A 19. század elején az írországi Limerick városa hatalmas hírnévre tett szert egy különleges, halványsárga kesztyűnek köszönhetően, amely olyan vékony bőrből készült, hogy összehajtogatva egy dió belsejében elfért egy pár. Szinte átlátszó mivoltuk miatt „csirkebőr” kesztyűnek is nevezték, pedig – természetesen – nem abból készült. De talán érthető módon ragadt rá ez a becenév, hiszen a valóság – a bőr eredete – talán sokakat elrémisztett volna a vásárlástól: igazából meg nem született borjak bőre adta az alapanyagot, amit aztán kézzel, inch-enként (kb. 2,5 cm) harminckét öltéssel varrtak össze ügyes kezű asszonyok és lányok, hogy így kaparják össze a soványka fizetségüket.
Nem bírta a gyűrődést
A luxusnak számító kesztyűk értékét a már említett dióhéj-teszt határozta meg: ha belefért a csonthéjas gyümölcsbe összehajtva, akkor alkalmas volt a felső osztály számára; ha viszont nem, akkor gyakorlatilag értéktelenné vált. Leírások szerint néhány kesztyű annyira finomra sikerült, hogy csupán egyetlen egyszer lehetett viselni, és ezek számítottak a legkelendőbbnek mind közül.
A kesztyűket nemcsak finomságuk miatt becsülték, hanem azért is, mert kívül és belül is sima volt, ez a tulajdonság akkoriban még ismeretlen volt a bőrkesztyűknél.
Nagyon népszerűek voltak bőrápoló eszközként is az úrihölgyek körében: egyes esetekben olajokkal áztatták őket, és éjszakánként viselték, hogy kezük sima, puha és fehér maradjon.
Bár a névadó Limericken kívül is próbálkoztak a gyártásukkal – többek között Franciaországban is –, az innen származó kesztyűket tartották a legfinomabbnak.
Évtizedeken keresztül dióhéjba csomagolva árusították az áttetszően vékony kesztyűket. Fotó: Dents Glove Museum
A Limerick Chronicle 1835. április 11-i száma így írt a város nevezetes termékéről: „Írország délnyugati részén az volt a szokás, hogy sok tehenet vágtak le vemhesen. Ezeknek a meg nem született borjaknak a bőre rendkívüli finomságú és puha volt, és ez szolgált a híres Limericki kesztyű alapanyagául. Ez az eljárás azonban mára szinte teljesen megszűnt, és bármilyen érdemekkel is rendelkeznek még a Limerick-kesztyűk, az a készítő ügyességének köszönhető, nem pedig a nyersanyag kiválóságának.”
A királyi család kedvence
E híres kesztyűk első ismert gyártója Cornelius Lyons bőrműves mester volt, aki a város Englishtown nevű negyedében, a Fő utcán (ma Mary Street) dolgozott, és kesztyűkészítőként szerepelt Limerick 1769-es kereskedelmi jegyzékében. Ő találta ki azt, hogy a portékájának finomsága jeléül dióhéjba csomagolja azokat. Ez olyannyira hatékony marketingstratégiának bizonyult, hogy még a királyi család tagjai is szemet vetettek rájuk. A kesztyűket a Lyons család egészen az 1830-as évekig így csomagolta.
Természetesen, ahogy a luxustermékek esetében lenni szokott, hamar utánozni kezdték a mestert, és egyre többen vágtak bele a „csirkebőr” kesztyűk árusításába. Ez akkora mértéket öltött, hogy a Lyons család 1786. február 16-tól két héten át naponta egy hirdetményt tettek közzé a Sanders’s News-Letterben, amely a következőket tartalmazta:
„James Lyons, a néhai Cornelius Lyons, (aki a sokat csodált Queen’s Gloves eredeti és egyedüli tulajdonosa volt) fia úgy gondolja, hogy kötelessége tájékoztatni a közönséget, hogy ő nem szállít semmilyen boltosnak az említett kesztyűkből, és hogy Dublinban vagy máshol eladott kesztyűket az apja és az ő gyártmányaként forgalmazni felségsértés. Az említett kesztyűket kizárólag náluk, a Lyons üzletben lehet megrendelni, a megrendelést kizáólag ők teljesíthetik, és egyedül náluk lehet hozzájutni a kesztyűkhöz.”
1788-ban Cornelius fia, James Lyons már „a királynő kesztyűgyártójaként” lett bejegyezve, azaz hivatalosan is ő lett a királyi palota egyik beszállítója, ezt a címet pedig csak a legjobb szakemberek érdemelték ki (és érdemlik ki a mai napig). Viktória királynő több tucatnyit rendelt az évek során az egyszer használható kiegészítőből. A Museum of Londonban található egy pár Lyons-kesztyű 1816-ból, amely Charlotte hercegnő tulajdonában volt.
1820-ban Limerickben négy fő kesztyűkészítőt tartottak számon: James Lyons, Michael Burke, William Dwyer, és John Sullivan, így csak az általuk készített kesztyű számít eredeti limerickinek. James Lyons 1833 körül meghalt, és mivel nem született gyermeke, vele együtt kihalt az eredeti Limerick kesztyőkészítű dinasztia is.
Csökkenő népszerűség
A Limerick-kesztyűk hanyatlása az 1820-as években kezdődött, aminek két fő oka volt. Az egyik az az 1825-ös rendelet, amely megszüntette a külföldi kesztyűk brit piacra való bejutásának tilalmát. A kisebb Limerick cégek nem tudtak megbirkózni az Európa-szerte hirtelen beáramló kesztyűkkel, ezek a külföldi kesztyűk sokkal változatosabb anyagúak és stílusúak voltak, aminek köszönhetően lépést tudtak tartani a divatirányzatokkal. A másik, hogy
a városon kívüli vállalatok is Limerick kesztyű néven rosszabb minőségű kesztyűket kezdtek gyártani, ami csökkentette az eredeti termék megbecsülését, és súlyosan ártott a hírnevüknek.
Az 1840-es évekre a piacon lévő Limericki kesztyű nevet viselő kiegészítők többségét már Corkban gyártották. A hanyatlás ellenére a Limerickben gyártott kesztyűk továbbra is népszerűek maradtak a fiatal Viktória királynő körében. A Chronicle 1839. november 2-i száma azt írta: „Mr. Burke a Patrick-streetről, Őfelsége kesztyűse, megrendelést kapott a Windsor kastélytól, Sir Gore Ouseley által, 12 tucat pár híres Limerick kesztyűre, őfelsége saját használatára. A megrendelést, ha elkészült, Miss Ouseley, a Crescentből továbbítja.”
A későbbi lapszámok szerint a megrendelés alig egy hónap alatt elkészült, és a mesterember postai úton továbbította is a királyi kesztyűket. Ennek ellenére 1867-ben már csak egyetlen hagyományos kesztyűkészítő maradt Limerickben, Thomas Burke, aki az újsághírben is szereplő Thomas Michael Burke fia volt, és 1843 januárjában vette át a Patrick Street-i kesztyűgyárat apja halála után.
A helyben gyártott Limericki kesztyűk és Viktória királynő közötti kapcsolat Thomas Burke 1869. július 27-én bekövetkezett halálával megszakadt. E kesztyűk egy fennmaradt, 1800 körül készült példánya a város Henry Street-i Limerick Múzeumban a mai napig megtekinthető – a pár egyike hűen az eredetéhez, természetesen egy dióhéjba hajtogatva.
Forrás: limericklife.com Kiemelt kép: Getty Images
