Magyarország állítólag sportnemzet, ami azt jelenti, hogy ha figyelembe vesszük az ország GDP-jét és népességét, akkor a nemzetközi összehasonlításban igen előkelő helyen szerepel a hazai élsportolók eredményeivel. Ezzel párhuzamosan – és ez a járványhelyzetben csak még jobban előtérbe került – folyamatosan azt halljuk, hogy a magyar emberek ramaty egészségügyi állapotban vannak, nem mozognak, túlsúlyosak, és fokozottan érintettek szív és érrendszeri betegségekben. Ez az ellentmondás leginkább abból fakad, hogy bár sportnemzet vagyunk, sportoló nemzetnek nem nevezhetjük magunkat, és igencsak hadilábon állunk a rendszeres testmozgással. 

Ide nekünk az eredményeket!

Itthon sokan már akkor is fanyalognak, ha egy élsportoló nem aranyat nyer, ha pedig ne adj Isten „csak” a hatodik helyen végez egy világversenyen, az már sokak szemében egyenesen szégyen, vagy legalábbis kudarc. (Arról nem is beszélve, ha egy élsportoló nyilvánvalóvá teszi, hogy ő is ember, akinek mentális probléméi lehetnek – na azt végképp nem tudjuk megbocsátani.) Pedig nem élhet egy országban tízmillió Hosszú Katinka, mégis valahogy már a kicsik sportolási lehetőségein és a bevezetőben említett történetből is az látszik, hogy ha gyerekeinket szeretnénk valamilyen sportra beíratni, az edző nagy eséllyel élsportolót szeretne belőle csinálni.

A közösségi médiafelületek térnyerésével, és azzal, hogy az élsportolók ugyanolyan sztárok, mint a hollywoodi filmcsillagok, azt is hihetnénk, hogy ezek az ikonok kedvet csinálnak a sporthoz. De valahogy nem ez történik, hiszen a számok azt mutatják, hogy világszinten a szabadidősportok terén az első száz ország közé sem tudtunk bekerülni. Többek között ennek eredménye is a fentebb említett országosan rossz egészségügyi állapot. És ennek eredménye az is, hogy a szabadidősport kultúrája valahogy a kicsik életében sem tud megszilárdulni. Adott ugyebár az a rengeteg kötelező testnevelés óra, de az is társadalmi elvárás lett, hogy a gyereknek iskolaidőn kívül is sportolnia kell.

Tömeges igény keletkezett az egyesületi sportlehetőségek iránt, azonban rengeteg szülő és persze gyerek tapasztalja meg azt a kudarcot, hogy „nem elég jó” ahhoz, hogy komolyabban foglalkozzon az adott sportággal.

Kevésbé komolyan pedig nem igazán van lehetőség foglalkozni vele, mert egyrészt ehhez túl kevés a hely és túl sok a gyerek, másrészt az edzők nagy része olyan teljesítményt szeretne felmutatni, ami az ő renoméját is emeli. Azaz kinevelni egy profi sportolót.

Fotó: Getty Images

Mindent vagy semmit

Mindez valahol érthető is, a probléma viszont az, hogy az egyesületi sportéletben minden igencsak fekete-fehér. A legtöbb sportágban szinte minden helyen eljön az a pont, amikor dönteni kell: komolyan akar ezzel a gyerek foglalkozni, vagy nem. Mert ha komolyan akar, akkor az nagyon szoros elköteleződést, minden nap akár több edzést is jelent, ha pedig nem, az azt jelenti, hogy mehet Isten hírével, komolytalankodásra lehetőség nincsen. Nem nagyon van tehát átmenet. Nehéz olyan egyesületet vagy klubot találni, ahol kamaszok csak úgy, a csapatsport örömére vízilabdáznak, nehéz csak úgy kajakozni, úszni, de még futni is.

Egy ponton szinte minden gyereknek döntenie kell: mindent vagy semmit. 

Ezzel pedig folytatódik az ördögi kör: rengeteg gyereknek megy el a kedve a sportolástól hosszú évekre vagy akár egy életre is, mert gyerekkorában azt hallotta, nem elég jó ehhez vagy ahhoz, vagy akár még esélyt sem kapott, hogy kipróbálja, amit szeretett volna. És folytatódik az a körforgás, hogy nem sikerül sportoló nemzetté válnunk, és az elutasított gyerekek nagy részéből a kanapéról fanyalgó, edzetlen felnőtt lesz, aki csak húzza a száját, ha valamelyik nemzeti élsportolóhősünk épp nem a dobogó legfelső fokára áll. 

Örjöngő szülők a pálya szélén

Érdemes néhány szót szólni azokról a szülőkről is, akik úgy viselkednek kisiskolás gyerekeik sportmérkőzésein, mintha a Bajnokok Ligája döntőjébe való bejutás lenne a tét. Mind az apukák, mind az anyukák képesek focihuligánná átlényegülni ezeken a meccseken, ordítozni és gyalázni a saját gyereküket és mások gyerekét is, valamint a bírókat és az edzőket is. Valószínűleg mind a pályán, mind a pálya szélén szükség lenne némi szemléletváltásra ahhoz, hogy aki jól akarja érezni magát sportolás közben, azt ebben ne korlátozza senki és semmi. 

Az edző felelőssége

Jakab-Novák Eszter, a LUNDA SE elnöke és vezetőedzője pont azért hozta létre egyesületét 2009-ben, hogy lehetőséget adjon a műugrásra mint szabadidős tevékenységre, minden korosztály számára. Edzői képesítése mellett fejlesztő szakirányú nevelőtanári végzettsége is van, ami sokat segít neki abban, hogy a fizikai edzések mellett a tanítványai kiegyensúlyozott lelkiállapotára is figyeljen. „Én is azt tapasztalom, hogy sok esetben az egyesületekben vagy versenysportról beszélünk, vagy semmiről. Illetve azt is, hogy

ha egy gyerek kiemelkedően ügyesnek bizonyul, akkor nem engedik, hogy kedvtelésből folytassa a sportágat, hanem küldik versenyekre, akár szeretné, akár nem.

Én mindig elmondom, ha felkeres minket egy szülő, hogy mi szabadidő sportegyesület vagyunk, és nem versenyistálló. Igyekszünk alkalmazkodni az iskolához, az órarendhez, az egyéni igényekhez, és ez általában nagyon rokonszenves a szülőknek. Ugyanakkor lehetőséget biztosítunk a versenyezni szándékozóknak, voltak és vannak is versenyzőink, illetve, ha valaki nagyon tehetséges, és sokkal több edzésre van szüksége, mint amit mi biztosítani tudunk, azt örömmel irányítjuk a megfelelő helyre a továbblépéshez. A Lunda SE célja, hogy minden korosztálynak lehetőséget biztosítson a szabadidős sportoláshoz, teljesítménykényszer nélkül. Egy olyan testmozgás elsajátítását segítjük elő, ami átmozgat minden izomcsoportot, oldja a stresszt, és tökéletes levezetésként szolgál egy egész napos iskolai ülés után. A versenysport rengeteg áldozattal jár, mind anyagilag, mind az idő tekintetében. Ezt sokan nem is tudják, illetve akarják bevállalni. A szülők többsége inkább egy mosolygós, boldog, kiegyensúlyozott gyereket szeretne látni, akinek a sport rendszerességet és közösséget visz az életébe. Sok hozzánk hasonló egyesületre lenne kereslet.” Eszter azt is hozzáteszi, hogy napjainkban

a gyerekek nagyon le vannak terhelve, és a szellemi fáradságuk ellensúlyozására tökéletes az a fizikai fáradság, amit az edzés ad nekik.

 „A saját gyerekemen is látom, mennyire jótékony hatással van rá a mozgás. Az iskolában elfárad szellemileg, az edzéseken fizikálisan, és ennek következményeképpen pihentető alvásban van része – mondja Eszter, aki nagyon fontosnak tartja a pedagógiát és a pszichológiát is az edzések során. – Én úgy gondolom, hogy az edzőnek látnia kell, ha a gyereket bántja valami, és ha érzékeli, hogy nincs olyan formában a növendék, akkor nem feltétlen kell vele a nehezebb ugrásokat gyakoroltatni, sokkal inkább olyan feladatra van szükség, ami akkor és ott sikerélményt ad neki. Fontosnak tartom a dicséretet, a pozitív visszajelzést. A szabadidősport lényege, hogy a gyerek (vagy ugyanúgy a felnőtt) mindig kapjon valamit a sporttól. Csak így tud kialakulni a szabadidő sport kultúrája, amely szerencsés esetben egész életünket végig kísérheti.”

Kiemelt kép: Getty Images