Avagy a névválasztás lélektana Arankától Zoéig, és vissza.

Juliként éltem a gyerekkorom a nyolcvanas években, és egy szavam sem lehet. Talán elfogult vagyok a saját nevemmel, de szerintem a Júlia (és persze Anna is) örök. Sosem megy ki a divatból, mivel sosem volt divat. Azonban mindenképpen érdekes, és sokat elárul egy-egy korszakról, hogy hogyan alakulnak benne a legnépszerűbb nevek. Most a Hannák és Noelek hódítanak, de érkezik a retró nevek reneszánsza.

2012-ben mutatták be a mozik a Hogyan nevezzelek? című francia filmet, amely – véleményem szerint – az elmúlt évtized egyik legjobb vígjátéka volt, valódi mélységgel, elgondolkodtató felvetésekkel és nagyon sok szórakoztató pillanattal. A film tulajdonképpen egy kamaradarab, a helyszíne egy baráti vacsora, amelyen a társaság egyik tagja, aki hamarosan apai örömök elé néz, közli a többiekkel, hogy Adolphe-nak szeretné elnevezni a gyerekét. A megosztó névválasztás, az Adolf névhez kapcsolódó történelmi ellenérzés végül egy olyan vitát indít el a társaságban, amely egy este alatt mindnyájuk életét megváltoztatja. De maradjunk a kis Adolphe-nál, aki még meg sem született, de máris mázsás súlyt nyom parányi vállára a harmadik birodalom emléke.

A nevem én vagyok

Bár a fent említett történet pusztán az írói képzelet szüleménye, az tény, hogy az ókor óta születnek folyamatosan olyan nézetek, melyek szerint a nevünk befolyásolhatja a sorsunkat. Erről szól a nominatív determinizmus elmélete, amely szerint a név befolyással lehet például személyes karakterünkre vagy pályaválasztásunkra is. Szociálpszichológusok egy része ma is egyetért abban, hogy nevünk hatással lehet arra, milyen lesz az életünk.
Abból a szempontból biztosan, hogy nevünkön keresztül mit üzenünk (vagy üzennek a szüleink) a világnak.

A névválasztásnak komoly tétje van, a név az első és legfontosabb hivatalos adat, amely születésünktől kezdve velünk van.

Biztosan sokan tisztában vannak vele, de olyanok is biztosan vannak, akiknek ez újdonság, hogy az örökbefogadott gyerekek nevét nemcsak nem illik, de hivatalosan is meglehetősen bonyolult megváltoztatni. Ha egy gyereket újszülötten fogadnak örökbe, de adott neki nevet a szülőanyja, azt is meg kell legalább második névként tartani, ha azonban nagyobb a gyerek, akkor végképp egyértelmű, hogy a keresztneve az övé, és ha ezt megváltoztatjuk, kitépjük egy részét, megfosztjuk valamitől, ami az övé. Nagyon sok örökbefogadott gyerek mindössze két dolgot kap a szülőnyjától: az életét és a nevét, épp ezért a név rettentő fontos számukra. Akkor is, ha ezek teljesen más nevek, mint amelyeket elképzeltünk, és akkor is, ha mi kínosnak gondoljuk őket.

Illeszkedni vagy kitűnni?

Laura Wattenberg, az Amerikában rendkívül népszerű Baby Name Wizard weboldal alapítója szerint a 21. században paradigmaváltás történt a névadások terén, és ebben az internet elterjedésének is nagy szerepe van.

„Meglátásom szerint az előző generációkban a szülőket az vezérelte, hogy olyan nevet adjanak gyerekeiknek, amellyel könnyű beilleszkedni – nyilatkozta a qz.com-nak. – Az elmúlt 20 évben azonban ennek pont az ellenkezője a lényeg: a kitűnés. A szülők egyik legnagyobb aggálya, hogy a gyerekük átlagos lesz.”

Wattenberg szerint ezt a fordulatot megannyi kulturális tényező befolyásolta, többek között az is, hogy a mozifilmek és sorozatok meghatványozódásával rengeteg olyan név lett széleskörben ismert, amelynek korábban esetleg a létezéséről sem tudtunk. Ne felejtsük, itthon is mekkora népszerűséget hoztak bizonyos neveknek a Disney kasszasikerek, de az Esmeraldák sem épp Victor Hugónak köszönhették reneszánszukat.

A szakértő szerint azonban van ebben a paradigmaváltásban egy olyan szempont is, amelyre esetleg nem is gondolnánk, de merőben befolyásolja gondolkodásunkat az egyediségről. Ez pedig nem más, mint a digitális éra. „Két tényezője is van az internetnek, amelynek valódi hatása van. Amikor felhasználónevet választunk, mert regisztrálunk valahova, egyszerűen jobban járunk, ha egyedi a nevünk. Másrészt ott van a keresés. Ez szintén változtatott a gondolkodásunkon. Ha rákeresünk egy gyakori névre, kapásból kiad száz találatot, és nem kerülünk közelebb a megoldáshoz. Ha ma a szülők regisztrálják a gyereküket valahova, és azt látják, a gyerekük neve „foglalt”, az rossz érzést vált ki belőlük.”

Nomen est omen?

A név igenis magában hordoz asszociációkat, és ha tudat alatt is, de vannak előítéleteink, ha bizonyos neveket hallunk. És ezek az előítéletek akár professzionális vagy párkapcsolati tényezőkre is vonatkozhatnak. Egyszer egy ismerősömet arról kérdeztem, milyen volt az a közeg, ahol eltöltött egy nyaralást, mire azt felelte: „hát tudod, ilyen Zsoltik meg Norbik voltak.” Több fantasztikus Zsoltot és Norbit is ismerek, de mégis nagyjából el tudtam helyezni, mire gondol, miközben tudom, mennyire diszkriminatív ez a gondolat.

Egy másik ismerősöm a terhessége vége felé viszont arról számolt be, hogy valami egyszerű néven, Tamáson vagy Andráson gondolkoznak a férjével. Az első gondolatom az volt, hogy ez aztán a bátor választás, ami meglehetősen fura reakció, de tulajdonképpen érthető.

Sok szülő szeretné tudat alatt (vagy tudatosan) pozicionálni a gyerekét, amikor nevet ad neki, 2021-ben azonban ezek az egykor rendkívül népszerű, történelmi múlttal rendelkező, de egyszerű nevek szinte lázadás-szerű üzenettel bírnak: nem állok be a sorba, nem pozicionálom a gyerekem, csak egyszerűen adok neki egy hagyományos, közérthető, időtálló nevet. Egyébként a már idézett szakértő, Laura Wattenberg szerint az egyszerű, közismert nevek azért is kezdik visszanyerni népszerűségüket, mert ezekhez nem kapcsolódnak kulturális sztereotípiák, és igazságtalan diszkrimináció sem. „Több kutatás is rámutatott, hogy az emberek a közismert, egyszerűen betűzhető nevekhez szerethetőséget és bizalmat társítanak – mondja. – Ha meghalljuk azt a nevet, hogy Dave, vagy Jen vagy Mike, nagyobb valószínűséggel fogunk időben válaszolni egy-egy emailre, sőt, szívesebben húzzuk jobbra az illetőt a Tinderen is.”

Retró nevek reneszánsza

Ismerek egy kisbabát, akit Jolánnak hívnak, hallottam már Irént szólítani egy anyukát a játszótéren, és a közösségi médiában is egyre több a Marika. Nemrég mesélt valaki egy fociedzőről, aki az egyik anyukának arról panaszkodott, hogy sehol egy Laci, sehol egy Tamás, hogy sehol nincsenek azok a fiúnevek, amelyeket pályája első évtizedeiben nem győzött összekeverni. Jó hír számára, hogy ezek a nevek szép lassan kezdenek visszatérni. Aki igazán szeretne kitűnni, az egyre inkább hajlik arra, hogy olyan nevet adjon gyerekének, amely az én generációm fejében talán a napközis tanárok neveivel azonos, de ez is csak egy ostoba sztereotípia. Igenis vannak örök nevek, amelyek időről időre lehet, hogy vesztenek népszerűségükből, de képtelenség őket eltörölni a színről.

A Vogue brit kiadásának weboldalán egy nagyon friss cikk pont arról beszél, hogy 2021 legnépszerűbb nevei a retró nevek voltak a szigetországban. A cikk írója szerint ez a sok Archie, Ivy, George és Lily a hatvanas évek piaci hangulatát idézi fel benne, és szinte látja maga előtt, ahogyan a nevek viselői ondolált hajjal szívják a Rothmans cigit.

A Marikák és Jolánok is kétségkívül felidéznek egy érát. Én is látom őket lelki szemei előtt, amint a fodrászüzletben fehér köpenyben és vádliközépig érő fűzős cipőben magyaráznak betupírozott hajjal, de ez csak egy hangulat. Egy a száz közül.

A Vogue szerzője szerint ezeknek a névválasztásoknak, vagy például annak, hogy gyerekkorunk meséit szeretnénk nézetni a gyerekeinkkel és ugyanolyan kordnadrágot vadászunk nekik, amint amilyen nekünk is volt, nem más, mint egyfajta menekülés a modern élet forgatag elől. Békés lázadás, amelynek keretein belül visszatalálunk azokhoz az értékekhez, amelyeket már 500 éve is értékesnek találtak.

Kiemelt kép: Getty Images