A gyerekeim imádnak bújócskázni. A 13 éves már egy ideje csak azért játszik, hogy a 4 éves kishúgát szórakoztassa, vagy hangosan nevessen azon, ahogyan a kicsi csak az arcát takarja a nappali közepén, vagy a függöny csak nyakig ér neki. Mondjuk vannak egészen kreatív ötletei is: bemászik a szennyesek közé (itt lebuktam, hogy elég nagy a kupac), vagy a gardróbban annyira ügyesen rejtőzködik el egy bőrönd mögé, hogy soha meg nem találnánk, ha nem kuncogna közben. Akármikor megkérdezem, mit játszunk, a bújócska mindig előkerül, de vajon miért szeretik ennyire a gyerekek, és mit fejleszt az aki bújt, aki nem…?

Akkor is ott van, ha nem látják

Legyen szó a nevettető kukucs-játékról az egészen pici babákkal vagy bújócskáról a nagyobbakkal, a rejtőzködő játékok bizonyítottan több kognitív előnnyel bírnak. (A kognitív funkciók olyan megismerési és gondolkodási tevékenységek, mint az észlelés, a figyelem, az emlékezet, a számolás, a nyelvhasználat és egyéb magasabb rendű gondolkodási feladatok.) Azon kívül, hogy a bújócska megnevetteti őket, megtanítja nekik a tárgyi állandóság fogalmát: a dolgok akkor is léteznek, ha nem látják őket.

A tárgyak vagy emberek keresése arra ösztönzi őket, hogy használják a fantáziájukat, és segíti őket a problémamegoldó készségeik fejlesztésében, miközben próbálnak rálelni a tökéletes búvóhelyre.

Még a hangerő fogalmát és szabályozását is tanulják, hiszen miközben valahol megbújnak, rájönnek, ha csendben kibírják, több ideig keresik őket, és nagyobb esélyük van a győzelemre egy csapatjáték során.

A bújócska által fejlesztik a szociális készségeiket, miközben mással játszanak, megtanulják kezelni a résztvevők közötti konfliktusokat, és gyakorolják a készségeiket, amelyek lehetővé teszi számukra a hatékony csapatmunkát. Abba talán ritkábban gondolunk bele, hogy ez a játék fizikai előnyökkel is jár: segíti az izomfejlődést és növeli az állóképességet. Azzal pedig, hogy igyekeznek a legjobb helyre bebújni, nagyban javítják a koordinációt és az egyensúlyérzéket.

Valódi boldogság

Lelkileg is sokat nyernek a bújócskával, ugyanis segít erős érzések modulálásában. Lehet, hogy kicsit félnek attól, hogy nem találják meg a másikat, de nagyon szeretnének játszani, így folytatják a keresést. Arról nem is beszélve, hogy boldogságot okoz nekik a játék – a puszta öröm, hogy a szülők vagy a gyerektársak megtalálják őket, elárasztja az agyukat szerotoninnal, ami kulcsfontosságú hormon a hangulatszabályzásban és a boldogság növelésében.

„Tízig számolok…” (Fotó: Getty Images)

Jöhet egy kis csavar?

Ha már unjuk a játékot – felnőttként és nagyobb csemeték esetén könnyen előfordulhat –változtassunk a szabályokon. Számoljunk idegen nyelven, vagy szorzással, vagy számolás helyett az abc-betűit soroljuk.

Azt is imádják a gyerek, ha bújócska közben valamilyen karakter bőrébe is belebújhatnak.

Lehet ez a Piroska és a farkas vagy akár Nyúl Péter is – a lényeg, hogy mindig adjunk a lurkóknak is lehetőséget arra, hogy a negatív szereplőt is eljátszhassák. Azt is mókás, ha a megtalált személy futásnak ered, és addig kell elkapni, amíg nem érkezik meg egy biztonsági zónába, aminek helyét előre kijelöltünk.

Magától értetődőnek tűnhet, hogy a gyerekeknek megadjuk a választás lehetőségét, hogy hová bújjanak el, de a kisebb gyerekeknek fontos néhány alapszabályt felállítani. Alakítsunk ki egy biztonságos területet a játékra, és mutassuk meg azokat a helyeket, ahova tilos és veszélyes felmászni, bebújni. Amennyiben ezeket pontosan átbeszéltük, csukjuk be a szemünket, számoljunk tízig, és mehet is keresés. Aki bújt, aki nem, megyek!

Kiemelt kép: Getty Images