Az 1921. november 27-én született Pilinszky Jánost szokás a 20. század nagy kataklizmájától megsebzett, a magány és szenvedés mélyen introvertált költőóriásának láttatni, pedig együtt pulzált a világ művészeti, irodalmi véráramával, és persze a magyaréval is. Bár ez utóbbiról egyszer azt nyilatkozta, tudja, hogy ott vannak a háta mögött a kortársak, érzi a jelenlétüket, és bár nem tud hátra fordulni hozzájuk, tisztában van vele, hogy ők fognak eljutni azokhoz az összefüggésekhez, amelyeket ő egész életében keresett.

A misztikus filozófusnő

Simone Weil (1909-1943), a lengyel zsidó származású francia filozófus meghatározó szerepet játszott Pilinszky művészetről vallott hitvallásában.

Simone Weil a spanyol polgárháborúban 1936-ban (Fotó: Apic/Getty Images)

Saját bevallása szerint is csak keveset tudott Weilről, amikor 1963-ban először járva Párizsban, valahol egy könyvesboltban megvette három könyvét.

Egy lelki mélyponton, egy év múlva vette újra elő a könyveket, és az az érzés kerítette hatalmába, hogy mindenképpen meg kell ismernie Weil világát.

Vásárolt egy francia-magyar szótárt, és elkezdte szótárazni az egyik művet. Napi tizennégy órában hajmeresztő energiabedobással lefordította, és így tanult meg franciául, vagy inkább Simone Weilül – ahogy ő nevezte. És, hogy ezt miért tette? Arra rávilágít az alábbi idézet. „Csodálatos emberi lény volt (Simone Weil) … Hármas úton járt, nagyon hangsúlyozta a görögséghez, a szocializmushoz és a kereszténységhez való elkötelezettségét. Én mégis azt mondanám, hogy a XIX. századi nagy oroszoknak volt valahogyan a Platónja, vagy Pascalja. … Simone Weil megtalálta egy nagyon magas szellemi tartásnak, gondolkodásnak azt a formáját, ami kész az állandó együttérzésre és segítségre, amit talán a nagy oroszok tudtak utoljára a világirodalmunkban.” Nem véletlen Pilinszky rátalálása a francia filozófusnőre, hiszen ő életével is példázta azt, amiről a költő által etalonnak tartott Dosztojevszkij beszélt fő műveiben.

A rokon költőlélek

Költészete révén közvetlen baráti viszonyba keveredett Ted Hughes-szal, az egyik legnagyobb angol kortárs költővel, a tragikus sorsú Sylvia Plath írónő férjével. Hughes nemcsak angol műfordítója volt Pilinszky lírájának, hanem valamiféle irodalmi menedzsere is.

Ted Hughes (Fotó:  Reg Innell/Toronto Star via Getty Images)

Először 1967-ben járt Londonban Pilinszky, ekkor hívták meg a két évvel később megtartott Poetry International költészeti fesztiválra. A fesztiválon Pilinszky hatalmas tömegek előtt olvashatta fel magyarul verseit, amit persze Ted műfordításai követtek.

A résztvevők szerint a közönség imádta a vasfüggönyön túlról odapottyant tündöklő, angyalarcú poétát és verseit. Olyan ünneplésben volt része, mint manapság egy rocksztárnak.

1975-ben jutott el az Egyesült Államokba, New Yorkba, ahol megállapodtak vele első angol nyelvű kötetének kiadásáról Hughes műfordításában. Ahogy a Cs. Szabó Lászlónak adott BBC-s interjúban elmondta, Ted fordításai alapján több kiadó is jelentkezett a versek megjelentetésére, szó esett kétnyelvű kiadásról, sőt más fordító is dolgozott a verseivel. Végül Hughes-szal barátság lett az irodalmi kapcsolatból, bár Pilinszky nem beszélt angolul, Ted pedig magyarul, de Hughes nővére kiválóan beszélt franciául, így rajta keresztül folyt a diskurzus, hiszen Pilinszky akkor már tökéletesen beszélte a nyelvet.

A fiatal múzsa

1973-ban Pilinszky János épp Párizsban tartózkodott. Elment megnézni Robert Wilson Deafman Glance című produkcióját, a pedig kávézóban találkozott egy színes bőrű művésszel Wilson színészei közül, aki óriási hatást tett rá. Ő volt a húszas éveiben járó Sheryl Sutton.

Sheryl Sutton (a kép jobb oldalán) egy színházi előadáson 1984 decemberében, New Yorkban (Fotó: Jack Vartoogian/Getty Images)

Beszélgetni kezdtek, és olyan lelki közösséget éreztek, hogy elhatározták, újra találkoznak, most már sokkal hosszabb időre.

Erre kitűnő ürügyet szolgáltatott, hogy Pilinszky megbetegedett, és Sheryl vállalta, hogy naponta meglátogatja, és ellátja a fekvőbeteget.

Ennek a beszélgetéssorozatnak a terméke a vele folytatott platoni dialógusokhoz hasonlatos Beszélgetések Sheryl Suttonnal című mű, egyfajta párbeszédes formában megírt esszéregény. A költő később, 1977-ben emlékezetből írta meg, azt, ami leülepedett ezekből – színjátszásról, Wilson színházi újításairól, Simone Weilről, Dosztojevszkijről, költészetről, csöndről – a beszélgetéseikből. A témákban szeszélyesen csapongtak, a mű végére mégis kirajzolódtak olyan összefüggések, amelyekkel megpróbálják definiálni a művészet helyét a modern világban.

Pilinszky nem volt szobatudós, sem egy magába forduló alanyi költő, sokkal inkább a világhoz nyitott lélekkel közeledő érzékeny művész – ahogyan ez a három kapcsolat is bizonyítja. Ő volt az, akire halála (1981. május 27.) után 40 évvel is úgy emlékezhetünk, mint egy élő, és ma is érvényes költőre.

Forrás: Arcanum Digitális Tudástár, Wikipédia, Kiemelt kép: Fortepan/Hunyadi József