Minden nap elmegyek a Piroska Pedikűr előtt, és megnézem.

A kirakat látványosságai nem különösebben érdekesek, most éppen néhány lila gömb és girland csüng lefelé, színben harmonizálnak a fodrászat, 3D műszempilla, lábápolás és műköröm neonfeliratával.

Beosztott jövedelemből évente egyszer-kétszer frizurára és lábápolásra költő asszonyok, illetve a pillájukra, körmükre aggályos figyelmet, de kevés pénzt fordító környékbeli hölgyek járnak a szalonba.

Az üzlet, ahol a nők lepakolják a gondjukat, hogy mélytisztító maszkot pakoljanak a helyére, folyamatosan fejlesztésre szorul. Piroska még a járvány előtt, másodkézből beszerzett egy infrabiciklit, ez újabb ügyfélkört vonzott: narancsbőrös lányokat a kerület felsőoktatási intézményeiből és irodaházaiból.

Piroska ötvenhat éves, pontos és lelkiismeretes, jó hírű pedikűrös, aki már harminc éve a helyén van, csodálatos módon. Az üzlet virul, még csodálatosabb módon, noha az elszabaduló árakról panaszkodnak a maszkos vendégek. 

A szuperciklusos drágulási spirál, az emelkedő nyersanyagárak, az áruhiány (erről nemcsak a vendégek számolnak be, mi is tudósítunk róla a 16. oldalon), a hivatalos macerák, a járványügyi szabályok ellenére az üzlet továbbra is várja a vendégeket, a Mindent Túlélő Hétköznapi Dolgok csodálatos csökönyösségével.

A Piroska Pedikűr átvészelt már gazdasági válságot, világjárványt, a vevőkör változásait.

Készül az ünnepi szezonra.

Minden nap elmegyek az üzlet előtt és Piroska üzletfilozófiájára gondolok: a legtöbb, amit az ember az élettől kaphat, ha gondolkodik. És ebben nem zavarhatja meg senki és semmi. Csak a tyúkszeme.

Máskülönben a lábápoló mester nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a pillanatnak.

Ha a vendég babonás borzongással kiejti a szót: omikron variáns vagy olajár… Piroska szerény bölcsességgel azt mondja:

„Olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.”

Az idő, ez a csodálatos elem, mindent felold.

Akár az ecet! – loccsant a lavórba egy keveset, bocsánatkérő mosollyal. A szérum lassan megfizethetetlen, de ez éppen olyan jó.