A színésznővel beszélgettünk túrázásról, önismeretről, gyereknevelésről, valamint a magunkkal hozott megfelelési kényszerről is. És természetesen a főzésről: a benne rejlő örömökről és élvezetekről.
– Amikor időpontot egyeztettünk, a telefonban azt mondtad, a Mátrába mész az apukádhoz, kiereszteni a sok forgatás és rohanás utáni gőzt. Mi az a pont, amikor úgy érzed, ki kell szakadnod a mindennapokból?
– Az elvonulás nem mindig akkor sikerül, amikor vágyom rá, hanem amikor időm engedi, bár a mostanira már nagyon készültem. Már májusban tudtam, hogy kemény hónapok elé nézek. Júliusban egy szabad hetem volt, akkor is a Tátrába mentem túrázni. Mindennap annyit mentünk, hogy másnap alig tudtunk lábra állni, de engem ez kapcsol ki. Apukám az erdő szélén lakik, mosogatás közben látom a Kékestetőt.
– Ezek szerint az aktív pihenés tölt fel.
– A passzív is töltene, de a természet kimossa belőlem a stresszt, ami fontosabb, mint hogy a testem pihenjen. Az erdőben végre nem az agyamat kell használnom, hanem átmozgatom a testem, a tüdőm. Ilyenkor olyan képek égnek a lelkembe, ami átír mindent, ami addig pörgött bennem. A problémák kisimulnak, minden sallang, kétség – ami nem az adott ügyről, hanem a kimerültségről vagy a saját működésemről, a bennem élő mintákról szól – elszáll. Menetelés közben – bármi miatt aggódom is, hogy nem fog sikerülni – elfogadom, hogy mindent megtettem az ügy érdekében, tudom, hogy nem rajtam múlik, és azt is el tudom fogadni, ha valami mégsem úgy lesz, ahogy szeretném.
