Sidney Poitier koraszülöttként látta meg a világot 1927. február 20-án Miamiban, bahamai szülők gyermekeként, miközben az Egyesült Államokban nyaraltak. A Bahamákon nőtt fel, korai éveit apja Cat-szigeti paradicsomfarmján töltötte, mielőtt a család Nassauba költözött. A tizenéves Poitier visszatért az Egyesült Államokba, ahol jelentkezett az amerikai hadseregbe, és rövid ideig egy egészségügyi egységben szolgált.
Végül New Yorkba került, ahol felfedezte szenvedélyét az előadóművészetek iránt. Jelentkezett az Amerikai Néger Színházba (American Negro Theater), de akcentusa miatt elutasították, ezért a következő hónapokat az amerikai kiejtés gyakorlásával és különféle kétkezi munkával töltötte. Amikor újra jelentkezett, felvették a társulatba, és 1946-ban debütált a Broadwayn a Lysistrata című darabban.
A filmvásznon 1950-ben debütált a No Way Out (Nincs kiút) című film noirban, majd a következő évben a Cry, the Beloved Country (Kiáltsd, ez kedves vidék!) című brit filmben szerepelt, amely az apartheid-korszak Dél-Afrikájában játszódott. Igazi figyelmet az 1955-ös Blackboard Jungle (Tábladzsungel) című drámában nyújtott szerepe után kapott – a filmben egy belvárosi középiskola problémás, de zeneileg tehetséges diákját alakította.
1958-ban jött a The Defiant Ones (A megbilincseltek) című film, amelyben Tony Curtisszel játszották el két szökött fogoly történetét, akiknek együtt kell túlélniük, miközben össze vannak láncolva.
A film nagy sikert aratott a kritikusok körében, és Poitier-t és Curtist is jelölték a legjobb színész Oscar-díjára.
Ez izgalmas lehetőségeket nyitott karrierjében. Otto Preminger Porgy és Bess című 1959-es musicaljében Porgyt alakította, amiért nemcsak a kritikák, de a közönség is éltette. 1964-ben a Golden Globe- és az Oscar-jelölést is szoborra váltotta Lilies of the Field (Nézzétek a mező liliomait) című filmmel, amelyben egy német nyelvű apácákból álló csoportnak segítő ezermestert alakít.
Sidney Poitier a Lilies of the Field forgatásán, 1963-ban. (Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images)
Az 1960-as években Poitier kihasználta az Oscar-díját és országos hírnevét, visszautasította a rasszista karikatúrákon alapuló szerepeket, és olyan filmek felé húzott, amelyek a főszereplő méltóságát, intellektusát és becsületét ünnepelték.
Egy 1967-es interjúban így nyilatkozott pályája kezdeteiről: „a képernyőn játszott négerek mindig negatívak voltak, bohócok, csoszogó komornyikok, igazi szerencsétlenek. Ez volt a háttér, amikor 20 évvel ezelőtt megjelentem, és én úgy döntöttem, hogy nem veszek részt a sztereotípiák éltetésében.
Azt akarom, hogy az emberek azt érezzék, amikor elhagyják a mozitermet, hogy az élet és az emberek értékesek. Ez az egyetlen filozófiám a filmekkel kapcsolatban, amiket csinálok.”
Az 1965-ben bemutatott A Patch of Blue (Fekete-fehér) még jobban megerősítette pozícióját Hollywoodban: a film egy tanult irodai dolgozó és az Elizabeth Hartman által játszott vak fehér nő kapcsolatáról szól.
Az 1970-es évek elején Poitier a kamera mögé állt. A Buck and the Preacher (Buck és a prédikátor) című, 1972-es westernfilmmel debütált rendezőként, amelyben Harry Belafonte és Ruby Dee mellett játszott szerepet. A nyolcvanas évek nagy részében visszavonult a színészettől, egy ideig csak rendezett, például a Gene Wilder és Richard Pryor pajtás vígjátékát, a Stir Crazyt (Dutyidili). Az 1980-as évek végén visszatért a színészethez. Utolsó filmje a 2001-es The Last Brickmaker in America (Puszta kézzel) című film volt.
Denzel Washingtonnal a 2016-os Carousel Of Hope bálon. (Fotó: Earl Gibson III/WireImage/Getty Images)
A 2002-és Oscar-gálán figyelemreméltó művészi és emberi teljesítményéért megkapta a Filmakadémia életműdíját.
Később a ceremónián Denzel Washington nyerte el a legjobb színésznek járó díjat a Training Day (Kiképzés) című filmben nyújtott alakításáért, győzelmi beszédében pedig a következő szavakkal tisztelgett Poitier előtt: „Mindig követlek majd, Sidney. Mindig a nyomdokaidban fogok járni. Nincs semmi, amit szívesebben tennék, uram.”
„Poitier volt Hollywood faji felvilágosodásának magányos ikonja”
– írta róla Aram Goudsouzian 2004-ben megjelent Sidney Poitier: Man, Actor, Icon című könyvében.
A színész 1950. április 29-től 1965-ig Juanita Hardy házastársa volt. 1959-ben kilenc évig tartó viszonyt kezdett Diahann Carroll színésznővel. 1976. január 23-án vette feleségül Joanna Shimkus kanadai volt színésznőt, akivel élete végéig házasok maradtak. Első feleségétől négy lánya született, második feleségétől pedig kettő.
Sidney Poitier 2022. január 7-én, 94 éves korában hunyt el.
Kiemelt kép: Getty Images, forrás: NBC News
