Abonynak olyan ragyogóan felszerelt önkiszolgáló ABC boltja van, hogy irigykedve tudok csak rágondolni elegánsnak számító budai kerületemből. Ám, mint valamikori falusi gyerek, aki csak Reke bácsi sót, lisztet, petróleumot, cirokseprőt, rézgálicot, piros szalagot meg csavart cukrot tartalmazó szatócsboltját ismertem, örömmel üdvözlöm napjaink efféle változásait. Hogy ha hozzászámítjuk még a csinos kis eszpresszókat, tűrhető árcédulájú, ízletesen főző vendéglőket — nyugodtan elmondhatjuk, a földművesszövetkezeti kereskedelem betölti a feladatát. Köztudott ugyanis, hogy a vidéki kereskedelem ellátói, az ÁFÉSZ-ek. Körülbelül az ország lakosságának felét látják el élelmiszerrel, egyéb árukkal. Alkalmazottaik összlétszáma kb. százezer fő. Többségük a kiskereskedelemben és vendéglátásban tevékenykedik. Közöttük a nők aránya 58 százalék, így aztán Abonyban, Cegléden, Békésben, Sarkadon vagy Balmazújvároson (akárcsak Budapesten) nők mérik, blokkolják a lisztet, sót, cukrot, kávét, bort — ételünket és italunkat. Vagyis a kereskedelmi szakma (szövetkezeti és állami) — akár a pedagógusi pálya — igen elnőiesedett. Abonyban például egyetlen fiú sem jelentkezett mostanában kereskedelmi tanulónak. Nem vonzó. Legalábbis eladóként. A vezetésben persze más. Ott már keresni is lehet, nem csupán kereskedni. De ez nemcsak Abonyban, hanem országszerte így van.

Múltkor olvastam egy őszinte kis statisztikát a Békés megyei ÁFÉSZ vezetőségének beszámolójában. Több mint háromezer női alkalmazott közül (a dolgozók 54 százaléka ez!) mindössze egyetlen igazgatósági elnök van és 56 középvezető. Viszont a nők fizetése még hasonló munkakörökben sem éri el a férfi dolgozók illetményét. A férfiak 25 százaléka eléri a 2—2500 forintos fizetést. Ebbe a fizetési fokozatba a nőknek csak 13 százaléka tartozik. Háromezer forintot a férfiak 13 százaléka, a nők 2 százaléka keres. Négyezer forinton felül nő nem jöhet számításba sem. Viszont: a nők 40 százaléka kap 1000—1500 forintos illetményt, 30 százalékuk 1500-tól 2000-ig. Nyugodtan mondhatjuk, ezek a munkabérek nem tükrözik teljesen a végzett munkát, nem megfelelő ellenértékei. Csupán Békés megyében a IV ötéves terv során újabb 319 millió forintot akarnak beruházni. Többek között 13 korszerű iparcikk áruház, 22 ABC áruház, 21 élelmiszer szaküzlet, 36 egyéb üzlet, 13 vendéglő és 19 cukrászda építését tervezik. S mindehhez lehetőleg jól képzett kereskedőkre, kulturált eladókra lenne szükség Békésben, Abonyban és még nagyon sokfelé, mert a falu és város közötti lényeges különbségek megszüntetéséhez a jó kereskedelmi ellátás is hozzátartozik. Ezt a vidékiek tudják, igénylik.

De ki jelentkezik kereskedőnek?

Elsősorban a lányok. Ne utazgassanak, ne koncsorogjanak másfelé — kis pénz igaz, de itthon jelent annyit, mint városban az 5—600-zal több. A szövetkezeti kereskedelmi szakiskolákban tanulók 80 százaléka lány, s a jövőben ez az arány csak növekedhet. Tehát még jobban a nők vállára nehezedik a tömegek áruellátásának gondja. És ehhez tartozik persze az áru mozgatása — sőt, több tízkilók emelgetése.

— Mindenki bolondnak néz — mondta az egyik abonyi fiatalasszony. — Kereskedőnek jöttem érettségivel. 1300 forintot akármelyik vállalatnál megkaphatnék mint adminisztrátor. Ülnék a jó meleg irodában. És ott csak nyolc óra a munkaidő…

— A kereskedelemben nem annyi?

— Elvileg igen. De hiába csukunk be 6 órakor, ha 7-kor, meg 9-kor szállítják az árut. Át kell venni. Randevú, meg családi élet — mindez semmit sem számít. Miért nem szólunk? Szólni lehet, de minden marad a régiben.

— Ki kell takarítani az üzletet — mondta az egyszemélyes bolt vezetője. — Ez testvérek közt is fél óra plusz. Ha fűteni akarok, legtöbbször magam vihetem kerékpárral az olajoskannát.

— Kasszát csinálni, postára menni, ez is legalább fél óra. És ki fizeti meg? Senki.

Az abonyi ÁFÉSZ 234 dolgozója közül 199 nő. 56 boltegységnél 43-nak nő a vezetője. Magasan kiugró, előkelő szám. Korántsem általánosítható. Hatnak van közülük boltvezetői képesítése, a többi is szakvégzett kereskedő, mindössze háromnak nincs képesítése. Azt hittem, ez utóbbiak nyugdíj előtti, idős emberek. Ellenkezőleg. Fiatalok.

Az egyik élelmiszerboltnak fiatalasszony a vezetője, öt éve kereskedő, nagyon ügyes.

— Miért nem szerezte meg eddig a boltvezetői képesítést?

— Férjhez mentem. Két kis gyermekem van. A tanfolyamra Pestre kellene járni. Nagyon nagy tortúra, örökös rohanás. És, hogy őszinte legyek, anyagilag nem jelent olyan sokat. Valami 100— 200 forintot talán. Ezért nem éri meg…

Egyáltalán: nagyon nagy a lemorzsolódás a továbbtanulásra jelentkezők között. Egy másik községben hallottam, hogy a beiskolázott 14 dolgozó közül már csak négy tanul. Hiába ijesztgetik őket, hogy a szövetkezetnek vissza kell fizetniük a tanfolyam 600 forintos költségét — inkább fizetnek, de család, munka, utazás együtt, ezt nem vállalják.

Mit lehet tenni akkor a kulturált kereskedelemért? Csák a földművesszövetkezeti boltok szakember- szükséglete a következő öt évre körülbelül 20 ezer ember. Ezzel szemben az ÁFÉSZ iskoláin évente két és fél ezer gyerek tud szakmát szerezni. Kétségtelen, hogy ők előbb-utóbb ügyes kereskedőkké válnak. Ám pillanatnyilag igen sok olyan dolgozót kell beállítani a pultok mögé, akik a mérleg játékát sem igen ismerik, nemhogy áruismerettel jeleskedhetnének. Egyik napról a másikra háziasszonyból kereskedőasszonnyá lenni — igen nagy feladatot ró az arra vállalkozókra. A fennálló rendelkezések szerint jelenleg csak hároméves gyakorlati munka után lehet jelentkezni felnőtt szakképzésre. (Még ha annyira törekednének is erre!) De három év alatt töméntelen hibát lehet elkövetni. Leltárhiány! — hány szorgalmas, törekvő teremtést gyötör hónapról hónapra; sok esetben tudatlanság miatt következik be. Éppen ezért igen nagy jelentőségű az országos szövetkezeti központ kezdeményezése: a munkahelyi oktatás. Nevezzük akár „házi katekizmusnak” azt a kis füzetet, amelyből megtanulhatók a legfontosabb alapfokú ismeretek: az erkölcsi, anyagi felelősség követelményei, munkavédelem, higiénia, szavatossági idők stb. Sokkal jobb a realitások talaján maradni, mint fellegekben járni a mindenáron való beiskolázási követelményekkel.

Bizonyára sok olyan, nyugdíjba vonuló érdemes kereskedő van országszerte, mint Abonyban Szép Ferencné, vagy Sarkadon az ÁFÉSZ régi elnöke, akiknek szívügyük a fiatalok nevelése, tanítása, akik örömest adják át több évtizedes tapasztalataikat — csak bátran hozzájuk kell fordulni. Közös ügye egyénnek, szövetkezetnek, országnak.

Szebelkó Erzsébet