járok rendszeresen. Van egy barátom, egy lelkész, nagyon jókat szoktam vele beszélgetni. Érdekes hallani, milyen mindennapi kihívásokkal néz szembe. Gyerekként kötelező volt olykor a templom, sokáig autoriter intézményként élt bennem, felnőtt fejjel azonban látom azt a mégoly csekély igyekezetet is, hogy segítsenek a szenvedőknek.

Ha jól értem, az említett lelkész barátja nő?

EGB: Igen. Norvégia nem egy katolikus ország.

Májusban részt vettek egy rövid norvégiai turnén, ami a social distancing szabályai szerint zajlott.

EGB: Nagy szükségét éreztük már annak, hogy végre élőben, valódi közönségnek játszhassuk az új dalokat, pedig csak száz embernek játszottunk, ennyit engedtek be az 1000-1500 fős koncerttermekbe. De ennyi idő után ez a száz ember is tömegnek hatott.

Mindenki ült?

EGB: Nem csak táncolni, felállni is tilos volt.

De jó dolog, hogy a norvég kormány támogatja a kulturális életet, tesznek azért, hogy a pandémia alatt is legyenek kulturális események.

Gondolom, mielőtt eldöntötték, hogy Kings of Convenience (a kényelem királyai) lesz a nevük, más névváltozatok is felmerültek. Princes of Lightness? Vagy ennél azért jobbak?

EGB: Emlékszem, az egyik lehetséges névváltozat a „The B in Dumb and the J in Jeep” volt. Jó döntést hoztunk szerintem.

A finn filmrendező-legenda, Aki Kaurismäki az északi sötétség elől Portugáliába menekült. Ön is a hasonló okokból költözött Norvégiából Szicíliába?

Erlend Øye: Norvégiában még a nyarak is hűvösek. Sosem szerettem a zárt helyek akusztikáját, a zajt, itt, Siracusában viszont az utcán zajlik az élet. Mindig arról álmodoztam, hogy meleg nyári éjszakákon a szabad ég alatt zenélek másokkal. Egy tetszőleges utcasarkon.

Néha valóban kiáll a sarokra zenélni?

EØ: Voltam én utcazenész is. Rég volt, még Bergenben.

Mennyit keresett ezzel?

EØ: Hihetetlenül kevés pénz jött össze. 16 és 24 éves korom között csináltam. Ez arra az időszakra esett, amikor Norvégiában megemelkedett a munkanélküliség. Jó lett volna valami könnyű munkát kapni, szerettem volna pincérkedni, de esélyem sem volt, sehol egy állás. Elmehettem volna telemarketingesnek, de azt, hogy embereket zargassak telefonon, lelkiismereti okokból nem vállaltam.

Mennyit hozott az utcazenélés?

EØ: Napi 10 euró körül. Utcazenész pályafutásom legsikeresebb napja a prágai Károly-hídon ért, ’95 környékén. Nem azért voltak sokan, mert olyan jó lettem voltam, hanem mert lazulni akartak valahol. És ilyenkor az emberek hajlamosak a legközelebbi gitáros alak köré tömörülni.

Elég sokat énekelnek a szív ügyes-bajos dolgairól. A mostani albumon melyik a legszemélyesebb szám e tekintetben?

EØ: Ezen az albumon 4-5 dal is ugyanahhoz a személyhez kötődik. De nem mondhatom el, melyek ezek. Nem lenne értelme.

Dehogynem, nyugodtan elmondhatja.

EØ: Semmi esetre sem. Az egyik legjobb dolog, ha a dalokat hallgatva megalkotod a magad történetét. Ha elmondanám, mi a konkrét, mögöttes sztori, épp ezt rontanám el. Talán majd húsz év múlva.

A pandémia hogy hatott a dalszerzési szokásaira?

EØ: Az első 3-4 hónap egyáltalán nem volt vészes, mert Mexikóban ragadtam. Csodás természet, ismeretlen hely, négy ember: egy mexikói srác, egy német arc, egy spanyol lány és én. Sok dalt írtam, felvettem egy albumot is. Ezt leszámítva azonban minden rosszat el tudok mondani a pandémiáról. Erősen ellenzem.

Ön és Eirik elég eltérő habitusúnak tűnnek. Ez nem okoz feszültséget a Kings of Convenience életében?

EØ: Eirik sosem akart úgy élni, mint én. Ez szívás, volt is belőle feszültség rendesen. Az én életem cigányélet. Választhattam: vagy leélem az életemet Bergenben és együtt zenélünk, vagy élem a magam cigányéletét, de akkor külön utakon járunk, zeneileg is. Ennek egyik eredménye a Mexikóban készített albumom, a Quarantine at El Ganzo is. Megtalálja a Spotifyon.

Hogy oldják fel az említett feszültséget?

EØ: Évente kábé két hónapot azért együtt töltünk, de ebben sincs rendszer. Vagy Bergenben lógunk, vagy Eirik meglátogat Siracusában, vagy épp koncertezünk. Olyan ez, mint a kutyaévek. Egy Kings of Convenience-kutyaév 5-6 normál emberévből jön össze. Az együttes élete nem áll meg, csak nagyon lassan halad.

Szerző: Köves Gábor