„Amikor koszos bugyit találunk, az azért el tudja venni a kedvet”

Még a tapasztalt alapítványosok is elképednek, mi mindent „adományoznak” egyesek.

„Már olyan mennyiségű gyerekruhánk, gyerekcipőnk érkezett, hogy nem igazán vagyunk gyűjtésben. Viszont pont a mai napon amiből hiány volt, az a női cipő, ebből nem kaptunk túl sokat” – feleli Szabó Patrícia kommunikációs szakember, a Minden babának jár civil szervezet egyik alapítója arra a kérdésemre, hogy mire lenne most szükségük.

Ők elsők között álltak be a feladatba, hogy a háború kitörése után hazánkba menekülőknek gyűjtést szervezzenek, hiszen – ahogy Patrícia is fogalmazott – már hosszú évek oda foglalkoznak adományozással, így hamarabb és szervezettebben tudtak ennek nekilátni, mint a szociális szférában dolgozók, akiknek ez az egész helyzet a fejükre szakadt, és nem ismerik ennek a logisztikáját. „Nekünk viszont ez már »zsigerből« megy” – mondja.

Egy Facebook-poszttal kezdődött

„Egy babás csoportban az egyik anyuka kiírt egy posztot, mire ráírtam, hogy beszéljünk, felhívtam, adott egy számot, aztán kaptam még egyet, és így jutottunk ide, hogy átvállaljuk a segítést, az itteni dolgozók pedig tárt karokkal vártak. Ma is kint voltunk négy önkéntessel.”

Szabó Patrícia, a Minden babának jár egyik alapítója az adományok között, amelyeket méret és nem szerint válogatnak szét, és személyre szabottan adnak tovább (Fotó: Szabó Patrícia)

A Minden babának jár önkéntesei az egyik fővárosi krízisszállón rendezték be „főhadiszállásukat”, ide érkeznek az adományok, amiket az intézményben elszállásolt nőknek és gyerekeknek osztanak tovább, kinek-kinek szüksége szerint. „Úgy kell elképzelni, hogy percről percre változik a helyzet, mire van szükség. Volt, aki papucsot kért, mert vitte volna megfürdetni a gyerekét, de csak olyan lábbelije volt, amiben jött. Fejfájás csillapító, görcsoldó, gyereknek köhögéscsillapító is többször kellett, tisztálkodó szerek pedig alap” – sorolja.

Azt mondja, hogy ez úgy működik, hogy az önkéntesek szortírozzák az adományt, a szociális munkások pedig szólnak nekik, hogy mondjuk kell egy kisnadrág a 115-ös szobába, vagy egy 35-ös cipő a 205-ösbe, és akkor ők összeállítják a pontos csomagot nekik. Nem hiába, rutinosak már, hamar kialakult a munkarend. Minden nap 9-től gyülekeznek az önkéntesek, ki-ki ahogy ráér, és felveszik a fonalat. „Hamar talál itt mindenki feladatot, nem kell utasítani senkit semmire. Van, aki ameddig nem volt nyitva a helyiségünk, teát készített a menekültek számára. Az biztos: nem unatkozunk.”

Ott segítenek, ahol tudnak – és kell

És az biztos, hogy van munkájuk bőven – szerencsére. Rengetegen küldtek adományt – ruhát, tisztálkodószert, játékokat –, ami csodás érzés még az olyan tapasztalt alapítványosnak is, mint amilyen Patrícia. „Most ide hordják az adományokat, de amikor kezdtük az alapítványt körülbelül négy éve, akkor úgy csináltuk, hogy országosan volt nagyjából harminc gyűjtőpontunk, aztán körbementünk értük, és ugyanúgy, mint most, átszortíroztuk, méretre és kislány-kisfiú szerint szétválogattuk.

Nagyon fontos, hogy mi ezt mindig úgy adtuk át, hogy személyre szabott legyen, tehát ha tudtuk, hogy van egy anyuka egy kétéves kislánnyal és egy négyéves kisfiúval, akkor direkt nekik való cuccokat raktunk össze.

Most először mi is a határra küldtünk le csomagokat, hiszen már voltak előre elkészítettek, de amikor a menekültek már felértek Pestre, akkor úgy döntöttünk, hogy inkább itt kell segítség. És ahogy gyarapodnak, és telnek be a további szállások, fogunk átmenni mi is máshova, hogy ott is segíthessünk. A munkába pedig már bekapcsolódtak a szociális dolgozók is, és rengeteg önkéntes jött különböző egyetemekről is, amire szükségünk is van, hiszen a munka nem csökken.”

 

Változó, ki milyen állapotban van

A szállóra érkező menekültek állapota, kedélye változónak mondható, magyarázza Patrícia. „A gyerekek nagy része jókedvű, játszik, tehát úgy viselkedik, mint egy gyerek, de van olyan is, aki étvágytalan, annyira megviselte az egész. Igazából, amit tudtunk segíteni nekik, az az, hogy legyen gatyája meg cipője, amit felvehet, és kapjon meleg ételt. Sokan nem beszélnek más nyelven, csak ukránul, és még vasárnap akadt olyan helyzet, amikor gyorsan kellett orvost kerítenünk, igen ám, de honnan szerzünk olyat, aki ismeri a nyelvet. Végül megoldódott, tehát szép lassan oldódnak meg ezek a feladatok.”

És hogy meddig lesznek? „Ez úgy szokott lenni, hogy az elején mindenki nagyon lelkes, de most úgy látom, hogy kitartanak. Ma is írta az egyik önkéntes, hogy ő köszöni, hogy itt lehetett, és jöhetett, én pedig majdnem elbőgtem magam rajta. Úgyhogy addig leszünk, ameddig szükséges.”

Sok önkéntesük van, akik a szociális munkásokkal együtt dolgozva segítenek. (Fotó: Szabó Patrícia)

Az adomány nem egyenlő lomtalanítással

Sokszor, sok helyen leírták és elmondták már, hogy az adományozásnak is van etikettje. Az egyik legfontosabb, hogy csak olyasmit adjunk tovább, amit még magunk is jó szívvel használnánk, hordanánk, mert nincsen megalázóbb annál, mint amikor a rászorulókat kukának használják, azzal a felkiáltással, hogy „jó az nekik”, meg aki szegény, az ne válogasson. Gondoljunk bele, hogy mennyire rossz érzés lenne koszos, szakadt, használhatatlanná nyűtt dolgokat kapni, aminek még örülnünk is kellene, hiszen adomány. A tiszta, sérülésmentes holmi az alap, hiszen sem az alapítványoknak, sem az adományozottaknak nincsen kapacitásuk és sokszor lehetőségük arra, hogy kimossák vagy megjavítsák a dolgokat.

„Én az évek alatt már láttam mindent, nagyon durva, hogy miket le nem adnak emberek. Ma például találtunk egy magas sarkút a cipők között… De ez még a jobbik eset.

A székletes alsó simán elő szokott fordulni, ami azért eléggé el tudja venni az ember kedvét a jótékonyságtól. De szerencsére a nagy többség csodás ember. Egy kismama például a kabátját is levette és itt is hagyta adományként. Ők viszik előre az embert, ha talál egy kakis bugyit.”

Így segíthetünk mi is

Ezeken a szervezeteken keresztül mi is segíthetünk az Ukrajnából menekülőknek:

Forrás: portfolio.hu; Kiemelt kép: Getty Images