A világban, amelyben élünk, a technológia gyors ütemű fejlődésének köszönhetően az információ elképesztő sebességgel terjed, és bárki számára pillanatok alatt elérhető. Nagy kérdés azonban, hogy a gyerekek, akik bár ebben az új világban digitális bennszülöttként élnek, mit kezdenek ezzel a rengeteg információval, hogyan választják ki ezek közül, mi a valódi és mi a megbízható – hogy mik a tények, hogy mit mond a tudomány. Ezt a tudást, amire alapozva később döntéseket hoznak a fiatalok, az iskolában a pedagógusoktól kapják meg, ezért is olyan fontos, hogy elismerjük a tanárok munkáját, különösen, akik a tudásukkal és pedagógiai érzékükkel széles látókörű felnőttekké nevelik diákjaikat.
Ezért hozta létre 2000-ben három nagyvállalat (az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon) az Alapítványt a Magyar Természettudományos Oktatásért, amelynek kuratóriuma minden évben meghirdeti a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, melynek díjazottjai azok a középiskolai és általános iskolai tanárok, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó magyarországi matematika-, fizika-, kémia-, valamint biológiaoktatás területén kimagasló szerepet töltenek be a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban.
December elején a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megrendezett ünnepélyes díjátadón nyolc pedagógus vehette át a díjat.
Az idei díjazottak (nem sorrendben: Csahóczi Erzsébet, Kovács István, Dr. Vankó Péter, Pápai Gyuláné és Pápai Gyula, Fodor Erika, Sarka Lajos, Dr. Molnár Katalin, Horváth Zsolt, Gödöllői Református Líceum Gimnázium)
Az életművükért díjazott pedagógusok elmondták, hogy
az elmúlt évek során szembetűnővé vált, milyen kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy a gyerekek megtanulják az alapvető természettudományos tényeket,
például hogy hogyan működik az emberi élettan, hogy hogyan tudunk a statisztika által adatokat értelmezni és rendszerezni, vagy hogy mi is történik pontosan az éghajlatváltozás során a környezetünkkel. Hiszen valójában ezek azok az alapok, amelyekhez a diákok később visszanyúlnak, amikor hasonló jelenséggel találkoznak, és ezek azok az információk, amelyek a felnőtté válásuk során segítik őket eligazodni a világban. Gyerekkorban még nagyon fogékony az ember a természettudmányokra, az iskola azonban gyakran „kineveli” ezt a fogékonyságot belőlük, ezért is nagyon fontos a gondolkodásra való nevelés ideája, hogy a kisgyerekkori fogékonyság ne maradjon kihasználatlanul.
A természettudományok és a matematika fontosak, de miért nem szeretjük őket?
A legtöbb diák számára a természettudományos tantárgyak se nem intuitívak, se nem könnyűek. A tanulás általában – és különösen a természettudományok tanulása – többszöri próbálkozást, és természetéből fakadóan gyakoribb hibázási lehetőséget hord magában, emiatt aztán a tanulók önbizalomhiánya olykor a saját fejlődésük és sikerük útjába áll.
És bár a tanárok és a szülők azt gondolhatják, hogy másképp cselekszenek, akaratlanul mégis „segítenek” a gyerekeknek abban, hogy már idejekorán eldöntsék helyettük, hogy ők bizony nem született tudósok vagy „matekosok”, ami arra készteti őket, hogy a sikerélmény érdekében inkább más tantárgyakat válasszanak. Pedig kisgyerekkorban az ember még nagyon is fogékony a természettudományos szemléletre, és ugyan ezen tantárgyak eredményességében nincs különbség a nemek képviselői között, még mindig több fiú lép természettudományos pályára.
A szakemberek szerint az egyik legfőbb befolyásoló tényező ebben az lehet, hogy kulturálisan még mindig az az elfogadott, hogy az általában jobb szövegértési képségekkel bíró lányok inkább humán pályán tanuljanak tovább, vagy segítők legyenek. „A pályaválasztás ezen tendenciáján támogatással lehet változtatni. A magabiztosság növelésével és bátorítással, jó példák bemutatásával, valamint a természettudományok és a műszaki tudományok munkaerőpiaci értékének felismertetésével elősegíthető, hogy a nők körében is népszerűek legyenek ezek a pályák” – áll az Orientify nevű pályaválasztási tanácsadó oldal cikkében is.
Christina Koch az űrben: fizika és villamosmérnők szakon diplomázott, Jessice Meir űrhajóssal hajtotta végre az első, csak nők által végrehajtott űrsétát
Bátorítani kell, de nem mindegy, hogyan!
Az iskola tehát gyakran kineveli a gyerekekből a természettudományok iránti fogékonyságot (jó ideje egyértelmű, hogy a természettudományos tárgyak oktatásának módszertana alapos átgondolásra szorul), abban pedig, hogy végül a lányok kevésbé tanulnak tovább STEM pályákon (a STEM a természettudományos, informatikai, matematikai, műszaki pályák mozaikszava angolul), annak okait az iskolán túl, egészen a csecsemőkorig visszamenőleg lehet keresni.
Carol Dweck, a kaliforniai Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora az elmúlt 20 évben több tucat tanulmányt végzett arról, hogy milyen hatása van a diákok önbecsülésére és tanulmányi teljesítményére a dicséret. A The Atlantic újságírójának adott interjúban elmondta, hogy mindig arra jutott, hogy
ha a szülők és tanárok az intelligenciát és a képességeket magasztalják, az nem lendíti előre a diákot, magyarán, ha a gyerekek az intelligánciára mint valami fix dologra gondolnak, az inkább sebezhetővé teszi őket, és nem lesznek hajlandók olyan kihívásokat vállalni, amelyek próbára tehetik azt.
És nem is voltak rugalmasak, amikor akadályokba ütköztek. Ennek ellentéte a gyerek erőfeszítésének a dicsérete: a kemény munkáé, a sokféle stratégia kipróbálásáé, az összpontosításáé, a kitartásé, a hibák tanulásra való felhasználásáé, egyszóval a fejlődésé. És itt be is lép a gender, vagyis a társadalmi nem kérdése, ugyanis a lányok itt hátrányba kerülnek, és nem azért, mert a szülők a fiúkat favorizálnák.
Ahogy a lányok ugyanúgy jók a tudományokban, egy fiú is lehet remek óvodapedagógus. (Fot: Getty Images)
A pszicholóiaprofesszor azt figyelte meg, hogy a lányokat már baba koruk óta inkább az előző miatt dicsérik. Hogy miért? Azért, mert ők már csecsemőkorukban jobban ráhangolódnak a körülöttük levő emberekre, könnyebb őket bevonni interakciókba, és jobban képesek fenntartani azt. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek esetleg keményebben kell dolgozniuk, hogy a fiúkat bevonják, és a közös tevékenységben tartsák.
A szülők ezért aztán inkább azért dicsérik a kisfiúkat, amiért fejlődnek, próbálkoznak, új stratégiákat próbálnak ki, így figyelmük és kitartásuk lesz a középpontban.
Ez egy olyan különbség, ami nagyban meghatározza például a természettudományos tárgyakhoz való hozzállást is: egy lényegtelen kis biológiai különbség a két nem között a kezdetekkor hozza magával a nemi sztereotípiák egész hordalékát, és az egyszerű, fiúkba beletáplált lecke (ha odafigyelsz és keményen dolgozol, jobban teljesítesz) a fiúkat ezen a téren gyakran nagyobb sikerre veszi. Mert a felnőttek úgy érzik, a lányoknak nincs szükségük ezekre a leckékre. De ennek következtében ők azt hiszik, hogy ha a felnőttek kritikát fogalmaznak meg feléjük, az valami nagyon fontos és megváltozhatatlan dologról szól: a képességeikről, arról, hogy mennyire jók valamiben.
Kiemelt kép: Getty Images
