Megőrülni azért nem kell és főleg nem érdemes. Kicsit nehezebb ilyenkor vásárolni, de úgy kell annak, aki az utolsó perce hagyta. (Vagyis: nekem, neked, neki, mindenkinek.) Megőrülnie még a kereskedelmi dolgozónak sem muszáj, ámbátor… de erről később.

Az újságíró manapság nem szívesen írja le egy üzlet pontos nevét, címét; attól tart, hogy a reklámozás gyanújába eshet. De a Blaha Lujza téri áruházról lévén szó, nem kell félnie: a Corvin nemcsak kereskedelmi egység, hanem őspesti intézmény is, legalább annyira, mint — bocsánat — a Műcsarnok. A „Legnagyobb áruház — legnagyobb választék” — sem kommerciálisabb ízű szólás, mint mondjuk az, hogy az élet olyan, mint a Lánchíd”. És ha a hírlapíró még mindig aggályoskodik, legfeljebb megtűzdeli cikkét néhány kritikai megállapítással.

Az avatatlan annyit tud csak,

hogy karácsony előtt nagyobb a forgalom, mint máskor, hogy télen viszonylag több kucsma fogy, míg fürdőruhát inkább nyáron keresnek. A szakemberek ennél kimerítőbb, érdekesebb információval szolgálnak. Nemcsak arról, hogy sok év tapasztalata szerint december 22. és április 5-e a csúcs. Hanem általában: hétfőn—kedden, nyitás után a női és lányka konfekción nagy a hajtás, hét végén, zárás előtt viszont a férfi készruha osztályon. Miért?

Mert, kérem, a hölgyek egyedül is be tudnak vásárolni, de a férfiak csak a feleségükkel. Ez bizonyosan így van, de hadd tegyük még hozzá: ha egy nő vasárnap elhatározta, hogy új ruhát vesz magának — hogyan is várhatna keddnél tovább? Míg egy férfi addig halasztja a számára kellemetlen procedúrát, míg csak lehet, vagyis péntekig—szombatig.

A szombat. Mióta kétszer egy hónapban szabad — csak a kedves vevőnek, persze —, minden második hét végén meredeken felszökik az eladási statisztika.

Szőnyeget, függönyt, hasonlót munkaidő után, de hét elején vásárol a dolgozó — együtt jön ugyan a család, de ki szeret víkendkor cipekedni ?

Miért erős nap a hétfő? A vidékiek teszik azzá. Pesten töltötték a vasárnapot is, vagy legyünk túl rajta alapon hétfőn hajnalban ültek vonatra. Amatőr lélekbúvárlásunk szerint az is szerepet játszik, hogy a nagy elhatározások vasárnap születnek.

A riporter beáll a pult mögé,

sálat árulni. Ez a legtipikusabb karácsonyi ajándék. És milyen könnyű eladni! (Pláne a skót mohert, bár nem olcsó, de most érkezett, ritka különlegesség.) És milyen aranyos a kedves vevő, jó ízlésű, és mégis őtőle vár eligazítást! Ez az őszes-szőke, finom külsejű hölgy megkéri: „Tegye már a nyakára ezt a lazac-drapp kockás sálat, kedvesem! Fiatal archoz jobban mutat.” Lám, minden relatív. Az első eladói tapasztalatok is. Szép holmit árulni — reggel és tíz percig — színtiszta öröm.

Hol az a kalaposztály?! Áruljunk kalapot, az sem lehet boszorkányság. (A kalap is ajándék, bár a nők maguknak veszik. De kaptak rá a férjüktől egy, legfeljebb két százast: menj, fiam, aztán vegyél magadnak valamit a fejedre karácsonyra.) Igazán szép misszió: rábeszélni a nőket, hogy olyan kalapot vegyenek, ami jól áll nekik. És rájuk is fér szegény eladókra a segítség, az ostrom fokozódik.

A riporter — fél óra múltán — dicstelenül távozik. Nem mer tovább segíteni, hisz a többiek nélküle is alig győzik a munkát. Folyton kérdeznie kellett: hol vannak a fehér kucsmák, van-e ez a fazon feketében, létezik-e kisebb a lilából, erről leesett az árcédula, mennyibe kerül?

— Látja, ezért nem lehet csak úgy „átdobni” az eladókat, vagy kisegítőket felvenni az éppen forgalmasabb osztályokra — jegyzi meg az áruház egyik vezetője. — A nyugdíjasok ismerik a terepet, de közülük már kevesen bírják huzamosan ezt a tempót. Ritka, amelyik két hetet dolgozik le egyfolytában.