Munkáiban számos kulcsfontosságú elem jelenik meg, például az egyéniség, a stílus, a kommunikáció és az intimitás. Furcsa művészetének fő célja, hogy két egymást szerető ember egyetlen nagy egészet alkosson. Külön érdekesség, hogy a tokiói fotósnak mindössze néhány másodperc áll a rendelkezésére, hogy megörökítse az elérni kívánt pillanatot, hiszen alanyai mindeközben szó szerint lélegzetvisszafojtva, mozdulatlanul várakoznak. Kavagucsi (Kawaguchi) elmondta, hogy művészetét Platón Symposion (Lakoma) című műve ihlette: a filozófus szerint a férfiak és nők egykor egyetlen lény voltak, négy karral, négy lábbal és két arccal, majd Zeusz görög isten kettéválasztotta őket.
„A hatalmon lévők folyamatosan vétkesek a szegregációban és a diszkriminációban. Megvalósíthatjuk-e a békét ilyen körülmények között?
Te, aki a földön állsz, bárhol is vagy, szeresd az előtted állót. Két embertől egy egész csoportig, közösségtől városig, várostól országig, határtól határig a szeretet erejét szeretném érvényesíteni.
Abban a hitben kezdtem el fotózni, hogy egy napon megvalósul majd egy szegregáció és diszkrimináció nélküli világbéke.”
A lenyűgöző képek a Flesh Love című, folyamatban lévő sorozatának részét képezik, amely Kavagucsi közel két évtizedes munkáját foglalja össze szerelem és emberi intimitás témakörében. Alanyai kezdetben az önként vállalkozó barátai közül kerültek ki. „Amikor elkezdtem a sorozatot, megkértem néhány közeli barátomat, hogy teszteljék, meddig tudják visszatartani a lélegzetüket, és kiderült, hogy ez körülbelül átlagban 15 másodpercet jelent. Ezért úgy döntöttem, hogy felállítok egy 10 másodperces szabályt, miszerint 10 másodperc után kibontom a fóliát, függetlenül attól, hogy elkészült-e a fénykép” – mondta.
Kavagucsi eleinte csak párokat fotózott, ám művészete egyre nagyobb méreteket öltött, és – bár célja ugyanaz maradt – a szexualitás után a családi kapcsolatok sokszínű ábrázolására helyezte a hangsúlyt. Legújabb, Flesh Love All című installációjában már nemcsak párokat, hanem egész – és önként jelentkező – családokat, valamint a számukra fontos helyszíneket – beleértve a házakat, fákat és autókat is – egyedi készítésű fóliába csomagolja. Fotóival nem csupán az alanyok egymás közötti viszonyát, de a külvilággal történő kapcsolódásukat is hivatott érzékeltetni.
Az egyedi fóliák elkészítése és egy-egy kép beállításának megtervezése hosszas és aprólékos folyamat, akár két hétig is eltarthat, és egy körülbelül hét fős stáb segítségével kivitelezhető biztonságosan. Egy asszisztens folyamatos készenlétben áll, hogy kinyissa a fóliákat (vagy vészhelyzet esetén felvágja őket), és egy hordozható oxigénpalacknak is kéznél kell lennie.
„A hosszadalmas biztonsági előkészületek mellett az alanyaimtól is megkövetelem, hogy újra és újra elpróbálják a pózokat, hogy aztán a kiválasztottakat gond nélkül újraalkothassuk a fóliában.”
A fotós elismerte, hogy valóban klausztrofóbikus érzés a fotóit nézegetni, és ő maga is tisztában van vele, hogy mennyire félelmetes, kiszolgáltatott érzés az alanyainak lenni, hiszen ő maga is kipróbálta már.
„Amikor a fóliában voltam, úgy éreztem, hogy az életemet és a halálomat is mások irányítják. Az alanyaim szó szerint rám bízzák az életüket ilyenkor.”
A fotósnak számos egyéni és csoportos kiállítása volt már Japánban, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Tajvanban, Franciaországban és Hollandiában. Munkái az afrikai és japán művészet neves műgyűjtőjének, Jean Pigozzi kortárs művészeti gyűjteményében találhatók.
Forrás: edition.cnn.com, hgcontemporaryart.com Kiemelt kép: Getty Images
