Jung száztizenöt esztendeje, 1907 március harmadikán találkozott először Freuddal. Egy bécsi bérház dolgozószobájában tizenhárom órán át beszélgettek. Bár nem értettek mindenben egyet, a szóasszociációs vizsgálataik eredményei – amikor a vizsgált személynek egy ingerszó kapcsán ki kell mondania az első szót, ami eszébe jut – egybevágtak. Ezek a hirtelen felbukkanó szavak az emberi lélek addig ismeretlen határterületeihez vezették a két tudóst: a tudattalan elfojtásaihoz, komplexusaihoz.

Akkoriban divat volt lehurrogni a bécsi analitikust. Maga Freud is elismerte, hogy van a tanaiban valami, ami a méltóságára adó ember számára elviselhetetlen. Életünket az értelem és az ösztönök szabályozzák, ám Freund szerint az értelem ebben a párharcban rendre alulmarad. Ezt a sértést nehezen viselte a művelt világ.

Eleinte divat volt őt félreérteni. Aztán divat volt túlságosan is megérteni.

Száz éve a modern, csőbútoros szalonokban félelmetes könyedséggel fecsegtek a hölgyek a komplexusaikról, elfojtásaikról.

Aztán idővel tudomásul vették, hogy él Bécsben egy orvos, aki mindent a szerelemmel magyaráz.

Jung nyíltan kiállt a mestere mellett, bár egyre kevésbé osztotta nézeteit.

Míg Freud a tudattalant a lélek szemetesládájának tartotta, addig Jung a tudattalannak pozitív hatásokat is tulajdonított. Nem értett vele egyet a szexualitás túlhangsúlyozásában sem.

Ők ketten megváltoztatták az ember önmagáról és világról alkotott fogalmát. Azt merészelték javasolni az elvárások és kényszerképzetek sötétjében botorkáló embertársaiknak, hogy nézzenek szembe a valósággal.

Ezt a javaslatot vonakodva fogadták.

Az azóta felnőtt nemzedékek változatlanul remélnek, vágyakoznak, bizalmatlanok, őszintétlenek, szorongók. Emberek.

Az igazságot nehéz megismerni. Még nehezebb elviselni.

Mégis erre biztatja az olvasót ennek a lapszámnak minden sora. Írunk a traumák feldolgozásáról, sorskérdésekről, és indul Tari Annamária új önismereti sorozata.

Az okulni nem akaró, a csodát remélő, de a csoda erejében hinni képtelen ember is kibírhat mindent, amit az élet mutat.

És mindig van szabadsága, hogy azzá legyen, akivé lenni készült: önmaga.