Személyes meggyőződésem, hogy a beszélgetés a társas érintkezések egyik, ha nem a legizgalmasabb műfaja. Annyi féle lehet, a lehetőségek száma végtelen. Van, hogy világmegváltás lesz belőle, van, hogy veszekedés, van, hogy öt percre derűsebbé tesz minket, van, hogy legszívesebben soha többé nem állnánk szóba a másikkal. A beszélgetés a legalapvetőbb kommunikációs eszközünk, mégis sokszor érezhetjük, hogy akadozik. Vajon miért?

Vannak emberek, akikkel szinte mindig jó beszélgetni. Ők valamit nagyon jól csinálnak. És vannak, akikkel szinte sose jó. Akikkel ha szóba állunk, előbb-utóbb megfogalmazódik bennünk a megbánás, hogy ebbe egyáltalán belekezdtünk. Léteznek olyan beszélgetés-gyilkos mondatok és attitűdök, amelyek szabotálják jó beszélgetéseinket. Nemrég egy nagyon izgalmas Instagram-oldalba futottam bele, amely a Beszélgess jól nevet viseli, és azon belül is egy bizonyos poszt fogott meg nagyon.

„Engedd el” – csak ennyi szerepelt a képen, a magyarázatot pedig a Beszélgess jól alapítója, Wertán Sára írta hozzá.

A magyarázatban kitért arra, hogy ebben az egyszerű, sokszor jó szándékkal megfogalmazott mondatban ott van egy nagyon határozott vélemény, miszerint a másiknak nem méltó a problémája arra, hogy ő vagy akár én foglalkozzam vele. Azt mondani, engedd el, könnyű dolog, miközben a másiknak pont az a legnehezebb ebben, hogy nem tudja elengedni.

Amikor végigolvastam ezt a posztot, megvilágosodtam, és hirtelen rájöttem, hányszor hallok én is a saját beszélgetéseimben ilyen egyszerűnek tűnő kéretlen tanácsokat, vagy ami még rosszabb, hányszor csúszott ki a számon nekem is hasonló az elmúlt évek során. Ezért tovább kérdeztem Sárát, aki kommunikációs fejlesztőként dolgozik, és célja, hogy széles körben is elérhetővé tegye azt a tudást és tapasztalatot, amelyet nagyvállalati kommunikációs trénerként az elmúlt tíz évben magáévá tett.

Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon melyek azok a rossz beidegződések, szokások, generációs hagyományok vagy épp társadalmi minták, amelyeket követve szabotáljuk beszélgetéseink minőségét.

Sára szerint – bárhonnan is közelítjük a kérdést – oda fogunk jutni, hogy beszélgetéseink azért nem működnek, mert hiányzik belőlük az együttérzés és a figyelem. Ha a kedves olvasó esetleg csak idáig olvassa el ezt a cikket, akkor a lényeget már tudja. Ha van együttérzés és van figyelem, akkor megteremtettük a beszélgetés ideális feltételeit. De persze ezt is könnyebb mondani, mint csinálni. Hiszen két olyan emberi gesztusról van szó, amelyről sokan tévesen hisszük, hogy rendelkezünk vele. Sokszor hisszük, hogy figyelünk, de valójában nem halljuk meg a másikat, és sokszor hisszük, hogy együtt érzünk, pedig valójában ítélkezünk.

 A valódi figyelem nagyon fontos (Fotó: Getty Images)

Elintézni egy közhellyel

Léteznek ártatlan közhelyek, például azzal lezárni egy különös egybeesést, hogy „kicsi a világ”. Vannak azonban olyan közhelyek is, amelyek valódi csapdát jelentenek mindennapi beszélgetéseinkben. Sára szerint a közhely nem más, mint egy nagynak tűnő megoldás kínálása, és ezzel a helyzet kikönnyítése. Ha például beszámolunk valakinek arról, hogy karamboloztunk, totálkáros lett az autónk, és még a rengeteg papírmunka miatt is rohangálnunk kell, és erre a másik elmesél egy balesetet, amelyben többen meg is sérültek és azzal zárja, hogy „ennél nagyobb bajod sose legyen”, akkor tulajdonképpen igaza van. Viszont abban a helyzetben, amelyben elhangzik, semmit nem tesz hozzá a másik fél rossz érzésének enyhítéséhez, sőt! „Ha a másik baját lekicsinyítjük, az érzéketlenséghez vezet.

Mindenre lehet úgy reagálni, hogy mondunk valami még rosszabbat, de ez nem együtt érző hozzáállás. Ha ezt tesszük, nemcsak azt mutatjuk, hogy nem tudunk a másikkal együtt érezni, de még azt is sugalljuk, hogy neki viszont illene rosszul éreznie magát.

Márpedig az összes érzés közül az a legrosszabb, amikor szégyenkezünk amiatt, ahogyan érzünk. Megkérdőjelezni a másik érzését, ez a legnagyobb beszélgetésgyilkos – mondja Sára, és hozzáteszi, – ez nem együttérzés, hanem ítélkezés. Ugyanezt a gondolatmenetet folytatva azt is érdemes megjegyezni, hogy ma nagyon divatos mindenért kiállni, és azt hirdetni, hogy fogadjunk el mindent úgy, ahogy van. Ez teljesen irreális elképzelés. Nem az a jó üzenet, hogy fogadjunk el mindent, úgy, ahogy van, hanem az, hogy nézzük meg, hogyan reagálunk arra, ami van, mondjuk ki, mik az érzéseink, és így megelőzhető, hogy ítélkezzünk. Az ítélkezés mindig egy negatív érzés megfogalmazása. Általánosan igaz az emberiségre, hogy senki nem tanít meg minket arra, hogyan fejezzük ki az érzéseinket, az ítélkezésre viszont generációkra visszamenő mintánk van. Az ítélkezés tehát nem magyar sajátosság.”

Önjelölt guruk a tartalmas beszélgetés ellen

Mindnyájan jól ismerjük a napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, sokszor „ismeretlen” szerzőtől származó idézeteket, amelyeket hangoztatva sokan elég bölcsnek és magabiztosan érzik magukat ahhoz, hogy ezek segítségével pillanatok alatt berekesszenek egy beszélgetést. „Még nem állsz készen rá” – kapja meg a teherbe esni nem tudó nő, „Mit nem mersz kimondani?” – kérdezik attól, aki torokfájásra panaszkodik, „majd jön, ha jönnie kell” – vigasztalják az évek óta egyedülálló nőt, „ennek így kellett lennie” – szúrják a kegyelemdöfést a válófélben lévő férfiba.

A spirituálisnak álcázott, de valójában magaslóról megfogalmazott reakciók szintén valódi beszélgetésgyilkosok.

„A jól hangzó mondatok mögött mindig kell, hogy legyen egy világos és konkrét üzenet is. Én azt mondom, ha az ember jókat akar idézni, akkor csapja fel az elmúlt 100 év neves pszichológusainak köteteit, és hivatkozzon rájuk. Ezeknek a jól csengő mondatoknak a mély üzenete majdnem mindig igaz, de a felszínt kapargatva nem sokat érnek. Ráadásul nagyon nem mindegy, kiben és mit erősítenek meg, ki hogyan igazítja a saját kedve szerint ezeket az egyetemes bölcsességeknek hitt mondatokat” – mondja Sára.

Fotó: Getty Images

Szólítsd meg magadat

Sára szerint ahhoz, hogy jól tudjunk beszélgetni másokkal, elengedhetetlen, hogy magunkkal is képesek legyünk elbeszélgetni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy beszéljünk magunkban úton-útfélen, sokkal inkább azt, hogy kellő önismeretünk legyen ahhoz, hogy tudjuk, hogy hogy vagyunk és az miért így van. „A munkám során sokszor tapasztalom, hogy akik azzal keresnek fel, hogy jobban szeretnének kommunikálni, nem tudják megfogalmazni azt sem, hogy tulajdonképpen mi a bajuk. Fontos kiindulópont, hogy tudjuk, mi az alapvető probléma a kommunikációnkban, és ehhez sokszor mélyre kell ásni. Számtalan kommunikációs félreértés adódik abból az egyszerű problémából, hogy azt hisszük, a másik magától ki tudja találni, mire gondolunk, anélkül, hogy tisztán kommunikálnánk vele.”

Figyelem, figyelem!

Sára szerint az együttérzés mellett a jó beszélgetés másik legfontosabb alappillére a figyelem. „Nagyon ritka a tiszta figyelem. Amikor a másik beszél, és én végig figyelek rá. Nem csak úgy teszek, hanem valóban figyelek.

Nem azt várom, hogy befejezze, nem fogalmazom a válaszomat, nem reagálni akarok, csak megérteni őt.

Egyszer hallottam egy riporterről, akit a világ legjobb beszélgetőpartnereként aposztrofálnak. Azt mondta, amikor a titkáról kérdezték, hogy ő nem akar mást, mint megérteni a másik mondanivalóját. Szerinte nagyjából úgy kéne hallgatnunk a másikat, mintha egy nagyon érdekes könyvet olvasnánk. Akik így képesek figyelni, azokkal nagyon jó beszélgetni. Akik nemcsak figyelni, hanem megérteni is akarnak, azoknál nincs jobb beszélgetőtárs. Irreális persze azt várni, hogy minden beszélgetésünk ilyen mély legyen, és megjátszani sem kell magunkat, hogy mindenki ennyire érdekel bennünket. Ahol azonban számít a kapcsolat, ott időről időre teret kell adni ezeknek a beszélgetéseknek, hiszen a jó kapcsolatok jó beszélgetéseken alapulnak.”

Kiemelt kép: Getty Images