Azt talán már senkinek sem kell részletezni, mi történt a 15 éves orosz műkorcsolyázónővel (helyesebben lánnyal). Röviden: egy korábbi, hetekkel ezelőtti vizeletmintájában tiltott szert találtak, és ez az eredmény rejtélyes módon pont akkor derült ki, amikor elképesztő kűrjével a dobogó legtetejére juttatta az orosz csapatot a Pekingben zajló téli olimpián. Pontosabban csak juttatta volna, a dobogó ugyanis egyelőre várat magára. Mivel Valijeva kiskorú, és más kérdéses tényezők is vannak ebben a sztoriban (például hogy pontosan hogyan került a vérébe a tiltott szer), egyelőre nem eldöntött, átveheti-e a csapat az aranyérmet. Az Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, engedi versenyezni Valijevát, azt azonban még nem lehet tudni, átvehet-e majd bármilyen érmet az egyébként parádés szerepléséért.

Keep smiling?

Amikor először hallottam ezeket a híreket, önkéntelenül is elkapott egy afféle utánérzés a kommunista blokkal kapcsolatban. Azonnal beugrott egy történet, amelyet nemrég a Netflix egyik dokumentumfilmjében, Az első tornászban láttam. A film az egykor az amerikai tornaszövetségben tevékenykedő sportorvos, Larry Nassar tetteiről szól, aki éveken, évtizedeken keresztül zaklatta szexuálisan tornászlányok százait. A filmben hosszan szó esik Nadia Comaneciról, Románia legnagyobb tornászlegendájáról, és edzőiről, a Károlyi házaspárról, akik később az Egyesült Államokban tevékenykedtek. A filmben elhangzik, hogy Nadiáról az a pletyka terjedt, hogy külön tanítani kellett mosolyogni, mert magától nem ment neki. A hatvanas években a tornászok még felnőtt nők voltak, amikor azonban Nadia 1976-ban megnyerte az olimpiát 14 évesen, ez egyszer s mindenkorra megváltozott. Károlyiék a Ceaucescu rendszer részét képezték. Romániában akkoriban hatéves korukban választották ki a lányokat az óvodában, rugalmasság, erő és merészség alapján. Nadia a románok sikerterméke volt, az egyetlen dolog, amiben a románok jobbak voltak, mint az amerikaiak. Amikor egy interjúban azt kérdezték tőle, miért ilyen ritkán mosolyog, azt felelte, hogy mindig a gyakorlatsor van a fejében. A filmben szereplő tornászok visszaemlékezései szerint ezek a tornászok egyáltalán nem tűntek boldognak, soha. 

Bár a jelenlegi orosz műkorcsolyázókat és a 70-es évek román tornászokat egyáltalán nem szeretném egy lapon említeni, vannak kísértetiesen hasonló részletek, sőt, az előző generáció élő legendája, a kétszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Pljuscsenko már több helyen azt nyilatkozta, hogy nem lenne meglepve, ha a Netflix producerei már rá is álltak volna a sztorira. Az orosz műkorcsolyázók ugyanolyan csúcstermékek, mint anno a román tornászlányok voltak. Ezt talán senki sem vitatja. És nekik sem prioritás a mosolygás. Valijeva edzője elsősorban arról híres, hogy vasszigorral edzi tanítványait.

Eteri Tutberidze edző és Alexandra Trusova a női szabadprogram után a 2022-es orosz műkorcsolya bajnokságon 2021. december 25-én Szentpéterváron. (Fotó: Vladimir Pesnya/Epsilon/Getty Images)

Eteri Tutberidze maga is korcsolyázott, ám versenyzőként nem ért el kimagasló sikereket. A ’90-es évek végén kezdte meg edzői karrierjét először Amerikában, és 2014-ben tért vissza hazájába. Az mindenképp elárul valamit az edzőnő stílusáról, hogy még egyetlen tanítványa sem indult egynél több olimpián, és versenyzői sok esetben nagyon fiatalon visszavonulnak, klubjában rengeteg a sérülés, és a tanítványai közül többen étkezési és mentális problémákkal szállnak ki a sportéletből. Viszont vannak olyanok is, akik elhagyják, aztán mégis visszatérnek hozzá. Ilyen például Alena Kosztornaja is, aki 2020-ban az egyik legígéretesebb újonc volt a jégen, majd Pljuscsenko tanítványaként csak hatodik helyen végzett az orosz nemzeti kupán. Miután visszatért az edzőnőhöz, így nyilatkozott: „Mosolyoghatsz a dobogón, és sírhatsz bárhol a sarokban és bármikor edzés után. Vagy mosolyoghatsz mindenhol, csak a dobogón nem, mert oda nem sikerült feljutni” – mondta, miután két társával, Anna Scserbakokával és Alexandra Trusovával elhagyták Pljuscsenkót. 

Tablettába zárt csoda

Ez minden esetre sokat elárul a sportolók elszántságáról. A tornászokról szóló dokumentumfilmben is elhangzik, hogy azok a lányok, akik erre tették fel a gyerekkorukat, bármit megtennének, hogy kijussanak az olimpiára. 15 éves koromban nagyon erős menstruációs görcseim voltak, és egy osztálytársam megkínált egy gyógyszerrel, ami – ellentétben minden mással, amivel korábban próbálkoztam – elmulasztotta a görcsöket. Adott is néhány szemet, hogy legyen nálam. Amikor elfogyott, elmentem a saját orvosomhoz és kértem, hogy írja fel. Megrökönyödve nézte a gyógyszer nevét, és azonnal szólt a szüleimnek, hogy ezt a gyógyszert nem vehetem be többet. Engem továbbra sem érdekelt, hogy mi van benne, csak az, hogy megoldja a problémámat. Akárcsak néhány évvel később egy másik népszerű „fogyi-tabletta”. Az én korosztályomban biztos sokak által ismert volt a pirula, amely elveszi az éhséget, cserébe feltölt energiával, tehát iszonyú jól lehet fogyókúrázni vele. Ma már tudom, hogy ez egy amfetaminszármazék, és azóta be is tiltották, de amikor elérhető volt, egyik lány sem gondolkozott, aki egy hét alatt 5 kilót fogyott vele, hogy vajon lehet-e ebből baj. 

Soha sem voltam az élsportnak a közelében sem, de nem esik nehezemre elképzelni, hogy ha egy 15 éves, szuperígéretes lánynak felsorolják az edzői, hogy mit kell megtennie ahhoz, hogy kijusson az olimpiára, nem áll le vitatkozni. És ha a teendők között az is szerepel, hogy vegyen be ezt meg azt, akkor beveszi, és nem firtatja, hogy ugye biztos nem doppingról van szó. Lehet, hogy fel sem merül benne, lehet, hogy csak szófogadó, hiszen gyerek, lehet, hogy teljesen mást mondanak neki, és az is lehet, hogy nem is tudja, hogy bevette. Bármi lehet, valószínűleg ezt záros határidőn belül nem fogjuk megtudni.  

Büszkeség és balítélet

Miközben a kedves olvasó ezt a cikket olvassa, lehet, hogy Valijeva épp a döntőben korcsolyázik vagy már túl is van rajta. Érmet ma biztosan nem vehet át, és azok sem, akik mögötte (vagy esetleg előtte) végeznek. Ez bizonyára nagyon sok sportolót megfoszt életének egyik legmeghatározóbb pillanatától: nincs dobogó, nincs éremátadó ceremónia. Őszintén sajnálom az összes szereplőt, akit ez érint. A sportolók és a rivális nemzetek nyilván azért drukkolnak, hogy Valijeva és az orosz csapat ne kaphasson aranyérmet. Ezzel a csapatban második helyen végzett amerikaiak nevezhetnék magukat győztesnek, a negyedikek pedig feljutnának a dobogóra. Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi lenne a legigazságosabb döntés. 

Kamila Valieva műkorcsolyázó a 2022-es orosz műkorcsolya-bajnokság női rövidprogramjában. (Fotó: Peter KovalevTASS via Getty Images)

Minden esetre amikor Valijeva kedden reggel a döntőbe jutásért korcsolyázott, az amerikai szakkomentátorok tüntetőleg végig csendben maradtak, amíg a jégen volt, egyedül az ugrásokkor nevezték meg, mit láthatnak a nézők.

A programja végén az egyik kommentátor így szólt: „csak annyit kívánok mondani, hogy ez volt Kamila Valijeva rövid programja az olimpián.” „Pozitív lett a tesztje. Ezt a korcsolyázást most nem kellett volna látnunk” – tette hozzá kollégája. 

Ismétlem, nem lennék most Valijeva helyében. Áldozatnak látom őt. Aki ráadásul egy gyerek. És bármilyen döntés is születik majd, az ő neve szerepel folyamatosan egy mondatban a doppinggal a világ összes erről szóló szalagcímében. 15 évesen egyetlen napig élvezhette, hogy ő ugrott először négyfordulatost az olimpiák történetében, őt nevezte kategórián kívülinek a szakma, ő volt a világ legnagyobb műkorcsolya-reménysége. Utána pedig mindent elöntött ez a doppingbotrány, amely valószínűleg az egész karrierjét megbélyegzi majd. 15 évesen nemcsak az élsporttal járó elképesztő mentális igénybevételnek kell megfelelnie, de valahogy ezt is el kell viselnie. Nyilvánvalóan mások döntöttek helyette, a körülötte lévő felnőttek felelőssége, hogy ez történt, a balhé legnehezebb részét azonban ő viszi el. Miközben ezeket a sorokat írom, épp gőzerővel készül az egyéni döntőre. Én kikelni sem tudnék az ágyból, ha mindez velem történne. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy élsport, amelyet egyre jobban megmérgeznek a folyamatos botrányok, amelyet egyre inkább a politika, a pénz és a hatalom fullasztó és értékölő triója határoz meg. Nem kímél semmit, tollvonással kaszálja el a szupertehetségeket is. És ezen lassan már meg sem lepődünk.

Kiemelt kép: Getty Images