A végletekig meghat bennünket egy gyönyörű táj látványa? Mindent megteszünk, hogy a szeretteink kedvében járjunk, de időre van szükségünk, hogy kipihenjük a baráti és családi összejöveteleket? Folyton kifutunk az időből, és könnyen összerogyunk teher alatt? A legkisebb változást is nehezen viseljük, számunkra a költözés maga a rémálom? Esetleg képesek vagyunk elsírni magunkat az olvadó jégsapkákról és az éhhalállal farkasszemet néző jegesmedvéről szóló műsoron? Semmi ok a pánikra, ha a fenti kérdéseket olvasva helyeslőleg bólogattunk. Az égvilágon semmi baj sincs velük! Meglehet ugyanis, hogy a szuperérzékenyek népes táborát gyarapítjuk.

A szuperérzékeny személyek, vagy HSP-k (az angol highly sensitive person kifejezés rövidítése) nem furák vagy különcök. Az idegrendszerük egyszerűen érzékenyebben reagál az őket körülvevő ingerekre, mint a nem szuperérzékeny embereké.  „Mi sokkal mélyebb szinten, alaposabban dolgozzuk fel a minket érő ingereket, emiatt az idegrendszerünk hajlamosabb a túltelítődésre” – mondja Kövesdi Eszter pszichológus, a szuperérzékenység szakértője.

A szuperérzékenység sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk. Földünk népességének 15-20%-a születik erősen fogékony idegrendszerrel, és küzd meg az ezzel járó nehézségekkel a mindennapokban.

A felgyorsult, eredményorientált és énközpontú világunk első ránézésre talán nem kedvez nekik, de ha alaposan számba vesszük az elmúlt néhány év eseményeit, rájövünk, hogy hatalmas szükségünk van lelkiismeretes, empatikus és segítőkész emberekre. Ha szuperérzékenyként képesek vagyunk tudatosabban élni az életünket, nemcsak a hétköznapjainkat tehetjük zökkenőmentesebbé, előnyt kovácsolhatunk mindabból, amit eddig hátránynak hittünk. 

„Szuperérzékeny vagyok!”

„A szuperérzékenyek az érzékenységüknek köszönhetően jól érzékelik egy nem szuperérzékeny társaságban, hogy különböznek a többiektől, hogy máshogy működnek” – mutat rá Eszter. Nem csoda, ha emiatt felmerül bennünk a gyanú, hogy valami nem stimmel velünk. Azonban, ha tudatában vagyunk annak, hogy nem „hibásak” vagy „furák” vagyunk, csupán érzékenyebb idegrendszerrel születtünk, mint mások, közelebb kerülhetünk saját magunk elfogadásához és megértéséhez. Ez persze önmunkát, nem pedig kifogást jelent.

Szerencsére a témában ma már több könyv áll rendelkezésünkre, amik a segítségünkre lehetnek abban, hogy kiderítsük, szuperérzékenyek vagyunk-e, és ha igen, hogyan boldoguljunk könnyebben a modern kor felfokozott ingerekkel teli világában. Elaine N. Aron, amerikai pszichológus, a Szuperérzékeny vagyok? és a Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve című kötetek szerzője megalkotott egy huszonkét állítást tartalmazó listát, ami segíthet rávilágítani az érzékenységünk mértékére: ha a felsoroltak közül legalább tizenkét állításban magunkra ismerünk, nagy valószínűséggel szuperérzékenyek vagyunk. (A teszt ezen a linken elérhető!)

Minden ötödik ember szuperérzékeny

Túl érzékeny?

„Túlságosan félénk vagy!” „Miért veszel mindent a lelkedre?” „Mindent túlreagálsz!” HSP-ként gyerekkoruntól kezdve hallhatunk ilyen és ehhez hasonló mondatokat, amik ugyancsak elültethetik bennünk a gyanút, hogy valami baj van velünk. „A ránk ragadt címkék visszavethetik az önbizalmunkat, de ha már tudjuk magunkról, hogy szuperérzékenyek vagyunk, ennek fényében át tudjuk értékelni őket” – mondja Eszter. Fontos, hogy ne azonosuljunk ezekkel a minőségekkel, és még fontosabb, hogy ne kezdjük kritizálni magunkat miattuk.

Ahogyan a minket ért ingerek feldolgozására hosszabb időre van szükségünk, úgy a felénk irányuló kritikákon is tovább rágódunk. Szuperérzékenyként szeretnénk mindenkinek megfelelni, a ránk bízott feladatokat kifogástalanul teljesíteni, arra vágyunk, hogy mindenki szeressen minket, amikor pedig negatív visszajelzést kapunk, könnyen összetörünk. Ha kritika ér minket, azt nem a viselkedésünkből, hanem a személyiségünkből fakadónak tekintjük.

„Már gyerekkorunkban úgy érezzük, amikor leszidnak bennünket, hogy mi magunk vagyunk a rosszak, nem pedig a viselkedésünk. Ezért nagyon fontos, hogy megértsük, hogy a kritika ellenére is szerethetők és értékesek vagyunk, és nincs velünk semmi probléma” – mondja Eszter.

Társasági ingercunami

Legyen szó egy családi ebédről a tágabb rokonsággal, iszogatásról a barátokkal egy zsúfolt bárban vagy egy megúszhatatlan céges rendezvényről, egy szuperérzékeny számára mindegyik társasági összejövetel valóságos ingerkavalkáddal ér fel. Megronhanja mindaz az információ, amit az éppen zajló beszélgetés, a hangszórókból szóló zene, a háttérzajok, a fények, az ízek, az illatok jelentenek.

Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy HSP-ként ne élhetnénk társasági életet. Nekünk is ugyanolyan nagy szükségünk van a tárasas érintkezésre, mint bárki másnak, csak gyorsabban elfáradunk a minket ért ingerek együttes hatásától. Ha barátokkal vagy családtagokkal találkozunk, időről időre nyugodtan tarthatunk egy kis szünetet, kimehetünk levegőzni, vagy félrevonulhatunk pár percre. De persze az olyan, kötelező jelentétet megkövetelő eseményekre is felkészülhetünk, mint egy értekezlet vagy egy konferencia.

Eszter azt javasolja, hogy ezekre előre készüljünk rá. Szervezzük úgy a napunkat, hogy előtte vagy utána, esetleg előtte és utána is legyen lehetőségünk a pihenésre. „Egy ilyen helyzetben nincs lehetőségünk arra, hogy kilépjünk a szituációból – mondja, – de játszhatunk az ingerek csökkentésével. Mivel az ingerek többsége vizuális, ezért próbálkozhatunk például azzal, hogy sűrűbben pihentetjük a szemünket.”

Nincs veled semmi gond, ha elfáradsz a családi összejöveteleken

Túl sok stressz, túl kevés izgalom

„Ha egész testedben túlterheltnek, kimerültnek érzed magad, és nem tudsz dolgozni, nem vagy képes koordinációra, nem bírsz ellazulni, a gondolataid ziláltak, tudhatod, hogy felfokozott izgalmi állapotba kerültél – írja a könyvében Aron. – Kalapálhat a szíved, kavaroghat a gyomrod, remeghet a kezed, kapkodhatsz levegő után, elönthet a forróság, kipirulhatsz, kiverhet a víz, vagy épp jéghidegnek is érezheted a bőröd.”

A túlságosan sok inger könnyen eredményezhet felfokozott izgalmi állapotot, ettől mind fizikailag, mind szellemileg leterheltnek érezzük magunkat.

Ilyenkor persze biztosan elrontjuk a határidős feladatainkat és a blúzunkra öntjük a kávét a reggeli rohanásban.
Azonban ha mindettől túl vehemensen próbáljuk megóvni magunkat, áteshetünk a ló túloldalára. Ha lemondjuk az összes találkozónkat, elzárkózunk előle, hogy új embereket ismerjünk meg, száműzünk minden, eddig ismeretlen élményt az életünkből, akkor unottá, nyugtalanná, aluszékonnyá, elégedetlenné válhatunk az alulingereltség miatt. Éppen ezért sokkal nagyobb odafigyelésre van szükségünk, hogy optimális izgalmi szinten tartsuk magunkat.

„Mi sokkal több dolgot élünk meg stresszként. Minden változás lehet stresszforrás, még akár egy olyan pozitív esemény is, mint a költözés – mondja Eszter. – Félünk az ismeretlentől, számunkra különösen fontos a biztonság. Mivel a sok stressz hosszú távon rossz hatással van a szervezetre, elengedhetetlen, hogy megtanuljuk az optimális izgalmi állapot felé mozdulni.”

Eszter azt javasolja, hogy alkalmazzunk stresszkezelési technikákat. Gyakoroljuk a tudatos jelenlét alapú meditációs technikákat, hogy többet időzzünk a jelenben, mint a megváltoztathatatlan múltban vagy a bizonytalan jövőben.

Ismerkedjünk meg az autogén tréninggel, próbáljuk ki a craniosacralis terápiát, jógázzunk. Derítsük ki, hogy mi az a módszer, ami a leginkább beválik, és foglalkozzunk vele folyamatosan.   

Az ideális szuperérzékeny működéshez elengedhetetlen, hogy nagy hangsúlyt fektessünk az öngondoskodásra. Eszter szerint ennek számtalan módja akad. „Tervezzük meg előre a napunkat, aludjuk ki magunkat, kiránduljunk sokat a természetben, táplálkozzunk egészségesen, és lehetőleg kerüljünk minden pszichoaktív szert: a koffeint, a nikotint, az alkoholt.”

A szuperérzékenyek a hosszú távú, minőségi kapcsolatokat részesítik előnyben

Sz, mint szupererő

Tartsuk észben, hogy a szuperérzékenység nemcsak átok, áldás is lehet. „Ha egy szuperérzékeny optimálisan tud működni, az az egész társadalom számára áldás – világít rá Eszter. – A szuperérzékeny emberek úgy érzik, hogy hasznosnak kell lenniük társadalmi szinten, ezért sokan lesznek közülük orvosok, ápolók, tanárok. Mivel az apró részletekre is felfigyelnek, jól átlátják az összefüggéseket, kutatók is kerülnek ki közülük. Aron szerint Albert Einstein is szuperérzékeny volt.”

Egy szuperérzékeny munkavállaló ugyan nehezebben birkózik meg a határidőkkel és a nyomással, de lelkiismeretes, lojális, kreatív, perfekcionista és együttműködő. Mi több, a szuperérzékenyek a kapcsolataikban is jól teljesítenek. Szoros és minőségi kapcsolatot építenek ki a párkapcsolataikban, a családtagjaikkal és a közeli barátaikkal.

Azáltal, hogy egy kiegyensúlyozottabb élethez vezető útra lépünk, és megtanuljuk kielégíteni az érzékenységünkből fakadó szükségleteinket, nemcsak magunkkal teszünk jót, hanem a minket körülvevőkkel is: a sorscsapás szupererővé válhat.

Kiemelt kép: Getty Images