Engedje meg, tisztelt 21. századi kollegina, hogy figyelmeztessem önt a veszélyre, amely fenyegeti. Ön szemmel láthatóan azt hiszi, hogy a nyomtatott szó semmi egyéb, mint betűk és hangok, amelyeket ízlés és közlendő szerint csoportosít az ember.

A valóság sajnos nem ilyen ártalmatlan. A betűk önmagukban még a Nők Lapjában is üresek.

Soha ne bízza a lapot, tisztelt hölgyem, magánhangzókra és mássalhangzókra!

A szavak valódi természetét nem tűrhető cikkekből, hanem párbeszédekből ismeri meg az ember.

Mikor e sorokat írom, a Nők Lapjából kilencszázezer példány fogy hetente, hárommillió ember olvassa.

A szerkesztőséggel szemközti folyosó délelőttönként egy vasúti váróteremhez hasonlít, zajongva, cigarettázva sétálgatnak a panaszosok, tanácskérők, helyreigazításra várók. Unalmukban megtárgyalják, kibeszélik, elirigylik egymás panaszait.

Mi, szerkesztők egy pillanatig sem gondoljuk, hogy falrengető bölcsességekkel tudunk nekik szolgálni. Nem ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy bárki helyett képesek leszünk eldönteni, neki hogyan kellene élnie, gondolkodnia.

Hisszük azonban, hogy bár a történeteink a felszínen különbözőek, a mélyben azonos emberanyagból vagyunk mindannyian, az életnek hasonló “sablonos” örömeivel, gondjaival.

Hisszük, hogy egy-egy nehéz lelki helyzetben az emberek legnagyobb részének lehet segíteni. Erős mondat ez. Barátkozzon vele.

A Nők Lapja sikerének receptje nem a nyomtatott szó, hanem hogy megpróbálja az önmaga börtönébe süllyedt ember belső elszigeteltségét oldani, a saját bonyodalmait más szemével láttatni: “Nézd, ez és ez történt. Talán tudunk egymásnak segíteni…”

Mi most leírjuk ezt a receptet egy szerkesztői levélben, hogy önök ötven év múlva ne mondhassák, hogy nem ismerték a hozzávalót.

Olyan világról tudósítunk, ahol minden állandó. Hogy ebből mi a valódi és mi az álságos, azt majd eldöntik önök, tisztelt utókor. Szerkesztői ösztöneim mégis azt súgják, hogy egyedül az emberi viszonyok az időtálló témák. Tudja… barátság, család, generációk…

Javaslom, erről írjanak. Írjanak alázattal, mint a kódexírók.

Vass Virág, főszerkesztő