A kirekesztésnek sajnos több változatát és formáját ismerik ma a gyerekek, mint ahány szóval a magyar nyelv kifejezi azt. Némely közösségekben, bandákban bármi ok lehet arra – sőt gyakran ok sem kell –, hogy egy kortársat, osztálytársat kitaszítsanak, kiközösítsenek, bojkottáljanak, vagy épp elszigeteljenek. (Ráadásul a virtuális zaklatás is egyre többször jelent problémát, erről ebben a cikkben közöltünk fontos információkat, adatokat – a szerk.)

Szonja anyja sír!

„Sose hittem, hogy gyerek gonosz, kirekesztő tud lenni. És ma sem hiszem. Pedig a harmadikos lányomat fél éve pszichológushoz hordom – kezdi történetét K. Emma. – Gyerek nem születik kegyetlennek, az nem belőle fakad. Azt otthonról hozza. Mert azt hallja: aki más, azt el kell tolni magadtól, azt látja, aki elesik, abba bele lehet rúgni – mondja kezét tördelve a negyvenkét éves, három gyerekes anyuka. – Szonja okos, kitűnő tanuló. Nekem a legszebb! Persze én is látom, hogy túlsúlyos, nehezen mozog, de ez a betegségéből adódik. Magas a cukra, és hormonális problémákkal küzd, hét éves korától. Az osztály fiúi másodikban elkeresztelték Duci Disznónak. Hat kislány is csatlakozott a csúfoláshoz. Az udvaron addig kergették, míg el nem esett, és senki nem barátkozott vele a tizennégy fős osztályban” – sír, csendesen, nem néz rám, a kezével int, időt kér.
„Érzékeltem, hogy Szonját valami bántja, csendesebb, visszahúzódóbb lett, de nem bírtam kiszedni belőle, mi a baj. Még egy új gyógyszerre is gyanakodtam, talán mellékhatás. Aztán egy reggel elém állt és azt mondta: többé nem megyek iskolába! Majd zokogva elmesélte, mit műveltek vele. »Szégyelltem anya! Szégyellem, hogy nem szeretnek!« Ezt kiabálta, és könyörgött, ne szóljak senkinek, és ne vigyem iskolába. Egy hónap volt a tanév végéig, nem vittem. De beszéltem a tanító nénivel és néhány szülővel. Különös, de mindenki megdöbbent, és csak a sejtéseiről beszélt, a másik gyerekét okolta, hogy ez megtörténhetett.” Ezt a tanévet Szonja a szomszéd falu iskolájában kezdte. Nehezebb lett Emma, Szonja és a négyéves ikerfiúk élete, de az anya szerint megérte.
„A tanítónő az első nap, nyíltan beszélt a gyerekeknek Szonja betegségéről. Kérte, segítsék őt, és nagyon vigyázzanak rá. Okosan értette meg velük, hogy beteg, kövér vagy sovány bárki lehet, és akinek baja van, az ugyanúgy szerethető, jó társ, aranyos barát, mint az egészséges társai. Szonja jó közösségben, boldog közegben tanul, de a lelke sérült. A pszichológus szerint a sebei hosszú hónapok alatt ugyan, de be fognak gyógyulni” – mondja Emma, reménnyel a szemében.

Periférián?

Manapság kisebb vagy nagyobb mértékben minden közösségben megjelenik a kiközösítés. Weselowski Korinna iskolapszichológus szerint ennek két fő oka lehet. Egyik, hogy az adott gyermek nagyon különbözik a csoporttól – értékrendjében, érzelmileg, értelmileg –, ezért a csoport nem fogadja be. A másik ok, amikor külső jegyek alapján közösítenek ki valakit, és bánatnak, olykor zaklatnak. Tapasztalatai alapján azonban azt is hozzáteszi, az sem ritka, hogy egy gyerek nem kíván a csoport tagja lenni, és önmagát zárja ki.
„Minden osztályközösségben vannak csoportok, kisebbek és nagyobbak. Általában ezek a nemek szerint is megoszlanak, és ezeken belül ott az alfa srácok, az alfa lányok csapata. Három felállás lehetséges: része vagyok a csoportnak, nem kívánok része lenni, vagy nem tudok a része lenni. A csoportok, különösen a kamaszoknál, bármilyen módon képesek meghatározni magukat. A legvadabb dolgok jutnak eszükbe: a kék hajúak csoportja, a cukorevőké, a cukrot nem evőké, és még sorolhatnám. Egy csoporttól való elhatárolódás is lehet önmeghatározás vagy csoporthoz tartozás elősegítője – természetesen egy másik csoporthoz tartozásé. Az identitás meghatározása sokszor egyszerű sémákból, sztereotípiákból áll. A sémák/sztereotípiák már nagyon régóta segítenek nekünk könnyebben eligazodni a világ dolgaiban, egyszerűsítik ezt a folyamatot. Persze, mint mindent, ezt is lehet rossz céllal használni” – véli Korinna, aki húsz éve pszichológus az Óbudai Nagy László Magyar- Angol Két Tanítású Nyelvű Általános Iskolában.
A szakember szerint nagy probléma, amikor egy fiatal perifériára kerül az osztályban. Nincsenek barátai, csak nagyon ritkán állnak szóba vele, nincs kommunikáció közte és osztálytársai között, nem viszik neki el a leckét, ha beteg. Persze van gyerek, aki szeret magányos lenni, aki úgynevezett magányos farkas, de ez ritka. Ha ő választja magának ezt, akkor ez pozitív önigazolás, nem pedig a kirekesztettség eredménye.

Kép forrása: Unsplash

Szabit megmentettem!

„Szabolcs ötödikbe került az osztályomba, amikor a szüleivel Magyarországra költöztek. A félig erdélyi magyar és félig román származású srácot a fiúk néhány hét után zrikálni kezdték. Az ok az volt, hogy Szabolcs Romániában születettnek tartotta és mondta magát. Az ötödikre kialakult karakteres vezetővel bíró csoport elkezdte románozni, ami miatt rengeteget szenvedett, és tettlegesen harcba szállt velük. Osztályfőnökként többször leültem a fiúkkal, beszéltem a szülőkkel, de nem hagyták abba. Ez odáig fajult, hogy Szabolcs ott akarta hagyni az iskolát. Akkor elmagyaráztam neki, ha most elmenekül, ez megoldási módnak látszik majd akkor is, ha egy másik iskolában hasonlóan kezdik ki, tehát a menekülés hosszú távon nem jó megoldás. Kértem, bocsásson meg a fiúknak, próbáljon közelebb kerülni az osztálytársaihoz, és fogadja humorral a zrikálást, ne verekedjen. Ezeket mondtam, közben nagyon féltettem, sajnáltam. Két év kemény munkájának az eredménye, hogy a cikizett, kiközösített gyereket az osztálytársai úgy ahogy elfogadták, játszottak, sportoltak vele. Nyolcadikra már két barátja is lett. Ballagáskor megölelt és a fülembe súgta: »Igaza volt tanár úr, soha nem fogok menekülni!«” – Egy nyíregyházi tanár levele.
„Előfordul, hogy egy domináns csoport egy adott személyt kipécéz és bánt. A bántásnak számos formája van, a csúfolástól, a cikizésen át a megalázásig vagy a komoly pszichikai terrorig, ami akár az illető megbetegedéséig súlyosbodhat. Az ily módon sértett, kirekesztett gyereknél bezárkózás, deprimáltság, sőt depresszió is jelentkezhet. Az sem ritka, hogy az elviselhetetlen helyzet agressziót, dühkitörést vált ki a kamasznál, vagy önagresszióba torkollik, aminek a vége akár öngyilkosság is lehet. A kamasz – korából adódóan – nehezen kezeli a saját érzelmeit.

Középiskolákban az ilyen problémákat nagyon nehezen és ritkán veszi észre a pedagógus, hiszen az a korosztály szinte soha nem kommunikál az érzéseiről.

Ha mégis jelez, akkor általában már nagy a baj” – mondja a pszichológus.

Van megoldás!

Korinna szerint az általános iskolásoknál 3–4. osztályban válhat élessé a kiközösítés. Ha ezt kicsi gyereknél nem érzékeli sem a pedagógus, sem a szülő, akkor a kirekesztett gyerek szép lassan elhiszi, hogy ő képtelen csoporttag lenni. És ha nincs szerencséje, és olyan középiskolába kerül, ahol nem befogadó a közeg, ismét kirekesztett lesz, és mire felnő, ez lesz számára a norma.
„Ha a gyerek ki akar törni a kirekesztettség állapotából, mert rájön, neki ez az nem jó, több lehetőség közül választhat. Elkezdheti elfogadni a csoport értékrendjét, és hozzájuk simul. Vagy megtarthatja a saját identitását és új csoportot keres. Esetleg kivár, míg a csoport fölismeri az erényeit és nyit felé, de ez csak olyan csoport esetében lehetséges, amelyik mentes az előítéletektől – magyarázza, majd hozzáteszi: – Rendkívül fontos, hogy a kiközösített gyerek tartson önvizsgálatot, mert sok esetben nem veszi észre, hogy ő mit hibázott. A kamasz nem szeret önismerettel foglalkozni, nem szeret saját magával szembesülni, és nehezen változik.”
Weselowski Korinna szerint a legtöbb gyerek nem vallja be, ha kirekesztéssel kapcsolatos problémája van. Viszont ha a szülő rájön erre, ne a valós problémával akarja szakemberhez vinni – esetleg akarata ellenére –, hanem keressen valami olyat, ami a gyerekének fontos. Kérdezze meg, szeretne-e erről beszélgetni? És bízza a pszichológusra, hogy kiderítse, mi a valódi probléma.

Kiemelt kép: Getty Images