Az utóbbi időben többen szétszekáltak, hogy nézzem meg az Egykutya című előadást, amelyet egy reklámügynökség épületében játsszanak, mert iszonyatosan jó. Amikor végre eljutottam, hogy megnézzem, és kiderült számomra, hogy ez egy popup előadás (az internetes felugró ablakoktól kölcsönzött kifejezés, jelentése alkalomszerű – a szerk.), amely egy irodaépület aulájában zajlik neonfényben, ami a közönséget is megvilágítja, azt gondoltam magamban, hogy na jó, ez nem színház. Utólag kicsit cikinek érzem, hogy ilyen szűk látókörű voltam, ugyanis az előadás első néhány perce után mindegy volt, hol vagyok és hány wattos égők világítják be a teret, mert ott és akkor a világ egyik legmenőbb színházában éreztem magam. Az Egykutya című előadás egy négyszereplős darab, Bakonyi Alexa, Döbrösi Laura, Tenki Dalma és Tóth Károly főszereplésével, rendező nélkül. Kábé a tizedik percben megfogalmaztam, hogy ezt mindenkinek látnia kell, de mivel nem vagyok színikritikus, és ezt Bakonyi Alexa is tudja, azt javasolta, menjünk végig azokon a kérdéseken, amelyeket szinte minden előadás után megkapnak. Szóval elszívtam egy nemlétező cigit Bakonyi Alexával és Döbrösi Laurával, és átbeszéltük, miért is olyan kihagyhatatlan élmény az Egykutya.

Titeket nem zavar, hogy nem „kényelmes” színházi körülmények között játszotok, hanem egy aulában?
Döbrösi Laura: Ennek a popupnak az az egyik célja, hogy kimozdítsa a színházat a sötét, ablaktalan, négy fal közé zárt térből. Amikor színházról álmodom, én például mindig szabadtéren álmodom meg.
Bakonyi Alexa: Abból a szempontból, hogy a közönség ül és néz, a színészek pedig játsszanak, ugyanaz a klasszikus helyzet, mint egy kőszínházban. De mivel ez másik térben zajlik, az emberek is más tudatállapotban jönnek. Nincs az a kiöltözős feszengés, és leolvad a berögződésektől való félelem. Az is fontos, hogy ezeknek a tereknek van saját közösségük. Itt például napközben futárokat fogadnak, este pedig ez történik. Ez az ügynökség közösségének vérkeringésében is újat hoz. De egyébként az Egykutyát játszottuk már két fa között is a szabadban egy fesztiválon.

Ti amúgy is jóban vagytok egymással?
B.A.: 2016 óta ismerjük egymást, egy alternatív csoportban egy darabba keveredtünk. Eleinte volt egy olyan gondolatom, hogy ezt a kapcsolatot szakmai síkon kéne tartani, de nem sikerült megállnom.
D.L.: Ez meg is nehezít sok mindent.
B.A.: De közben akkora harcostársak lettünk, és olyan mély ügyekben kísértük végig egymást, hogy ezt nem lehetett megúszni.

Az Egykutyának nincs rendezője. Hogyan kell elképzelni egy rendező nélküli előadást?
B.A.: Az Egykutya története nagy múltra tekint vissza, többféle verzióban (nem) működött, nagy szlalompályán ment keresztül, mielőtt sínre került. Először nekem volt közöm a darabhoz, és én nem akartam veszni hagyni, ezért felkértem a többieket. A közös bemutatónk előtt, a rendező nélküli verziót mindössze háromszor tudtunk próbálni. Az előadásban ennek a folyamatnak egyébként benne van az ereje is.
D.L.: Általában a rendező mindig beül az első néhány előadásra, és a látottak alapján mondja a megjegyzéseit. Mi viszont ezt egymással csináljuk, és nemcsak az első néhány előadáson.

Minél magabiztosabban játsszuk a darabot, annál többet tudunk beszélni róla, sőt, a nézők észrevételeit is figyelembe vesszük. És erre pont azért van lehetőségünk, mert nincs rendező.

Lehet, hogy spoilerezés nélkül nehéz lesz erre válaszolni, de mennyire különbözőek az előadások?
B.A.: Mi belül biztosan szélsőségesebb változásokat látunk, de az például nagyon változó, hogy a végén mennyire rúgunk be. Előfordul, hogy nem derül ki az elején, hogy ez egy vígjáték. Volt már, hogy néma csendben ült a közönség, és mivel nagyon közel ülnek hozzánk, a hangulat ránk is visszahat.
D.L.: Igen, ez teljesen változó, és nem is tudjuk, min múlik. Van, hogy az én karakterem, Patika annyira berúg, hogy alig tud menni, és így a mondatok is teljesen máshogy hangoznak a szájából.

Az Egykutya szereplőgárdája: Tenki Dalma, Tóth Károly, Döbrösi Laura és Bakonyi Alexa.

Mennyi „bor” fogy el összesen?
B.A.: Nagyjából öt liter. Én van, hogy utána is szomjas maradok.
D.L.: Mi meg szaladunk a budiba.

Tenki Dalma a szerepe szerint a legelvetemültebb baba-mama fórumokról ismert anyatípust testesíti meg, de rengeteget lehet rajta röhögni. Hogyan kapta ezt el ennyire jól?
B.A.: Jaj, ő civilben ugyanilyen bolondos.
D.L.: És egyébként gyógypedagógus végzettsége is van és gyerekekkel foglalkozik.

Mellettem egy idegen, idősebb ember annyira nevetett az előadáson, hogy én pluszban még azon is nevettem, hogy mennyire tetszik neki. Van kimondott célközönségetek?
B.A.: Jönnek gimnazisták is, de múltkor itt volt egy csodálatos hölgy Kassáról, aki olyan volt, mint egy Kennedy-feleség, és nagyon imádta a darabot.
D.L.: Van egy férfi, aki már huszonkétszer nézte meg, mert nagyon rezonál Patika helyzetével, coach-ként dolgozik, és a munkájába is beépíti, amit lát. Sokakat el is hoz magával.
B.A.: A nevetők mellett egyébként sokan sírnak is.

Mik azok a kérdések, amiket az előadás utáni valóban megkaptok, de én nem kérdeztem meg?
D.L.: Hogy tényleg bort iszunk-e.
B.A.: És ha ezt nem teszik fel, akkor színészileg valamit nagyon elrontottunk. Egyébként ha lesz ebből utolsó előadás, azt igazi borral fogjuk megcsinálni.

De ez a darab nagyon sokáig tud működni, lehet a szereplőket fiatalítani, és öregíteni is. Még nagyon hosszú evolúció vár rá.

Most meghívták Amerikába, és megyünk Kapolcsra is.
D.L.: Tőlem azt is meg szokták kérdezni, hogy jobban vagyok-e már. Vannak szerepek, amelyek megviselnek, és ez ilyen. Tök rosszul vagyok utána. Azt a szürke garbót, amiben végigjátszom, gyorsan le kell tépnem magamról, hogy kapjak levegőt.
B.A.: Én meg másnapos szoktam lenni az előadás után húsz perccel. A szervezetem elhiszi, hogy tényleg megittam azt a rengeteg bort.

Nem szoktatok összeveszni?
B.A.: A közös rendezés közben nem. Laurával mindketten az AKG-ba (Alternatív Közgazdasági Gimnázium – a szerk.) jártunk, és nagyon hasonlóan gondolkozunk. Ha négyből kettő egyetért, az már jó kezdet. Karcsi és Dalma mindketten kőszínházból jöttek. Dalma például az elején mindig kint ücsörgött, amíg mi pakoltuk a teret. Most meg ő az első, aki bejön és csinálja a borokat. Persze voltak feszültségek, nem is voltunk túl jól pszichésen az első bezártság után. De én úgy akartam sínre tenni ezt az egészet, hogy totál demokratikus legyen az egész. Ebben segít, hogy nagyon sokat kommunikálunk egymással. És nagyon szeretjük egymást.
D.L.: Ilyen szempontból néha könnyebb lenne, ha jönne egy rendező, és megmondaná, mi van. A kreatív elszállásainkban sokszor nem tudunk és nem is akarunk praktikus döntést hozni, de ezekre a döntésekre szükség van.

A pandémiában nagyon sok mindenben teret nyert a popup mint túlélési stratégia. Mit tud a ti popupotok?
B.A.: A személyes interakciót szeretnénk visszadúsítani az emberek életében. A popupunknak az a célja, hogy megmutassuk, nem mindenre a Netflix a válasz.

Az Egykutya következő előadásaira jegyek elérhetők ITT, ITT és ITT .