„Most uralkodnak a szelek, a viharok,

Egyik fönn a légben magasan kavarog,

Másik alant nyargal Szikrázó haraggal,

Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,

A harmadik velők birkózni szemközt jő”

(Részlet Petőfi Sándor A puszta, télen című verséből)

Kedves Húgom! 

A napokban meglátogattam az úgynevezett magbörzét, ahol számos új zöldség- és virágfajtával ismerkedhettem meg. Az általam ismert paprikafajták már háttérbe szorulnak az újak (Bíbic, Bóbita, Emese, Campona stb.) mögött. Tetszetősebbek a régi, jól ismert, megszokott fajtáknál. Mégis nosztalgiával gondolok a ceceire, a bogyiszlói csípősre, a paradicsompaprikára és társaikra, amelyeknek minden csínját-bínját megismertük, így megérdemlik, hogy ők is megmaradjanak a fajtakínálatban. Hasonló a helyzet a gyümölcsöknél is, ahol a régi, betegségeknek ellenálló fajtákat – legalább a családi kertben – nagyobb megbecsülésben kellene részesíteni. Remélem, nem tartasz ezért ókonzervatívnak, csupán a választás lehetősége hívének!

A fák és bokrok már csupaszon állnak, elvesztették levelüket. Érdekes élettevékenység, hogy amikor beáll az ősz, és csökken a fény, akkor az egészséges levelek tövében leválasztó, párás sejtréteg alakul ki, amelynek következtében megszűnik a levél tápanyagellátása, sárgul, barnul, és végül lehull az ágról. Gyakran tapasztaljuk azonban, hogy egyes levelek a fán száradnak, vagy csak igen későn adják meg magukat az elmúlásnak. Ennek a jelenségnek az okát gombabetegségekben, tápanyagellátási zavarokban kell keresni.

Mit tegyünk a lehullott levelekkel? Ők nem ártalmasak, mert – némi csapadék esetén – igen gyorsan elbomlanak, és gazdagítják a talajt szerves anyaggal. A veteményes- és virágágyásokba viszont érdemes beásni az összegyűjtött leveleket, illetve a többi szerves anyagokkal együtt komposztot készíteni belőlük.