Legszebb téli ünnepünk előtt többen szorongással gondolunk az előzetes tennivalókra: az ajándékhajszára, a fa beszerzésére és feldíszítésére, a vacsora elkészítésére. Van mit csinálni, az igaz. De talán nem is a feladatözöntől rettenünk meg. Sokkal inkább attól, hogy a „végeredmény” – a szenteste – abszolút hibátlan legyen. Hogy attól kezdve, amikor megszólal a csengő, egészen addig, amíg ágyba kerülünk, semmi hiba ne csússzon a dolgok menetébe.

Fölösleges aggódni: ha a kocsonya nem dermed meg, ha a fa nem teljesen egyenes, attól még senki sem érzi magát kellemetlenül. Talán ez a kijelentés hihetetlennek tetszik, de ha az ünnepek múltán visszagondolunk a karácsonyra, rájövünk, hogy minden tökéletes volt.

Mindig mosolygok a rokonokon, ismerősökön, amikor már novemberben elkezdenek készülődni, december elején megkezdik az ajándékvásárlást és -készítést, a család háziasszonyai pedig az ünnep előtt gyakran idegen dimenziókban járnak: látszik rajtuk, hogy tervezgetnek, ünnepi menün gondolkodnak, bokáig csomagolópapírban járnak. Már régen kipuhatolták, ki minek örülne, már képtelenek beágyazni, mert tele az ágyneműtartó kisebb-nagyobb ajándékok dobozaival. Jó figyelni őket. Megnyugtató látni a nyugtalanságukat: még mindig szeretnek bennünket, ugyanúgy, mint tavaly, és ugyanúgy, mint majd jövőre.

A fiúk talán kicsit slendriánabbak – persze, magamból indulok ki. A pánik akkor tör ki rajtunk, amikor a bölcsebb és előrelátóbb családtagok már régen felkészültek. Tavaly ugyan megfogadtuk, hogy soha többé nem várjuk meg az utolsó pillanatot, aztán mégis azon kapjuk magunkat, hogy este tizenegykor parkolót keresünk az éjjel-nappal nyitva tartó hipermarket előtt, mert a fele még mindig nincs meg az ajándékoknak. Felfokozott lelkiállapotba kerülünk, mert jön az ünnep. Mi miatt izgulunk, mivel foglalkozunk a legtöbbet? Lássuk – címszavakban.

Szaloncukor

Karácsony táján kevés olyan dolog van, amely miatt a családban többfrontos harc kezdődne. A szaloncukor okán azonban kitörhet az állóháború. Mindenki másmilyenre vágyik ugyanis.

Mennyivel egyszerűbb volt, amikor a fogtömést kirántó konzum és a narancsízű zselés között választhattunk! Tavaly már láttam répásat is, amely – reformtáplálkozás ide vagy oda -, valljuk meg, kissé abszurd megoldás. A választék olyan széles, hogy ember legyen a talpán, aki dönteni tud a mákos-vaníliás és a gesztenyés-marcipános között. 

Öröm az ürömben, hogy a szaloncukrot nekünk, a magyaroknak köszönheti a nagyvilág. Erre akkor döbbentem rá, amikor amerikai ismerősök lelegeltek egy teljes fát, azután pedig minden évben kémek néhány dobozzal. Nálunk – nem a családunkban! – az ezernyolcszázas évek végétől kezdett divatba jönni, és eredetileg csak csokigolyókat, aszalt gyümölcsöt csomagoltak sztaniolba. A huszadik század elejére a szaloncukorgyártás nagyüzemi szintre fejlődött: nem volt olyan budai cukrászat, ahol ne lehetett volna különlegesebbnél különlegesebb ízű édességeket kapni, a kevésbé tehetősek pedig otthon főzték a karácsonyfa finom díszeit. Mi magunk is megpróbálkozhatunk vele: a www.geocities.com/szaloncukor/ weboldalon remek recepteket találhatunk, csak győzzük elkészíteni.

A szaloncukor illemtanához hozzátartozik, hogy sosem g szabad az üres papírt visszacsomagolni, és a fán hagyni. A valósághoz pedig hozzátartozik, hogy mégis így teszünk, és jót szórakozunk a bosszankodó családtagokon.

Fehér karácsony

Az időjárás-jelentés másról sem szól az ünnep előtti hetekben, hogy vajon fehér karácsonyunk lesz-e, leesik-e a hó gyertyagyújtásig. Az biztos, hogy sokkal hangulatosabb a szenteste, ha odakinn puha fehérségbe burkolózik a világ. De kár aggodalmaskodni a hóesés miatt: tavalyelőtt például fehér karácsony volt arrafelé, ahol az ünnepeket töltöttem – az orrunkig sem láttunk a ködtől. Nem zavart.

Természetesen a biztonság kedvéért megérdeklődtük, idén vajon részünk lesz-e némi téli csapadékban. Mivel lapzártánk jóval karácsony előtt ért bennünket, így egy meteorológus sem vállalkozott az előrejelzésre, hiszen körülbelül tíz nap az, amennyivel „előre látnak”. Viszont, amikor a Nők Lapja utcára kerül, már nagyjából tudni lehet majd, mire számítsunk.

Ha nem bízunk a meteorológusokban, végezhetünk mi is némi megfigyelést. Bár Katalin idén „kopogott”, mi több, hó is esett november végén, ez a népi megfigyelés korántsem olyan jó előjelző, mint például a megbízhatóbb Medárd- nap. Ha vidéken lakunk, az állatok is árulkodnak a közelgő havazásról. Herczeg Éva és Vojnits András – az Időjós élővilág című könyv szerzői – szerint, ha a „varjak, hollók, csókák, seregélyek kavarogva repülnek, havat kérnek”. De ha a kacsák nyugtalanok, a verebek éles hangon csiripelnek, a kutya élénken, ám rosszkedvűen rohangál ide-oda, a kis rágcsálók – fogságban tartottak – végeérhetetlenül alusznak, érdemes a fenyőfa mellé az udvarra kikészíteni a hólapátot.

A kutyám ugyan ide-oda rohangál, ám igen vidám. De csak azért, hogy leessen a hó, nem fogom elvenni a jókedvét.

Bejgli

Mi legyen a vacsora? Az egyetlen biztos pont a bejgli. A többi fogásról a családanyák mélyinterjút készítenek mindenkivel, aki él és mozog.