Liebhaber Judit modellből lett műsorvezető, és bár mindkét hivatás elég vonzó lehet mások számára, ő egyikre sem vágyott. Mégis mindkettőben megtalálta a helyét és azt, ami segítheti őt. Ma már a saját útját járja, és amikor másokat kérdez, azért teszi, hogy inspirálódjon, és hogy átadja a másoktól szerzett tudást. De talán mi is tanulhatunk tőle valamit!
– Hogyan lettél modellből televíziós szerkesztő-műsorvezető? Hogy következett ez a modellkedésből?
– Amikor hazaköltöztünk Los Angelesből, mert mi ott éltünk a családommal néhány évig, akkor indította útjára Prokopp Dóra, aki régi barátom, a televíziós csatornáját, a Filmmúzeumot. Meghívott engem bemondónak, és mivel nem tudtam, mivel fogok itthon foglalkozni, igent mondtam. Azután egyre izgalmasabb műsorokat vezettem. Készítettünk például egy kulturális ajánlót, évekig csináltuk nagyon jó stábbal, könyvek, filmek, kiállítások szerepeltek benne. Nagyon sikeres volt, még Kamera Hungária díjat is nyert. Később dolgoztam a Paprika TV-nek, az AXN csatornának, és az RTL-en is vezettem műsort.
– De vágytál erre a munkára, erre a világra, vagy csak hagytad magad sodortatni?
– Erre inkább lehetőségként tekintettem, amit elém tett az élet. Nagyon sokáig vacilláltunk, hogy kint maradjunk-e, vagy sem. Sok minden szólt Los Angeles mellett, rengeteg jó munkám volt ott, reklámfilmben és divatfotózáson dolgoztam, divatbemutatókon vettem részt, és nagyon élveztem, hogy nem kell feladni a munkám huszonnégy évesen, ahogy Európában. Amerikában akkora a piac, hogy még közel a harminchoz, várandósan is dolgoztam. Nagyon biztonságos közeg volt, és ezt nagyon-nagyon szerettem, ahogy általában a Los Angeles-i életet is. Úgyhogy sokáig gondolkodtunk, hogy hazajöjjünk-e egyáltalán, és végül szentimentális okokból, merthogy itt élnek a szüleink, és mégiscsak ez a hazánk, visszajöttünk. Aztán jött ez a megkeresés, és gondoltam, megnézzük, meg tudok-e írni egy felkonfot, és el tudom-e mondani súgógép nélkül a kamera előtt. És működött. Sőt, meg is szerettem ezt a munkát. Később pedig már igazán élveztem, hogy írókkal, művészekkel, zenészekkel beszélgethetek. Már akkor élt bennem a vágy, hogy az aktualitásokon túl még egy kicsit mélyebbre menjek.
