Kezdő tanító korom visszatérő emléke ez a mondat: „Én bizony nem kínlódnék ilyen kevés pénzért ennyi komisz kölyökkel!” Enyhébb változata így hangzott: „Hát megéri?” Volt ebben a kérdésben némi gúny, de főként lesajnálás.

Biztos, hogy a pedagógusok az utóbbi években az érdeklődés középpontjába kerültek. Azóta anyagilag is, erkölcsileg is jobban megbecsülik őket. Mégis…

A „harmadik rend”?

Néhány évvel ezelőtt, társaságban hallottam a következő frappáns megállapítást: a pedagógusok az értelmiség „harmadik rendje”; elsők az orvosok, villamosmérnökök, a második rendhez a rohamosan fejlődő mezőgazdaság szakemberei, az agrármérnökök és persze a műszakiak tartoznak. A sereghajtók a pedagógusok. Ezt fölmérések, tudományos vizsgálatok meg is erősítik. Kronstein Gábor írja „Mit ér az ember, ha pedagógus?” című cikkében a Pedagógusok Lapjában, hogy 9500 Pest megyei iskolással kilencven foglalkozást rangsoroltattak. Ebben a presztízslajstromban a pedagógusé a tizenkilencedik helyet foglalta el. (A listán tizenhét értelmiségi szakma szerepelt.) A szerző józanul megállapítja: „Pedagógusnak lenni az értelmiségi, alkalmazotti és szakmunkás-családokban nagyjából ugyanazt jelenti: az egyik legkevésbé vonzó szellemi pályát.”