Érzéketlen filmek – egészestés támadások az érzékenyítés ellen

Nemrég moziba mentem, és a filmelőzetesek között feltűnt egy lélektani horror ajánlója, amelyben a rejtélyes borzalmak egy örökbefogadott gyerek körül forognak. A film címét meg sem jegyeztem, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mennyit tud ártani egy-egy film a társadalom azon kicsi és kevésbé ismert csoportjainak, amelyek tagjai nap mint nap az elfogadásért küzdenek.

Erről eszembe jutott egy korábbi horrorfilm, ennek a címére is emlékszem. Az árva. Még azelőtt láttam, hogy magam is örökbefogadó szülővé váltam. De a jelenség szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy érintett vagyok-e vagy sem. A film úgy kezdődik, hogy egy házaspár, aki elvesztette meg nem született gyerekét, a traumafeldolgozásnak azt az útját választja, hogy elmegy egy árvaházba. Ez már eleve furcsa, hiszen Amerikában is meglehetősen szigorú alkalmassági procedúrán kell keresztül mennie annak, aki szeretne örökbe fogadni. Az árvaházban találkoznak egy 12 év körüli lánnyal, Estherrel, akin rögtön látják, hogy „más, mint a többiek”, és mivel ez tetszik nekik, hazaviszik. Nincs barátkozás, nem ismerkednek meg a lánnyal, nem vonják be ebbe két vérszerinti gyereküket, hanem hazaviszik. Estherről először csak az derül ki, hogy valami nagyon nem stimmel vele, aztán tulajdonképpen az is nyilvánvalóvá válik, hogy ő a megtestesült gonosz, aki módszeresen szeretné kiirtani újdonsült családjának tagjait, és ez félig-meddig sikerül is neki. Az árva egyébként – ha nem vesszük figyelembe, mennyire ártalmas üzenetet hordoz az örökbefogadással kapcsolatban – egy nagyon félelmetes és jól kitalált horror film. Mégsem lehet nem figyelembe venni, mennyire kártékony gondolatot ültet el a nézők fejében.

Estherek nem léteznek

Nagyobb gyereket örökbe fogadni nem egyszerű küldetés, és az örökbefogadóknak csak egy kis része vállalkozik rá. Az árva a nagyobb gyerekek örökbefogadásához kapcsolódó minden létező sztereotípiát felhasználva azt erősíti a nézőben, hogy az örökbefogadásra váró nagyobb gyerekeknek sötét múltjuk van, és törvényszerű, hogy romba döntik a jóindulatú családok életét, akik bevállalják őket. A film főhőséről, Estherről az is kiderül, hogy csak egy különös kór eredményeként néz ki kislánynak, valójában 33 éves, és megrögzött gyújtogató. De a film azzal kapcsolatban is számos tévhitet ültet el az olvasóban, hogy hogyan is néz ki egy örökbefogadás. Besétálni egy árvaházba és hazavinni egy gyereket szerintem kb. nagyanyáink korában volt utoljára lehetséges.

Az örökbefogadásnak az egyik legfontosabb alappillére, hogy a gyerekek számára keresnek szülőt, és nem a szülők számára gyereket, tehát az nem működhet, hogy valaki bemegy az árvaházba és kiválasztja, melyik gyereket szeretné.

Már csak azért sem, mert sem itthon, sem Amerikában nem az a jellemző, hogy a gyerekek árvaházban élnek (ez a kifejezés amúgy is idejétmúlt, hiszen ezek a gyerekek a legritkább esetben árvák, élnek a vér szerinti szüleik, csak nem élnek együtt, családban). Különösen a nagyobb gyerekek rendszerint nevelőszülőknél élnek, és onnan fogadják őket örökbe, ha ez lehetséges. Az örökbefogadásra váró nagyobbacska gyerekek nem gyújtogatók. Pontosan annyi idősek, amennyi a papírjaikon szerepel, és egyáltalán nem szeretnének az örökbefogadóik életére törni. Sajnos némelyikük múltja valódi borzalom, de ezek a borzalmak nem arra valók, hogy horrorfilm készüljön belőlük, hanem arra, hogy kellő szeretettel, odafigyeléssel és akár szakértők bevonásával a gyerekek amennyire lehet, ezeket feldolgozzák, és végre biztonságban érezhessék magukat egy családban.

Az árva és a többi örökbefogadós horrorfilm zöld utat ad az olyan előítéleteknek, mely szerint az örökbefogadott nagyobb gyerek hálátlan lesz, kihasználja majd azokat, akik jószándékúak vele, meglopja, átveri és elhagyja őket. Azt sugallja, hogy egy nagyobb gyerek múltjában mindenképp lappang valami szörnyű titok, amitől jobb, ha távolt tartjuk magunkat.

Főgonosz hiányos végtagokkal

A film egyébként akkoriban, amikor bemutatták, számos örökbefogadással foglalkozó csoportnál kiütötte a biztosítékot, csak úgy, mint tavaly az Anne Hathaway főszereplésével készült Boszorkányok is. A főboszorkányt megformáló színésznőnek a film alkotói egy olyan karakterjegyet álmodtak meg, amely hasonlít egy végtag-rendellenességre, amelyet ektrodaktiliának neveznek, és nagyon sok embert érint szerte a világon. Ráadásul az 1983-ban megjelent sikerkönyvben, amely a film alapjául szolgált, szó sincs ilyesmiről, tehát az alkotók saját ötlettől vezérelve készítették el a hiányos végtagokat Hathaway karakterének megjelenítéséhez. A film hatalmas ellenérzést váltott ki az érintett szervezetekből, amelyek azzal érveltek, hogy a végtagrendellenességgel bíró főgonosz tovább erősíti az emberekben azt a sztereotípiát, hogy a végtagdeformitás félelmetes és borzasztó dolog.

A film ellen valóságos mozgalom indult a közösségi médiában, és megszületett a #NotAWitch hashtag is, melynek keretében számtalan végtaghiánnyal élő ember mutatta meg büszkén a világnak, hogy ilyen végtagokkal élni nem félelmetes és nem visszataszító dolog, hanem teljesen normális. Egy végtaghiányos gyereknek (és felnőttnek is) minden nap szembe kell néznie a bámuló tekintetekkel, a beszólásokkal és sok esetben az elborzadással. Egy-egy ilyen film egész egyszerűen szabotálja az érintettek társadalmi elfogadását, és ennek valószínűleg az alkotók tudatlansága és érzéketlensége az oka.

A tévedés ötven árnyalata

És előfordul az is, hogy a tudatlanság egészen elképesztő méreteket ölt, és vonzó színben tüntet fel egy olyan jelenséget, amelynél kevesebb lélekölő dolog van. A szürke ötven árnyalatában Christian Grey egy patologikus narcisztikus, viselkedésére tulajdonképpen hányattatott gyerekkora magyarázatot is ad.

Bántalmazottból bántalmazó lesz, aki nem képes szeretni, csak birtokolni, és az általa kínált súlyosan bántalmazó kapcsolat részleteit szerződésbe is foglalja aktuális kiszemeltjei számára.

A sikerkönyvből készült film (sőt többrészes sorozat) mindezt ellenállhatatlanul romantikus és szexi felhanggal tárja a nézők elé. A ragaszkodás legmagasabb fokának mutatja be a férfi megszállottságát és birtoklási vágyát, és romantikus színben tünteti fel azt a luxuskörnyezetet, amellyel ezt a mételyes fertőt validálja. Ráadásul el akarja hitetni a nézővel, hogy egy patologikus narcisztikus ember képes megváltozni egy nő kedvéért. Nincs szüksége évekig tartó terápiára és egy kiváló szakember vezetésére, elég egy szűz lány, aki más, mint az eddigiek, és bántalmazóból hirtelen mintaférj lesz.

És az érem másik oldala

Az interneten számos olyan lista található, amely arról szól, melyek azok a filmek, amelyeknek sosem szabadott volna elkészülniük. A listákon rengeteg rasszista film szerepel, ezek közül nagyon sok hatalmas bombasiker volt. Vannak azonban igazán jól sikerült ellenpéldák is, sőt, egyre több fogyaték vagy kisebbség kap pozitív felhangot vagy ábrázolják normálisként, sokat segítve ezzel a társadalmi elfogadást. Igazán érzékeny filmet néznél az ünnepekre hangolódva?

Tizes listánkra korrekt és érzékeny filmeket válogattunk össze:

  1. Életrevalók
  2. Nevem Sam
  3. Forrest Gump
  4. A mindenség elmélete
  5. Gilbert Grape
  6. Az igazi csoda
  7. Ray
  8. Egy csodálatos elme
  9. Ragyogj!
  10. Tiszta szívvel

Kiemelt kép: Getty Images