Homárt rendelni egy étteremben vagy egy partin felszolgálni a gasztronómiai kifinomultság csúcsának számít. De ez nem volt mindig így: a homár a szegények eledeléből vált ínyenc csemegévé – írja a BBC. A 18. században a homár még nemkívánatos ételnek számított, amelyet a gazdag családok messziről elkerültek. Az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidékén olyan nagy mennyiségben fordult elő ez a rákféle, hogy tetemeiket trágyaként használták, és börtönökben szolgálták fel. John Rowan Kentucky-i politikus így viccelődött akkoriban: „A ház körül elszórt homárpáncélok a szegénység és a lealacsonyodás jelei.”
Amerikában végül a vasút fejlődése volt az, ami a homárt luxuscikké tette. Az üzemeltetők ugyanis úgy döntöttek, hogy azt szolgálnak fel (a jellemzően tengerentúlról vagy nagyvárosokból érkező) gazdag utasaiknak, akik nem voltak tisztában a tenger eme gyümölcsének rossz hírnevével. Azok pedig hamar megkedvelték a homárt, és továbbvitték hírét a városokba, ahol megjelent a drága éttermek étlapján. A 19. század végére a homár megszilárdította luxus élelmiszer státuszát.
Mitől lesz luxus valami?
A hiány és az ár egyaránt fontos szerepet játszik ebben. A homárhoz hasonlóan az osztrigát is régóta a fine dininghoz és a különleges alkalmakhoz társítják, főként magas ára miatt. De nem mindig élvezte ezt a státuszt: a 19. században az osztrigát a társadalom legszegényebbjei fogyasztották. „Annyira bőséges és olcsó volt, hogy pörköltekhez és pitékhez adták, hogy feldúsítsák azokat” – magyarázza Polly Russell ételtörténész.
A homár hajdan a szegények eledének számított, ma viszont igazi ínyencség. (Fotó: Getty Images)
Angliában a 20. század elejére az osztrigakészletek a túlhalászás és az ipari hulladék okozta szennyezés miatt csökkenni kezdtek. „ Ahogy egyre szűkösebbé vált a kínálat, úgy nőtt a státusza is, és különlegességként kezdték tekinteni rá” – mondja Russell.
Ennek az ellenkezőjét látjuk az olyan termékeknél, mint a cukor és a lazac, amelyekhez korábban nehéz volt hozzájutni, és csak a gazdagok számára voltak elérhetőek. Ahogy az emberek elkezdték termeszteni ezeket az élelmiszereket, idővel elvesztették a „luxus aurájukat”, és ennek következtében kevésbé lettek ritkák – mondja ezt már Richard Wilk, az Indiana Egyetem antropológia professzor emeritusa.
Régebben rengeteg gyümölcs és zöldség sokkal ritkább volt, mint manapság. Bizonyos gyümölcsök, mint például az eper és a málna, korábban csak nyáron voltak kaphatók, de ma már egész évben vásárolhatunk belőlük, ez pedig megváltoztatja a luxus mivoltuk megítélését.
A luxus íze
A ritka, luxus élelmiszerek beszerzésének megszállottsága nagy árat követel a bolygótól. Ahogy egy adott halfaj vagy tengeri herkentyű egyre ritkábbá válik, úgy emelkedik az ára. A megnövekedett érték pedig arra ösztönzi az embereket, hogy még keményebben halásszanak, és kifogják a megmaradt egyedeket, ami kihalási spirálhoz vezethet. Az, hogy mikor és hol fogyasztunk bizonyos élelmiszereket, szintén meghatározza, hogy mennyire értékeljük őket. „Például az étkezés kontextusa nagyon fontos a vágyakozás kialakulásában” – véli Esther Papies, a Glasgow-i Egyetem szociálpszichológia professzora, megjegyezve, hogy a luxusételek gyakran különleges alkalmakhoz, például éttermi étkezésekhez vagy ünnepekhez kapcsolódnak.
Tanulmányok szerint a drága ételekhez kapcsolódó környezetben való tartózkodás növelheti a jellemzően ott fogyasztott étel vagy ital vonzerejét, és az emberek hajlandóságát arra, hogy többet fizessenek értük. Azaz
egy rongyrázósabb helyen felszolgált ételt szívesebben eszünk, és később is hajlandóak vagyunk többet fizetni érte, nemcsak az íze miatt, hanem mert a luxust társítjuk hozzá.
Jól mutatja ezt egy nemrégiben készült felmérés eredménye, miszerint az emberek vágya a sushi iránt megnőtt, ha azt nem a tengerparton, hanem egy sushi étteremben fogyaszthatták el.
„A másokkal való közös étkezés pozitív, meleg emlékei szintén növelik azt, hogy az emberek mennyire értékelnek bizonyos ételeket” – magyarázza Papies. A luxusnak számító ételeket gyakran osztjuk meg a barátokkal és a családdal, például karácsonykor.
„A Covid-19 miatti lezárások miatt az ételek más emberekkel való megtapasztalása önmagában is luxussá vált” – jegyzi meg Russell. „Az emberek vágytak arra, hogy együtt főzzenek és társaságban egyenek” – mondja. „Egy olyan világban, ahol az erőforrások szűkösek és az élelmiszerek elérhetősége bizonytalan, a közös étkezés élménye luxussá válhat.”
Kávé és csoki nélküli élet
Míg a történelem során bizonyos élelmiszerek, például a kávé, a csokoládé és a fűszerek luxuscikknek számítottak, ma ezek az élelmiszerek számos fejlett országban a szupermarketek alaptermékei. Az emelkedő hőmérséklet és a megbízhatatlan esőzések azonban a következő évtizedekben ismét megfordíthatják ezt a helyzetet.
A maja civilizáció fénykorában a kakaóbab értékes fizetőeszköz volt, amelyet a munkások fizetésére használtak, és a piacon ezt cserélték el különböző árucikkekre. A spanyol kereskedők hozták be a kakaót Európába, ahol a királyi udvarok kedvelt élvezeti cikkévé vált. 1828-ban Coenraad Johannes van Houten holland vegyész feltalált egy eljárást, amellyel a kakaóbabot lúgos sókkal kezelték, és vízzel keverhető csokoládéport állítottak elő. Ez az eljárás a csokoládét tömegesen előállítható, megfizethető termékké tette.
Szakértők szerint hamarosan jelentősen lecsökken a kakaóbab termesztésére alkalmas területek mérete. (Fotó: Getty Images)
A kávé egykor kevéssé ismert csemege volt, amelyet Etiópiában vallási rituálékhoz használtak, mielőtt a nyugati kereskedők a 17. században hazájukba vitték az aromás italt, ahol kávéházakban szolgálták fel, amelyek a szállítmányozók, brókerek és művészek körében voltak népszerűek. Miután a hollandok palántákat is szereztek, a kávé termesztése gyorsan elterjedt világszerte, és népszerű, mindennapi itallá vált.
Ma a csokoládét és a kávét ismét az a veszély fenyegeti, hogy drágává és gyakorlatilag elérhetetlenné válik a közeljövőben.
„A csokoládé és a kávé is újra hiánycikké, luxusélelmiszerré válhat az éghajlatváltozás miatt” – mondja Monika Zurek, az Oxfordi Egyetem Környezetváltozási Intézetének vezető kutatója. Egy 2013-as tanulmány szerint Ghánában és Elefántcsontparton hatalmas földterületek válhatnak alkalmatlanná a kakaótermesztésre, ha a globális hőmérséklet-emelkedés eléri a 2 Celsius-fokot. „A kakaó régen a királyoké volt, és senki másé. Az éghajlatváltozás keményen sújtja a termőterületeket, ami miatt ismét luxussá válhat” – véli Zurek.
Egy 2015-ös tanulmány szerint az éghajlatváltozás 2050-re világszerte a kávétermelésre használt földterületek felét eltörölheti. Egy másik szerint Latin-Amerikában az ugyanerre alkalmas területek 2050-re 88%-kal csökkenhetnek az emelkedő hőmérséklet miatt.
Ízetlen jövőkép
A fűszerek évezredeken át a gazdagság és a hatalom megtestesítői voltak. Az aromás növények iránti kereslet indította el az első globális kereskedelmi útvonalakat, hatalmas birodalmakat hozott létre, és meghatározta a világgazdaságot. Ma a fűszerek mindenütt jelen vannak, és gyakran a legolcsóbb termékek a szupermarketek polcain, a szakemberek szerint azonban ismét luxuscikkekké válhatnak.
A fűszernövények már most is viselik az éghajlatváltozás következményeit: a magas csapadékmennyiség és páratartalom termékeny táptalajt biztosít az olyan kártevőknek, mint a levéltetvek és az olyan betegségeknek, mint a lisztharmat. Kasmírban, India legnagyobb sáfránytermő vidékén a szárazság miatt a buja, lila színű növény termésmennyisége megromlott. A madagaszkári vaníliatermesztést az elmúlt években szélsőséges időjárás sújtotta. Egy ciklon 2017-ben a sziget termésének 30%-át elpusztította, ami rekordmagasra, kilogrammonként 600 dollárra (kb. 186 000 Ft) emelte az árakat, és rövid időre az ezüstnél is drágábbá tette a fűszert.
„Elkeserítő az a veszély, hogy a mindennapi termékek luxuscikké válnak” – mondja Monique Raats, a Surrey Egyetem Élelmiszer, Fogyasztói Viselkedés és Egészség Központjának igazgatója. „Sok élelmiszer sok ember számára elérhetetlenné válhat.”
Húsmentes élet
Nem csak az éghajlati hatások és a szűkösség miatt válhatnak a mindennapi élelmiszerek luxuscikké. Az emberek változó viselkedése és ízlése is hatással lesz ezeknek az élelmiszereknek a státuszára. „A luxusélelmiszerekre úgy is gondolhatunk, mint olyasmire, amit nem szabad gyakran és sokat enni” – mondja Raats, és a húst hozza fel példaként.
Szerinte a hús, amely jelenleg sok ember számára a rendszeres étkezés részét képezi, a következő évtizedekben valószínűleg luxuscikké válik, mivel egyre többen alkalmaznak növényi alapú étrendet a szénlábnyomuk csökkentése érdekében. Az emberek a hústermelés által elfoglalt mezőgazdasági földterületek puszta mennyisége miatt is áttérhetnek erre az irányra, ami a világ népességének növekedésével már nem biztos, hogy életképes lesz. Alexander szerint
a húsfogyasztás társadalmilag elfogadhatatlanná válhat, és a dohányzáshoz hasonlóan tekinthetnek rá.
„Eljuthatunk arra a pontra, amikor a hamburgerevés nem számít menő dolognak a barátaiddal.” Papies szerint azonban nem egyszerű eljutni ide: „A húsfogyasztás a norma, és a nemzeti identitás része. Ettől eltérni nehéz” – mondja, hozzátéve, hogy sok vegán és vegetáriánus küzd azzal a ténnyel, hogy meg kell magyaráznia vagy igazolnia kell, miért nem eszik húst.
Nemcsak az ára miatt, hanem erkölcsi okokból is kezdenek többen elfordulni a húsfogyasztástól. Hamarosan ciki lesz a hamburger? (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, hogy a veganizmus különösen erős érzelmeket vált ki, amelyek az irritációtól a szenvedélyes dühig terjednek. Papies szerint, ha a reklámokban és az üzletekben jobban megismertetnénk a húsmentes lehetőségeket, az segíthetne a sok vegán és vegetáriánus által tapasztalt identitásharc leküzdésében. „Ez segítene igazságosabbá tenni a dolgokat.”
Élelmiszereink valódi ára
Alexander szerint a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése érdekében az országok a jövőben a hús megadóztatását is választhatják, ahogyan azt sokan tették a cukorral. Ez viszont megemelné a hús árát, és luxustermékké tenné. Az állattenyésztés az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 14,5%-áért felelős, és a vörös húsok előállítása e kibocsátások 41%-át teszi ki.
Egy ehető fehérje grammjára hússzor több földterületet igényel, mint a fehérjében gazdag növények, például a bab.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint sok országban aggasztóan nagy a különbség az élelmiszerek kiskereskedelmi ára és az előállításuk valódi költségei között.
Kapcsolódó
A termelői áru az új luxus?
„Ennek következtében az üvegházhatású gázok kibocsátása, vízszennyezés, levegőszennyezés és élőhelypusztítás formájában nagy környezeti költséggel előállított élelmiszerek olcsóbbnak tűnhetnek, mint a fenntarthatóbb módon előállított alternatívák” – szól jelentés.
„Amikor megeszünk egy steaket, nem fzetünk a húsipar által okozott környezetkárosításért” – mondja Alexander. A húsadó tükrözné e káros környezeti hatások egy részét, de az ötlet politikailag továbbra is népszerűtlen. „De ez változhat” – mondja Alexander, mivel szerinte egyre többen úgy tekintenek a húsra, mint olyan dologra, amit a fenntarthatóság szempontjából nem engedhetünk meg magunknak.”
„Remélhetőleg a közeljövőben pontosabb árképzéssel és mezőgazdasági támogatásokkal rendelkezünk majd, amelyek tükrözik az általunk termelt élelmiszerek valódi értékét, és segítenek egy fenntarthatóbb rendszer kialakításában” – reménykedik Papies.
Forrás: BBC Kiemelt kép: Getty Images
