Mivel nagyon szeretek egyedül moziba járni, erre a filmre is társaság nélkül mentem el. Egy borzasztóan nehéz nap után villámcsapásként ért a felismerés, én ezt a filmet még nem láttam, de szeretném, és egy ilyen kaotikus nap után meg is érdemlem. Szupernóva – ízlelgettem a címet, amíg gyalogoltam, jól esett formálni, újra és újra kimondani (lehet, hogy néha még hangosan is). Többször elképzeltem a nagy robbanást az égen, világosságot hozva a bolygóra, a jelenre, jövőre. A film előtt öt perccel estem be, de az pont elég volt arra, hogy megfigyeljem, nem vagyok egyedül a magányos mozis percekkel, más se bánja a filmnézést egyedül.

20 éve barátok

Colin Firth játékában biztos voltam, szinte annyira, mintha cinkeltem volna a lottószámokkal. Stanley Tucci tehetségében sem kételkedtem igazán, mert korábban már bizonyított nálam a Komfortos mennyország című filmben, ahol egy kegyetlen gyerekgyilkost alakított. Már akkor örültem, hogy sikerült leráznia magáról a szupercuki stylist szerepet – abban is jó volt, de pont elég is volt annyi a karakterből. Egyébként Tuccit a Komfortos mennyországért Oscar-díjra is jelölték, de amit a Szuprenóvában (Supernova) alakított…

már most, kérdezés nélkül átnyújtanám neki a szobrot.

Ahogyan a minden idők Marc Darcyjának is. A rendező, Harry Macqueen (a világhírű színész, rendezőnek ez a második rendezése a Hinterland című film után) egyébként nem bízta véletlenre a szereposztást, hiszen a két színészt 20 éves barátság köti össze. Tucci és Firth a forgatás idején szinte párként éltek, ha nem dolgoztak, beszélgettek, főztek, csak az éjszakákat töltötték külön. Beköltöztek a karaktereikbe, makulátlanul.

Fotó: Cirko Film

Az ősz mementója

Már az első képkockák megragadtak, elvittek és a következő másfél órában egy pillanatra sem eresztettek, mellkasomat satuba szorítva, könnyeimet szabadjára engedve. A Szupernóva egy gyönyörű történet két ember szerelméről, szeretetéről, barátságáról, olyan kötődéséről, melyről mindnyájan álmodozunk gyerekként, amikor először tudatosul bennünk a társ szó jelentése. A történet egy lakókocsiban indul, szereplőink Anglia csodás tájain autóznak végig, az ősz pedig baljós előjelként, mementóként kíséri útjukat.

A sárguló levelek, a hideg éjszakák, a kutya szűkölése, az ötödik sebességre kapcsolás – mind-mind valami komoly változást jeleznek előre az életükben.

A történet gyönyörűen bontja ki az író és a zongorista apránként törékennyé váló kapcsolatát, a bizonytalanságot, a fájdalmat és a félelmet is megjelenítve. Egészen finoman, soha nem az arcunkba tolva. Végig olyan, mintha lótuszleveleken lépdelnénk, amelyek bármelyik pillanatban belesüllyedhetnek, a metsző hideg vízbe. Mély csendek, annál mélyebb tekintetek – ez az, ami nagyon erős mindvégig. Mert a felismerés, miszerint Tusker, az egyébként sikeres író a korai demencia visszafordíthatatlan tüneteivel küzd, miközben Sam minden pillanatában osztozni akar – aki szeretett már, tudja – borzasztóan fájdalmas és életszerű. Sam a legutolsó sorig, hangjegyig szeretne vele élni, együtt lélegezni, fogni a kezét, begombolni az ingét, főzni neki… de mi van akkor, ha ezt a másik nem így kívánja? A végtelen utak, a csodás tópart, a hegyek, völgyek, a barátok finoman körülölelő szeretete – annyira erős képek, hogy még így öt nappal később is hatnak.

A két elképesztő szinkronban lévő ember, most az árok más-más partján találja magát. Értettem, és együtt is éreztem mindkettőjükkel, legszívesebben bekiabáltam volna nekik – mint a gyerekek a bábszínházban, amikor a farkas hátulról lopakodik a nyuszi felé –

lesz megoldás, megtaláljátok!

Hiszen, mi a fenéről szólna az emberiség értelmi-és érzelmi intelligenciájának rohamos fejlődése, ha nem pont erről? Két ember, két külön csillag, de egy csillagrendszer, amiben valamelyik csillagnak idő előtt le kell hullania.

Itt láthatod a film előzetesét: 

Kiemelt kép: Cirko Film