Mindig is imádtam társaságban lenni, ide-oda mászkálni, zsizsegni, pörögni, aminek másfél évvel ezelőtt a pandémia szépen betett. Azóta – mivel itthonról dolgozom – gyakorlatilag a bevásárlás mellett csak a kutyasétáltatás jelenti az egyetlen biztos alkalmat, amikor elhagyom a lakást, és szociális életem a nulla felé konvergál. (Oké, a nagyon közeli barátokkal és a szűk családdal közben is találkoztunk, de a korábban megszokott társasági életemnek már vége.) Ez természetesen nemcsak rám igaz, hanem sokan másokra is. Olyan sokakra, hogy egyfajta közös létélménnyé vált a dolog.

Már nem attól félünk, hogy lemaradunk valami jó kis programról (ami ugye a FOMO, fear of missing out, vagyis a félelem attól, hogy lemaradunk valamiről), hanem attól, hogy valami történik.

Ennek több oka is van: egyrészt ugye a mindenféle korlátozások elég sok vendéglátóipari egységnek és programnak betettek, tehát nem volt alkalom és helyszín sem, másrészt sok barátom félelemből mondta vissza a találkozókat. Ha pedig nagyon őszinte szeretnék lenni – és mi is ahhoz a legjobb hely, mint a legnépszerűbb női magazin virtuális hasábjai –, gyakran én sem bántam, hogy nem jöttek létre ezek a liezonok, ha pedig mégis, akkor úgy éreztem magam, mint aki éppen újra tanul beszélni és viselkedni.

Teljesen elszoktam a társaságtól, olyan volt, mintha már nem emlékeznék arra, hogyan is beszélgetnek egymással az emberek. Körbekérdeztem kicsit az ismerőseim körében, tapasztalta-e más is ugyanezt a furcsa érzést, és kiderült, hogy rengetegen vannak hozzám hasonlók, akiknek szorongást okoz a társasági élet. 

Új mozaikszavak születtek

Az internetnek hála már aranyos nevek is vannak a világjárvány által kiváltott újfajta aggodalomra: FOGO (Fear of Going Out, félelem a kimozdulástól) és a FONO (Fear of Normal, a normálistól való félelem) . Ezek a betűszavak kissé játékosnak tűnhetnek ahhoz, hogy klinikai érvényességgel bírjanak, de sok pszichológus szerint éppen a könnyedségük miatt lehetnek hasznosak bonyolult érzelmi állapotaink megértéséhez. 

Ha te is ideges vagy attól, hogy nagyobb tömegbe mész, akkor lehet, hogy FOGO-d van, de extrém esetben ez lehet akár  barlang-szindróma is, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy félsz visszatérni a társadalomba, még akkor is, ha mondjuk be vagy oltva, és az otthonosban (vagyis a „barlangodban”) töltöd az időded. Ha pedig valójában nem is félsz kimozdulni otthonról, csak mondjuk nem akarsz visszamenni az irodába, mint a pandémia előtt, ebben az esetben talán FONO-d lehet.

kép: Getty Images

„A FOGO az az érzés, hogy valami ijesztő dolog van odakint, még akkor is, ha azt mondják, hogy a veszély már nincs jelen” – mondta Sarah Gundle, egy New York-i pszichológus a Mic magazinnak. Más szóval, a FOGO az, amikor még akkor is félsz kimozdulni, ha az biztonságos. A legtöbben megtapasztaltuk, hogy a járvány idején valamilyen mértékben féltünk emberek között lenni, hiszen elég könnyű szorongani, amikor szó szerint meghalhatsz attól, hogy ugyanazt a levegőt szívod be, mint egy fertőzött ember. Hogy tisztázzuk, a pszichológusok úgy találják, hogy ez a természetes félelemérzet, amikor kockázatos helyzetbe kerülünk, különbözik a FOGO-tól, utóbbi kicsit erősebb érzés, és kicsit zavaróbb is.

„A helyzet azonban az, hogy még ez a felfokozott félelemérzet is eléggé normálisnak számít jelenleg, legalábbis abban az értelemben, hogy nagyon sokan tapasztalják” – véli Gundle. „A kimozdulástól való félelem közvetlenül összefügg azzal a szorongással, amelyet a világjárvány mindenkiben kialakított.

Olyan régóta élünk ebben az állapotban, hogy a legtöbben  nem képesek »csak úgy« elengedni a szorongásaikat, még akkor sem, ha azok nincsenek arányban a tényleges kockázatokkal.”

A FOGO – bár a pszichológusoknak is hasznos, de – mégsem pszichológiai kifejezés, nem szerepel a mentális betegségek listáján, és nem kell gyógyszer, ha neked is ez van. Senki sem tudja, hogy pontosan honnan származik a rövidítés, de én a mémekre tippelnék, mint forrás. Világszerte használni kezdték az emberek az interneten, hogy leírjanak egy olyan élményt, amit sokunk tapasztalt, és pontosan azért terjedt el, mert nagyon sokan frappánsnak találtuk. Gundle szerint emiatt – mármint hogy sokan használjuk ezt a kifejezést ugyanannak a leírására – talán kevésbé érezzük magunkat egyedül a szorongásainkkal.

Maga a jelenség már régóta ismert a szociális szorongásban és agorafóbiában szenvedő egyének számára, de most, hogy a világ kezd újra kinyílni, olyan embereknél is jelentkezik, akik korábban soha nem tapasztalták ezt. A világjárvány előtt, ha valaki félt kimenni a szabadba, az egy valódi kórképet jelentett, és lehet, hogy gyógyszeres kezelésre volt szüksége. Úgy tűnik, hogy a világjárvány megváltoztatta a félelem kultúráját: könnyebb a ház elhagyásától való szorongást FOGO-nak nevezni agorafóbia helyett, mert így kevésbé érezzük szégyellnivalónak, hiszen ezáltal egy megbélyegző diagnózis helyett csak leírjuk ugyanazokat a szorongásokat, amelyeket sokan mások is átélnek.

A nem normális az új normális

Mi a helyzet a FONO-val? Hogy lehet, hogy a normálistól való félelem hirtelen az új normális? „Az elmúlt 18 hónapban egy teljesen más világban éltünk” – magyarázza Nikki Lacherza-Drew, New Jersey-i pszichoterapeuta. „Már hozzászoktunk a virtuális munkához és tanuláshoz, és nem akarunk visszatérni ahhoz, ami a COVID előtti időkben volt.” Statisztikák azt mutatják, hogy sok munkavállaló mondott fel azután, hogy a cége a korlátozások feloldásával szerettek volna visszaállni a korábbi munkarendre, és home office helyett ismét a személyes munkavégzést írták elő a dolgozóik számára. Az ismeretségi körömben is többen mondták azt, hogy

bármennyire is félelmetes a pandémiás helyzet, mégsem szeretnék, ha visszatérne minden a korábbi kerékvágásba.

„Már annyira megszoktam, hogy itthon vagyok. Saját időbesosztásban dolgozom, velem vannak a háziállataim, a kertben ülve is végezhetem a feladataimat, és nem kell a tömegközlekedéssel bajlódnom naponta órákat. Miért akarnék visszamenni? – teszi fel a költői kérdést egyikük. Na igen: a világjárvány sokaknak megváltoztatta a prioritásait.

kép: Getty Images

„Visszatérni a normális kerékvágásba nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, mert kénytelenek voltunk gyorsan alkalmazkodni a változásokhoz, és gyorsan kialakítani egy új rutint” – véli Lacherza-Drew a Mic cikkében. „Vannak, akik a világjárvány alatt leszoktak a káros szenvedélyeikről, és nem akarnak visszatérni a bulizáshoz. Mások olyan dolgokat tudtak meg magukról, amiket máskülönben nem, és ezek szerint szeretnének élni. És ott vannak azok, akik egyszerűen csak hozzászoktak, hogy akkor ébrednek fel, amikor kedvük tartja. A FONO-ban az a nagyszerű, hogy mindezeket a különböző helyzeteket le lehet vele írni, és az alapérzés, hogy nem akarunk visszatérni a korábbi életünkhöz, olyasmi, amivel sokan azonosulni tudunk.”

Bár az olyan rövidítések, mint a FOGO és a FONO tehát nem valódi diagnózisok, segíthetnek abban, hogy beszélj a lelkiállapotodról. Fontos az is, hogy felismerd a jeleket, ha ez a szorongás már annyira elhatalmasodik rajtad, hogy átveszi az életed feletti irányítást, és/vagy fizikai tüneteket is okoz, mint például mellkasi fájdalmat vagy szívdobogást – ilyen esetben mindenképpen fordulj szakemberhez.

Ha pedig valamit mutatott ez a pandémia, az az, hogy bárhol is legyünk, bármilyen távol – akár fizikailag, akár lelkileg – a többi embertől, ez az egész helyzet mégiscsak összeköt bennünket.

Forrás: mic.com Kiemelt kép: Getty Images