Kedves Olvasó!

Ezen az oldalon rendszerint a főszerkesztő ajánlja önöknek a lapszámot, amit sok tehetséges álmodó – újságíró, szerkesztő, vizuális szakember – készít, összeszokott csapat, semmihez sem fogható műhely.

Ahhoz, hogy a következő hetven évben is anyáról leányra szálljon ez az újság, szeretnénk újabb generációkat bevonni a lap szerkesztésébe, olyan fiatal alkotókat, mint például Ágota, aki kislányként Erdélyben olvasta a Nők Lapját, azután nemzetközi hírű modellként járta a világot, hogy végül Budapesten legyen elismert újságíró és boldog anyuka. A héten ő mutatkozik be szerkesztőként, fogadják szeretettel!

Mesék a ruhásszekrényből

Néhány évvel ezelőtt engem is elkapott a minimalizmus láza. Kiforgattam a gardróbomat, és a rendrakás japán nagyasszonya, Marie Kondo tanácsát követve kezdtem volna búcsúzkodni azoktól a ruháimtól, amelyek már „nem szereznek örömet”. Csakhogy a pólók, szoknyák visszabeszéltek: „Micsoda? – kérdezték felháborodottan. – Hát nem emlékszel, milyen jót buliztunk együtt a Szigeten Alanis Morissette-re? Hát arra, amikor a nyakunkba szakadt az a meleg, simogató eső Miamiban?” Mit volt mit tenni, szépen visszahajtogattam őket a polcokra, kivéve azokat, amelyekről tudtam, jó helyen lesznek az unokahúgomnál, aki régóta áhítozik rájuk.

A tárgyaim történetek gyűjteménye. Akár a habcsók vagy a Balaton illata, úgy hívnak elő bennem rég elfeledettnek hitt emlékeket. Titkok tudói, olyan titkokéi, amelyek gyakran előttem is ismeretlenek. Én ugyanis nem szeretem a vadonatúj holmikat, túlzottan sterilek, nincs személyiségük, aurájuk. Festék- és műanyagszaguk van. Már tinédzser éveimben ráéreztem a turkálók és bolhapiacok varázsára, a vadászat ízére, a kincskeresés örömére: eklektikus ruhatáram legtöbb darabja másoktól került hozzám. Talán én választottam őket, de valószínűbb, hogy ők engem.

Persze a húszas éveimben csak a legjobb barátnőimnek meséltem erről a kattanásomról. Akkoriban még ciki volt „turizni”. Ma már viszont mindenki tisztában van a ruhaipar mértéktelen pazarlásával és környezeti terheivel. Hogy, hogy nem, menő lett a használt ruha. Vagy ha így jobban hangzik: a vintage. A turkálók, lomispiacok tele vannak fiatalokkal, akik szintén az egyediséget és a történeteket keresik. És a ruhák sorra kiválasztják őket.

Ribánszky Ágota, vendégszerkesztő