Azt gondolnánk, hogy a gyermekvállalás az egyik (ha nem a) legszemélyesebb döntés, amit csak hozhatunk az életünkben. Ez mégsincs így, mert valójában rengeteg dolog befolyásolja, amitől rendkívül összetetté válik.

„Egyrészt a társadalmi elvárások, a kultúra, melyben felnőttünk, családi mintáink és maga a társadalompolitika, a társadalom értékrendje is nagyon meghatározó” – magyarázza dr. Szabó-Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója, aki több kutatást is végzett már a témában. „Emellett fontos az is, hogy milyen az elérhető és megfizethető bölcsődei és óvoda szolgáltatások színvonala és száma, mit sugall a társadalom a nemi szerepekről. Tehát ösztönössége mellett nagyon is társadalmi jelenség.” 

Iskolás hozzáállás

Idén júniusban jelent meg egy tanulmány a Szociológia Szemle című szaklapban arról, hogy miként változott a családalapítás itthon, vagyis hogyan, mikor és miért (nem) szülnek a magyar nők. Ebből kiderült, hogy az iskolai végzettség ma sokkal jobban befolyásolja a döntést, mint az elmúlt negyed században bármikor.

„Az iskolai végzettség szerinti gyermekvállalás mindig is jellemzője volt a magyar társadalomnak. Az alacsony végzettségű csoportban az átlaghoz képest magasabb volt a gyermekvállalási kedv, illetve alacsonyabb volt az első gyermekvállalás átlagos átlagéletkora. Ez azzal is összefügg, hogy a legalacsonyabb végzettségi csoportban találjuk a kistelepüléseken, főként szegregátumokban élőket, akiknek termékenységi mintázata mindig is markánsan eltért a többiekétől – magyarázza a szociológus szakértő. – A középfokú végzettségűek hol a magasabb, hol az alacsonyabb iskolai végzettségű társadalmi csoporthoz húznak, aminek oka abban keresendő, hogy ez a csoport eleve nagyon heterogén: egyik részük inkább az alsó középosztályhoz tartozik, másik részük pedig a felső középosztályhoz, például irodai munkát végeznek, értelmiségi pozícióban. Jelenlegi gyermekvállalási magatartásukban megmutatkozik ugyanez a kettősség.”

Egy ágyban az állammal

A szociológus szerint fontos szempont a gyerekvállalás eldöntésében az is, hogy az aktuális kormány milyen családpolitikát folytat. Példaként a Ratkó-korszakot hozza fel, amikor betiltották az abortuszt, ami miatt bár nőtt a születések száma, de rengeteg olyan gyerek jött világra, akit a szülei nem szerettek volna valójában.

Tehát megfelelő kormányzati döntésekkel valóban lehet befolyásolni a népességet, kérdés, hogy milyen áron.

A jelenlegi családpolitika kifejezetten a felső középosztálynak, és ezen belül is a magasabb iskolai végzettségűeknek kedvez. Emiatt a statisztikák szerint az utóbbi néhány évben az ő körükben is növekedett kissé a gyerekvállalási hajlandóság: közülük többen vállaltak második (kisebb-nagyobb kihagyások után) harmadik gyereket, vagy akár többediket is.

Jellemzően a társadalom két szélén nőtt a gyerekvállalási kedv, a középső rétegre nem ez a jellemző, pedig számát tekintve ez a legnagyobb csoport. Ennek egyik oka a létbizonytalanság érzése, mivel ők kapják a legkevesebb állami támogatást, emiatt sokszor tolódik ki a családalapítás kezdete, vagy – az időből kicsúszva – teljesen el is marad. Pedig a szándék volna rá, de abból nem lehet gyereket nevelni. 

Amikor nem kell

Bár már javában a 21. században járunk, mégis makacsul tartja magát az a nézet, hogy egy nő élete csak úgy lehet teljes, ha legalább egy gyereket szült már – de biztonság kedvéért azért lehetőleg többet is. Így ha valaki lemond erről, arra minimum furcsán szoktak nézni még a sarki fűszeresnél is, a kínos családi összejövetelekről nem is beszélve. Ráadásul egyes társadalmi csoportokban a termékenység egyfajta státuszszimbólum, a felnőtté válás markáns jegye. Pedig a tudatos gyerektelen nők – tehát akik nem egészségi okokból azok – száma Magyarországon is nagyjából 5%-ra tehető, míg a nyugati országokban akár a 10%-ot is elérhetik.

„Ennek okai összetettek, de az látszik, hogy az értékrendünk átalakulóban van: az individualizáció és az életminőség javulása, a karrierútvonalak kiteljesedése is szerepet játszik a döntésben. Bár a KSH adatai szerint nem nőttek a nők lehetőségei arra, hogy felsővezetővé váljanak, annak ellenére sem, hogy a férfiaknál többen végeznek gazdász vagy éppen jogász képzést. De ezzel párhuzamosan már

egyre kevésbé kötődik stigma ahhoz, aki egyedülállóként él, vagy ahhoz, aki nem vállal gyereket. A társadalom e tekintetben elfogadóbbá válik”

– magyarázza a szociológus. Magyarország hagyománytisztelőnek mondott hely, ahol azt nevelik belénk, hogy a tradicionális családi értékek a legfontosabbak – akkor is, ha látjuk, tapasztaljuk, hogy a sajátunk sokszor nem működik. A modernizáció egyik hozadéka, hogy a hagyományoktól egyre inkább a függetlenedés, individualizáció felé fordulunk, és a vérségi kötelékeknél fontosabbá válnak a választott kapcsolatok.

Önzőség vagy józan ész

Amy Blackstone és Mahala Dyer Stewart, a Michigani Egyetem szociológusai 2016-ban vizsgálták egy tanulmányban, hogy a tudatos gyerektelenek miért döntöttek így. Azt találták, hogy nem hirtelen felindulásból elkövetett elhatározásról van szó, hanem rengeteg gondolkodás előzi meg ez a fajta családmodell választást. Cikkünk készítése közben több érintett nővel is elbeszélgettünk arról, hogy ők mi miatt nem vállalnak gyereket, és – pont, mint akik szülnek – nekik is többféle okuk volt rá. Többük számára sosem volt az anyaság vonzó, mások a terhességet és főleg a szülést tartották elrettentőnek, mások pedig egyszerűen önvizsgálatot tartottak, és úgy vonták le a konklúziót: nem akarnak gyereket. A párkapcsolat, illetve a hiánya is gyakran vezetett a döntéshez, ami érthető is, hiszen ha nincs kire támaszkodni, akkor az egyedülálló szülőség irgalmatlan teher, amivel csak kevesen tudnak vagy akarnak megküzdeni.

A 31 éves Sára (nevét kérésére megváltoztattuk) elmondta, hogy benne sosem dolgoztak azok a bizonyos „női ösztönök”, egy kisbaba látványa nem mozgatott meg benne különösebb érzelmeket, de ezt jobbnak látta, ha nem veri nagydobra, mert gyakran találkozik értetlenséggel. „Gimnáziumban a legjobb barátnőm odavolt a babákért, mindig megállt gügyögni, ha csecsemőt látott az utcán, én pedig ilyenkor ráhagytam a dolgot, talán még azt is mondtam, hogy »aranyos«. De sajátot sosem szerettem volna.

Egyszerűen nem szeretném magamra venni ezt a felelősséget, jó az életem úgy, ahogy van. Hogy önzőség lenne? Erre csak vissza tudok kérdezni: nem az a nagyobb önzőség, hogy csak azért, hogy kielégítsem az anyai vágyaimat, szüljek egy gyereket a világra?

Én tudom magamról, hogy nem lennék jó szülő, és nem szeretném a gyerekemet kitenni mindenféle traumának, amit okoznék neki. Ezt az önvizsgálatot sokan elmulasztják, és csak a környezetük nyomására vállalnak gyereket, vagy pedig azért, mert ezzel kipipálnak egy újabb pontot a listáról – közben pedig gyűlölik az egészet, nem szeretnek anyák lenni. Ezt persze nem mondhatom el ennyire nyíltan mondjuk a családomban vagy kisgyerekes ismerősöknek, mert rögtön nekem esnének.”

Nem gyereknek való vidék

A fentieken kívül egyre többen mondanak le a gyerekvállalásról környezetvédelmi okok miatt is. Másik megszólalónkat nevezzük Beának. 38 éves, egy 8 éves kisfiú anyukája, és azt vallja, hogy neki már biztos nem lesz másik gyereke, de a mai eszével Bencét sem vállalta volna. „Ez kegyetlenül hangozhat, de természetesen nem arról van szó, hogy nem szeretem a fiamat. De úgy érzem, hogy olyan irányba halad a világ, ahova felelőtlenség szülni, mert ezek a gyerekek csak szenvedni fognak a jövőben a klímakatasztrófa és annak következményei miatt. Ezt pedig senki sem akarhatja.”

Nem kell hozzá horrorfilmeken edződött élénk fantázia, hogy belássuk: Bea félelme nem teljesen alaptalan. Amíg a világ legbefolyásosabb országainak vezetői klímacsúcson próbálnak megoldást találni arra, hogy lassítsák a globális felmelegedést és elodázzák a katasztrófát, addig számos olyan hely létezik a földön, ahol a baj már be is következett.

Szárazság, árvizek, folyamatos háborúk és éhínség – ugyan ki kívánja ezt a saját utódjának? Seth Wynes és Kimberly A. Nicholas klímakutatók A klímavédelmi szakadék című, sok vitát kiváltó 2017-es tanulmánya szerint egy fejlett országba született gyerek nagyjából egy autó üzembehelyezéséhez képest húszszoros többletkibocsátást okoz, így elsőre logikusnak tűnhet az, hogy senki se vállaljon utódot, ha kedves neki a bolygónk jövője. Egyéni szinten is tehetünk valamit azért, hogy csökkentsük a CO2-kibocsátásunkat, azaz ha jól megválasztjuk a házunk szigetelését, hogy mennyi marhahúst eszünk, mivel közlekedünk, fákat ültetünk, akkor – elviekben legalábbis – „kiválthatjuk” a jövendő gyerekünket. A számok viszont azt mutatják, hogy csupán a fogyasztás korlátozásával nem lehet visszaszorítani a kibocsátás mértékét, ahhoz kormányzati szinteken kellene lépéseket tenni, és klímabaráttá alakítani a gazdaságot.

Hol vagytok, férfiak?

Érdekes, hogy minden hasonló vizsgálat és társadalmi beszéd a nők szülési hajlandóságáról szól – mintha nem ketten kellenének a fogantatáshoz. Úgy látszik, a férfiaknak sokkal inkább vagyunk hajlandóak megbocsátani azt, ha nem vállalnak gyereket, és sokkal kevésbé nyomasztjuk őket az apává válással.

„Ilyen tekintetben a társadalomban mindig is volt egyfajta kettős mérce: a férfiaknak sok minden olyat lehetett tenni, amit a nőknek nem, mint mondjuk a házasságtörés, mellyel kapcsolatban a társadalom őket inkább felmenti. A családi egység megmaradását még a mai napig is inkább a nők felelősségének tartják, és őket bélyegzik meg, amennyiben azt nem sikerül megtartani” – mutat rá Szabó-Tóth Kinga, de hozzá is teszi: az utóbbi idők értékkutatásai azt mutatják, hogy a férfiak számára is fontos a gyerek, a gyerekvállalás, ahogyan az is, hogy gyermekeik életében elérhető érzelmi szereplőként legyenek jelen. 

Cikkünk másik, lelki okokat is feldolgozó része Te akarsz gyereket? – Érzelmek és észérvek a Nők Lapja 2. számában olvasható.

Kiemelt kép: Getty Images