Keresem azt a hölgyet/urat, aki a Nők Lapja történetében bármikor házassági/társkereső hirdetést adott fel, és ezzel hozzájárult e sajátos szempontból megalkotott társadalomtörténeti íráshoz. Pontosabban: kerestem. Már ne írjanak! Jelige: Lapzárta…

Az ötvenes években a Nők Lapja tele volt hirdetéssel, hirdette, hogy a szocializmus minden rendszerek legjobbika. Másfajta reklám nem fért meg a fontos üzenet mellett. Egyéni hirdetőkről szó sem lehetett, hiszen még az olyan nagyvállalat, mint a Patyolat vagy a Közért is csak szűkszavú, marketingszempontból értékelhetetlen reklámmondatokkal jelentkezett. Az első magánhirdetők az évtized végén jelentkeztek, például dr. Földesné évtizedes kozmetikáját ajánlotta a höl… az elvtársnők figyelmébe.

A hatvanas években is sokáig csak kozmetikai szolgáltatásokban találunk egyéni hirdetőt, például Sándorffi József kozmetikus epilátort, aki nemcsak szőrtelenítést vállal, de a legújabb módszerű fogyást is meleghengerrel…

Társaság hiányában

1968 az új hirdetési mechanizmus éve, vagyis megjelennek az első házassági hirdetések, abban a lapszámban, amelynek címlapján egy öreg balatoni matróz méreget egy piros bikinis lányt. A nyolc hirdetőből hat férfi, kettő nő, de ebből az egyik a 174 centi magas húgát ajánlgatja. Az egyik úr a nevét, címét is megadja, így Tiszakécskén mindenki tudhatta, hogy na, a Józsi nősülni akar. A hatvanas években mindenki a házasságot jelöli meg célként, és különös, hogy milyen sok a huszonéves, aki a „társaság hiányában” fordulattal él. (Na, ennyit a KISZ-ről…) Még tizennyolc éves titkárnő is akad, aki vagy nagyon csúnya, vagy még nem olvasott romantikus regényeket. Esetleg a főnöke nagyon csúnya. Vagy nős. Anyák hirdetnek lányaik nevében, és valamiért igen sok a technikus. Tanulságos, hogy ki mit árul el magáról. A kontyos nő vagy az univerzális férfi kilóg a diplomás, jól szituált, káros szenvedélyektől mentes, rendes, jól kereső sorból. Teltkarcsú katolikus hölgyet keres egy budapesti, elvált tisztviselő, jószerivel ő az egyetlen ebben az évtizedben, aki a vallást egyáltalán megemlíti. Egy igényes férfi hatezer forint feletti jövedelemmel 38 évesnél nem idősebb és 167 centinél nem magasabb leányt keres…

„Kérem azon 28-35 év közötti magas, vonzóan szép arcú, fekete-sötétbarna dús hajú, teltkarcsú csinos, egészséges, pozicionált intellektuel nő válaszát, aki hajlandó gyermekáldásra egy jó házasságban, átlagon felüli barátomnak. Igényes jól szituáltság esetleges megléte, mivel nála is fennáll, közös életükben jó tényező. Önkritikusak válaszoljanak, budaiak előnyben.” Jó, nem?

Amikor a MOKÉP bemutatja az Elsietett házasságok című magyar filmet, Básti Lajossal, Tordai Terivel, éppen új tanév kezdődik, és az „új tanév, új élet” jelszóval rengeteg pedagógus keres igen gyakran szakmabéli párt. Keresnek orvosnőt, tanárnőt, vidéki tanárnőt, agronómust, jó állásban lévőt, mérnököt, értelmiségit, kizárólag értelmiségit, eszperantistát, fodrász- vagy varrónőt, tiszta múltú leányt, még pilótát is. Egy komoly és intelligens fiatal nő művészeket, írókat részesítene előnyben, „Fantázia” jeligére… A lap a modern házasságról értekezik, a házassági hirdetések gyarapodnak, pedig szavanként két forintot kell fizetni értük, a jeligéért külön öt forintot. Elváltak kevesen vannak, özvegyek még annyian sem. Egyáltalán: idősebbek alig.

Zsiguli-kiutalással rendelkező

Ugorjunk kicsit az időben, épp csak egy olimpiányit, 1972-ig! A rovat terjedelme néha egy egész oldalra nő, és bár még mindig sok a huszonéves, megjelennek a hatvan felettiek. Nem azok, akik „Cukros bácsi” vagy -„Vén kecske is…” jeligére tarthatnának igényt. Már kevesebbet árulnak el magukról az emberek, a foglalkozások nemigen jelennek meg, de az, hogy van-e az illetőnek lakása vagy befizetett Zsiguli-kiutalása, nagyon is. Néha egész élettörténet bontakozik ki a pár szóból. Az üzemi balesetes, bottal járó elvált férfi csupán egyvalamit remél: megértést. És:

„44/170 (kopaszodó) vékony termetű (73 kg) közel tíz éve elváltan élő, nemdohányzó, italt mértékletesen fogyasztó, bizalmat és szeretetet kölcsönözni tudó férfi komoly, házias, otthonát szerető, igényes, de nem önző és nagyravágyó feleséget keres. Azok a nők írjanak, akik saját maguk tapasztalták, vagy egyébként is úgy gondolkodnak, hogy az embert nem az alakja, a diploma, de nem is az autó teszi emberré. Én több mint tíz éve dolgozom egy munkahelyen, bizalmas beosztású szellemi munkakörben.”

Valóságos kis novella, nagyravágyó és önző volt feleséggel, aki nyilván sokat szekírozta férjét, annak vékonyka termete miatt, meg hogy olyan élhetetlen, még egy autót sem tud összehozni, nem is csoda, hiszen diplomája sincs. Ezeket a sebeket a férfi tíz éve nyalogatta, míg rászánta magát a hirdetésre. Óvatoskodott szegény, így kerülhetett a szövegbe, hogy bizalmat és szeretet „kölcsönözni”, nem pedig „adni” tudó. Kicsit elgondolkodtató a bizalmas beosztás, mert mi van, ha együttérzésünket egy lehallgatótisztre vagy hasonlóra pazaroltuk? Ugye, hogy kész kis novella?

Az érzéki rák és a vad amazon

A nyolcvanas években járunk, a rendszer még tartja magát, a társkeresők biztos kézzel lapoznak a MOKÉP heti bemutatója melletti oldalra, ahol már a hetvenes éveikben járók sem érzik későinek a társkeresést. Szó sincs arról, hogy „a világ végére is követnélek”, inkább ilyeneket olvashatunk: „Csak budaiak jelentkezését várom”! Vagy: „Győr környékéről”, „szentesiek”. Vajon mire gondolhat a hirdető, aki a „Kalandorok kíméljenek!” mondatot biggyeszti a hirdetése mögé? Képzeljünk el egy kalandort, amint böngészi a lapot, felcsillan a szeme, hoppá, ez pont jó lenne, ám amikor elolvassa az említett figyelmeztetést, csalódottan legyint, és keres tovább…

Nyaralóval meg luxuslakással rendelkező is akad, bár ezeknél izgalmasabb a teljesen absztinens alkotóművész. Egy-, esetleg kétgyermekes, nem dohányzó leányanyát keres vidéki pedagógus, aki kész a gyerekeket örökbe fogadni. Vajon tudja a tanár úr, ki is a leányanya? Mert azoknak – különösen a nyolcvanas években – legfeljebb egy gyermekük volt, és leginkább megesett lányoknak hívták őket. Akivel a dolog többször is… szóval megesett, azokat egészen más névvel illették.

Máris 1989-ben vagyunk, és az utána következő években, ami még a hirdetések szűrőjén is egy gyorsított időutazásnak tűnik. Többen akarnak fényképet, még többen magyar nőként külföldi férjet. De vajon mit szóltak volna a Tiranából vagy Minszkből jelentkezőkhöz? A Kaliforniában, Chicago kertvárosában, Dél-Afrikában, Bécsben, meg szinte mindenhol élő magyar férfiak magyar feleség után áhítoznak, az itthon élők meg erdélyiről. Egyre több a német vagy angol nyelven feladott hirdetés is.

A párra vágyók keresnek Rákot, Skorpiót vagy Bikát, Jehova tanúját, szelídítőt (?), lehetőleg „manager” foglalkozású férfit, érzéki férfit és érzéki nőt, katolikus vallását gyakorló hölgyet és protestáns vállalkozót, filigrán, független, mindenre fogékony lányt, gazdag, független, mindenre fogékony férfit, tevehajcsárt és ikerlelket, gentlemant és istennőt. Ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz a házasságon kívül megjelölt célok közül egyre gyakoribb a társ, kapcsolat, partner, kaland, megértés, ismeretség, még az asszony! melegség is. Tartós kapcsolatot keres veszprémi férfi, aki hetente néhányszor Budapestre jön. Molettek és nemdohányzók kíméljék, kéri. Elfoglalt fickó lehet, ha még szeretőt is hirdetésben keres.

„Huszonnégy éves fiú keresi egyedülálló hölgyek barátságát ötvenéves korig, molettség nem akadály. ”

Ha nem jeligés lenne a dolog, azt hihetnénk, hogy a srác haverjai akarták őt megviccelni, de valószínű, hogy az igazság ennél kevésbé vicces.

„Na, most már elég! A világ legjobb mamája, de magától sosem írna! Egyetemet végzett, életvidám urak fényképes levelét várjuk 45-60 évig. Vigyázat! Gyerekcenzúra! Mi majd elintézzük jeligére”

Harminc éve onnan indultunk, hogy anyák kínálgatták a leányaikat, és tessék! Most megyek, megnézem a heti lapszámot, ott nyilván unokák ecsetelik a nagyik előnyeit…