Nem indulhattak az orosz sportolók a pekingi paralimpián. Elküldték az orosz karmestert a müncheni filharmonikusok éléről. A világhírű szoprán, Anna Nyetrebko sem lép fel jó ideig operaszínpadokon. Abramovics megvált a Chelsea-től, szerződést bontottak egy Forma-1-es pilótával, orosz művészek és sportolók szembesülnek most azzal, hogy a senki földjére kerültek. El- és kitiltották őket a saját közegükből.

Élet és halál

Sokan nem értik ezeket a drasztikus válaszlépéseket, és együtt éreznek azokkal, akik éveken át gyakoroltak, edzettek, sok áldozatot hoztak azért, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Jogos ez az együttérzés? Persze! Csakhogy most az Ukrajnában élő milliók számára nagyobb a tét annál, mint hogy nem állhatnak rajthoz, vagy nem léphetnek fel.

Az a mondat, hogy a világ nem fekete-fehér, bizonyos értelemben érvénytelenné vált. Mert most van fekete és van fehér.

Legalább abban az értelemben, hogy lakóházakat lőni, békés városokra támadni, gyerekeket és nőket földönfutóvá tenni, újszülöttek életére törni, embereket ölni – fekete. Aki mindezt elszenvedi, az a jelen helyzetben csakis áldozat, minden egyéb körülmény a politikai nézeteitől a vallásáig másodlagos, sőt sokadrangú.
Miért kell a sportba és a művészetbe bevinni a politikát? – kérdezik sokan. A helyzet az, hogy amiről a szankciók szólnak, már nem politika. Hanem háború. Nem erőfitogtatás, stratégiai adok-kapok, szócsata, hanem élet-halál harc. És ilyen esetben nincs helye finomkodásnak. Majdnem semmilyen ár nem lehet elég drága – a békéért. Erre tanította a világ népeit a kultúra. Az orosz kultúra is. És erre tanított meg minket a történelem. Az orosz történelem is. Az a világ rendje, hogy a küzdelmek a sportpályára korlátozódjanak, és üzleti sikerekért versengjenek az emberek. De az nincs rendjén, hogy a mezemen lévő színeket tankokra és rakétákra fessék fel.

Minden eszközzel

Kérdezte valaki, mit szólnék, ha egy koncertteremben kifütyülnék Bartókot. Hát, nem örülnék. De nagyobb haragot váltana ki belőlem, ha magyar tankok, páncélosok és gránátvetők támadnának házakra, óvodákra, iskolákra, ha szétlőnék a vízvezetéket és a fűtési rendszert. Emiatt volnék csak igazán mérges, ez fájna kibírhatatlanul. Igen, biztosan vannak és lesznek túlkapások, amikor kifütyülik Csajkovszkijt, vagy eltüntetik a polcokról Csehovot. Szomorú. De nem tragikus.

A B-moll zongoraverseny újra hallható és ünnepelhető lesz, és a Cseresznyéskert is még generációk sorát gondolkodtatja el. Csak az elveszett életek pótolhatatlanok.

A kulturális és a sportélet reakciója, ahogy a nagy cégek kivonulása is, egyszerre kiállás és nyomásgyakorlás. Eddig tétlenül és tehetetlenül nézte a világ, ahogy az orosz vezetés felépít egy másik valóságot, elveszi állampolgáraitól a szabad tájékozódás lehetőségét. Most nem marad más, mint szinte az összes eszközzel ráébreszteni az oroszokat, mi forog itt kockán. Megértetni a súlyát, elérni, hogy a béke nekik is fontos legyen, megmutatni nekik a valóságot. Ami jelen pillanatban kegyetlen. Hogy ők is visszakaphassák az életüket, a versenyzés jogát, a szerepeiket, a kedvenc márkáikat, fotóikat a felhőben, a pénzüket a bankban. És legfőképpen a világ tiszteletét.

Kiemelt kép: Ukrajnai menekültek a záhonyi határátkelőnél (Christopher Furlong/Getty Images)