– Melyik volt a legszebb karácsonya?
– Inkább azt mondanám, melyik volt az öt legszebb: az utolsó öt, amióta együtt vagyunk a feleségemmel. Vele emlékezetesek az ünnepek. Szenteste kettesben vagyunk, utána meglátogatjuk a családokat. Emese Szerbiában született, és Szlovéniában nőtt fel, a szülei ott élnek. Kezdem megkedvelni a karácsonyt. Sokáig nem szerettem, sokszor töltöttem egyedül, és sok olyanra is emlékszem, amikor szívesebben lettem volna valahol egész máshol. És hát bizony akadt olyan is, amit a színpadon töltöttem: kezdő vidéki színész korában az ember azt sem tudja, hogy hétfő van, vagy csütörtök, karácsony vagy húsvét.
– A gyerekkori karácsonyok milyenek voltak?
– Nem is tudom… Szívszorítók. Az én gyerekkorom a sötét hetvenes évekbe vész. Szerettem, vártam az ünnepeket, de valami sosem stimmelt. Ha a régi karácsonyaimra gondolok, mindig följön a gombóc a torkomba. Két testvérem van, egy öcsém meg egy húgom, és sok mindent láttam, amiket ők szerencsére nem annyira érzékeltek, mint én. Valahogy féltettem őket, volt bennem egy vágy, hogy higgyenek az ünnep varázsában, és boldogok legyenek. Visszagondolva, már hét-nyolc évesen felnőtt fejjel láttam a világot. Legalábbis hogyha filmet vagy színdarabot csinálnék az életemből, ott a hétéves gyereket felnőtt játszaná. A szüleim el is váltak, amikor tizennégy éves lettem. Na, de ne rontsunk el az ünnepet, tekintsünk inkább előre! Mostanában nagyon élvezem a karácsonyt. Sőt, már azon kapom magam, hogy időnként várom is.
