A társasház belesimult a budai lejtős utcába. Csak a kapu elé kitett kukák emlékeztettek rá, hogy itt reggel emberek felkelnek, és este lefekszenek, és mindennek eredményeképpen háztartási hulladék keletkezik. Tehát van élet a lombok alatt.

Erről a házról egyedül a postás tudta, mitől olyan csendes. Mert némán állt ott a halványsárga kockaépület, tűrve, amit a sors rámért. Ennél a háznál, mint egy amputált lábnál, az fájt, ami nincs. Fantomfájdalom volt ez az elmaradt zsivaj, ebédszag, lábdobogás, ajtócsapkodás miatt. A lakók nem is érezték mindezek hiányát. De valahogy mégis fájt nekik.

A házban mindenki egyedül élt. A nyugdíjas. A vasárnapi apuka. A túlhajszolt orvos. A reménykedő szingli meg az örök diák, akinek a bőröndje mindig útra készen állt. Nem túl nagy lakások voltak. De azért kényelmesek. Ki sem kellett dugni az orrukat az ott lakóknak: srégen szemben a mosoda, a gyógyszertár, a pizza, az élelmiszer házhoz jött. A munkatársak rendszeres időközönként felbukkantak a nappaliban, a laptop kameráján jelentkeztek be a családtagok is.

Tulajdonképpen erősen kellett koncentrálnia a házban lakóknak, ahhoz, hogy észben tartsák, itt egyedül laknak.

Mi azért ne felejtsük el, hogy 2,4 millió magyar egyedül él.

Az iparosodás hatására a fizikai erő szerepe csökkent, a házimunka könnyebbé vált, a két nemnek nem kell a túlélésért összekapaszkodnia. A születést szabályozzuk, a serdülést prolongáljuk, a halállal alkudozunk.

De a férfiak és nők bizalmatlanok (16. oldal). A nők attól tartanak, hogy a család minden nyűge rájuk hárul, miközben „a világban“ nem tudnak építkezni, ami növeli a kiszolgáltatottságukat, a házasság intézménye pedig már nem jelent számukra védelmet.

A férfiak szerint viszont a nők a gyerekvállalás évei alatt még mindig inkább az ő erőforrásaikra támaszkodnak, de a válások nyolcvan százalékát is ők kezdeményezik, a bíróságok nekik ítélik a gyerekeket.

Az élelmiszeripar, az autógyártók, az ingatlanpiac és a multimédiás fejlesztők felkészültek a magányosok piacára. A művészek is.

A tavalyi építészeti biennálén a legkeresettebb darab egy redőny volt. A ráfestett emberi alakok árnyéka azt ígérte: jönnek még hozzánk valakik valahonnan.