Az első internetes kapcsolat Magyarországon éppen harminc éve jött létre, a Magyar Tudományos Akadémia és a Linzi Egyetem között. Először az akadémikus körök kattantak rá a világhálóra. Őket nem az üzleti szféra szereplői követték (a cégek sokáig nem láttak fantáziát az egészben), hanem azok a szülők, nagyszülők, akik külföldön dolgozó gyerekeikkel szerettek volna kapcsolatot tartani. Akkor már sejteni lehetett, hogy az internet a szélesebb társadalmi körök számára is érdekes lesz. Arra viszont senki sem számított, hogy alig három évtizeddel később veszélyes is. (Hogy miért, arról a téma ismert szakértője, Tari Annamária mesél az e heti lapszámban.)
A Facebook 2008.11.26-án indult hódító útjára Magyarországon. Akik akkoriban születtek, ma 13 évesek, és jó eséllyel aktív felhasználói valamelyik közösségi oldalnak (88 százalékuk). Számukra természetes, hogy életük a széles nyilvánosságra tartozik. Vadidegenek kedvelték őket fogatlanul, pelenkásan, maszatosan, lájkcunami zúdult rájuk a hiszti és a versmondás pillanataiban.
Lacan francia pszihoanalitikus leírja, hogy a kisgyerek, amikor először pillantja meg magát a tükörben, döbbenten néz körbe: ez vagyok én? A legtöbb szülő ilyenkor visszaragyog a picire, aki innentől kezdve egész életében létének ezt az elismerését, megerősítését fogja keresni mások tekintetében.
Egy mai tizenhárom éves viszont pontosan tudja, mi az, ami tetszik, mi az, ami népszerű. Ez a tudás egy kamasz számára tragikus. Mintha azt mondanánk, nem telhet egyetlen napja sem lazán, könnyelműen, önfeledten bénácskán és jelentéktelenül…
Hegel – kétszáz évvel a tetszik gomb bevezetése előtt – arra a következtetésre jutott, hogy az embert a megerősítés olthatatlan vágya különbözteti meg az élővilág többi fajától. “Míg a lovak – érvel – beérik a takarmánnyal, az ember nem elégszik meg vágya beteljesülésével, azt is szeretné, hogy a környezete tudatában legyen az elnyert dolog értékének és csodálja érte!”
Mark Zuckerberg tehát ősi, lélektani gombot nyomogat a lelkünkben.
De valami tökéletlen még: a találmány vagy a hozzá való élet.
Vass Virág, főszerkesztő