Őszi teltházas koncertsorozata – lipcsei Tamás templom, három budapesti föllépés, Kaposvár, Tokaj, Kecskemét – után úgy tűnik, váratlanul tért haza.
Valóban, hirtelen határoztam az utazásról. Temérdek hó esett és cudar időjárás járt ránk a kanadai Új-Skóciában, így elmenekültem. Úgy hittem, beleszippanthatok a budapesti tavaszba, meglátogatom szeretteimet.

A dátum, melyen ismét szülőföldjére lépett, történelmi lett.
Leléptem a repülőről, s fél óra múlva kitört az orosz-ukrán háború. Déjà vu érzés érzésem támadt, hisz a kilencvenes évek első harmadában a pécsi székesegyházban háromezer ember előtt játszottam Wagner művét, Izolda szerelmi halálát, miközben tisztán lehetett hallani a horvát bombázók hangját, a robbanásokat. Már az én generációm sem nagyon tudott mit kezdeni a szóval: háború. Mára pedig felnőtt egy újabb generáció, akik, ha a kilencvenes évek embertelen háborúiról hallanak, hitetlenkednek. Holott ez a lélekfojtogató háborús hangulat akkor is jelen volt az életünkben, amikor a vajdasági fiatalok ezrei menekültek hozzánk, nehogy elvigyék őket a mészárszékre. Borzasztó, ami most a szomszédunkban történik.

Figyeli a híradásokat?
Természetesen. Látom a tömegével menekülőket – ahogy anno láttam őket a pécsi vasútállomáson is –, és a torkomban dobog a szívem. A történelem sokadszorra ismétli önmagát. Elkeserítő, hogy az európai fiatalok romantikusnak tűnő háború szavából, amely számukra csupán videójátékok formájában létezett idáig, mostanra valóság lett. Elkeserítő a vérontás, szívszorító, ahogy családok szakadnak szét, emberek lesznek hontalanná, elhagyott otthonok válnak pernyévé, és mi, a tisztelt emberiség, csak trappolunk bele a semmibe, ahol nekünk nem lesz jó lennünk. Amikor Szarajevóban lelőtték Ferenc Ferdinándot, ez akkoriban úgy tűnt, hogy csupán egyike lesz a kor anarchista merényleteinek, bizonyára senki nem gondolta, hogy milyen borzalmas négy év világégés következik. 

Igaza van, akadnak dolgok, melyekre az ember nem, vagy csak félve gondol.
A viszályok kimenetele legtöbbször nem látható előre. Senki nem sejtheti, hogy egy-egy tettével milyen lavinát indít el, és annak milyen csatolt részei lesznek. Az pedig elképesztő, hogy bár egy iskolagondnoki állás betöltéséhez is pszichológiai szakvélemény szükséges bizonyos országokban, ezzel szemben senki nem vizsgálja érdemben a nemzetek vezetőinek elmeállapotát, és annak esetleges változásait. Ideje lenne újragondolni a világot.

Ön érzékeny ember, talán ezért kapcsolódik a nevéhez számos múltbéli jótékonysági koncert. Mióta ilyen érzékeny?
Azt hiszem, mindig volt bennem egyfajta nemesebb empátia, amely éles ellentétben áll hétköznapjaimmal, melyekben sokszor vagyok türelmetlen emberekkel, helyzetekkel kapcsolatban. Miközben szerettem, szeretek és mindig szeretnék segíteni másokon. Az empátia végül is a képzelőerővel rokon: ez esetben el kell képzelnem, hogy milyen érzés lehet hátrahagyni az otthonomat, szeretteim egy részét, és egy nejlonzacskóval átlépni a teljes ismeretlenbe. 

Elképzeli?
Viszonylag gyakran költöztem életem során, ha úgy tetszik, többször emigráltam. Legendás újrakezdő voltam, és aki ilyen, az tisztában van azzal, hogy ez még békeidőben is feszültséget okoz, anyagi áldozatot kíván.

Óhatatlanul együtt jár egyfajta gyászfolyamattal, ha az ember újrakezdi az életét egy másik országban, még akkor is, ha teljes udvartartásával és konflissal költözhet.

De amikor valaki a semmibe indul, a semmibe, amely, mint olyan, nem is várja őt, mindezt ráadásul úgy, hogy semmiféle kalandvágy nem volt benne, nos, ez borzasztó lehet. Dante írja, hogy nincsen nagyobb fájdalom, mint a megízlelt, majd elveszített boldogság. 

Miért jótékonykodik?
Mert az ember természeténél fogva keresi az olyan helyzeteket, amelyek után szeretni tudja önmagát, keresi a helyzeteket, amelyek nem a bennünk élő szörnyeteget, hanem az angyalt ébresztik fel. És talán azért is, mert önzőek vagyunk, így mindent megteszünk, hogy lelki komfortérzetünket ne csorbítsa a körülöttünk lévő szenvedés. Van, aki egyszerűen elfordítja a fejét, hogy ne lássa ezt a szenvedést, és van, aki segít, ugyanezen ok miatt. Személy szerint én már nem sokat várok az élettől, hisz rengeteget kaptam, és mert tudom: semmit nem visz magával az ember. Fölösleges hát az örökké tartó földi létre spórolni, mert nem tart örökké.

Most, hogy a menekülteknek segíthessen, a nyugalmazott evangélikus püspöktől kérte a segítséget?
Gáncs Péter püspök úrral élő a kapcsolatom, gyakran találkozunk, hisz édesapja, Gáncs Aladár evangélikus lelkész és orgonaművész ifjúkori mentorom volt. Sokat köszönhetek neki, gyermekkoromban számtalan estén át ült mellettem a fasori evangélikus templomban, és mesélt Bachról. Ezért hát

a jótékonysági koncert március 19-én a budapesti fasori evangélikus templomban lesz, és a teljes bevételt a menekültek megsegítésére ajánljuk fel az Ökumenikus Segélyszervezet közvetítésével.

Hogy minél magasabb lehessen ez az összeg, semmiért nem kell fizetnünk a koncerttel kapcsolatban. Sem a templom, sem a koncertet szervező jegyhálózat nem kér pénzt.

Vendégeket hív?
A koncerten régi barátaim játszanak majd velem: Kokas Katalin hegedűművész, akit még kislánykorában ismertem meg, amikor egy akkora hegedűtokkal a hátán, amelybe ő maga is belefért volna, görkorcsolyázva jött velem szembe a torontói királyi konzervatórium előtt. Ott lesz az ígéretes zenekadémiai tehetségekből alakult Korossy-vonósnégyes is, Korossy-Khayll Csongor barátom vezetésével, akivel a Dohány utcai zsinagógában előadott Schindler listája felvételünk a maga hatmilliós megtekintésével az internet egyik sztárja. De Bachot játszik majd az európai tubaművészet egyik fejedelme, Szentpáli Roland, valamint a magyar dzsesszénekesek egyik legékesebb gyöngyszeme, Szőke Nikoletta is improvizál majd Bachra férjével, a Pege Aladár halála óta legnagyobb magyar bőgőssel, Barcza Horváth Józseffel. Végül pedig Bach szólószvitjét adja elő a Perényi-növendék Tomasz Máté, aki úgy tud csellózni, hogy az embernek megszakad a szíve a gyönyörűségtől.

És mindenki első szóra igent mondott önnek?
Mindenki. Ők mind muzsikusként, mind emberként abba a kategóriába tartoznak, akikkel bármikor kész lennék emigrálni egy lakatlan szigetre. Érdekes amúgy ez a mi kis magyar társadalmunk! Morog, veszekszik, rumlis, ám abban a pillanatban, ha valakinek baja van és segítségre szorul, ugrik, ápol és virraszt, mint Kalkuttai Szent Teréz. Vannak emberek, társadalmak, akik igazán akkor vannak elemükben, ha tenni és segíteni lehet, amikor tenni és segíteni kell.

Akkor remek koncertre számíthatunk.
Nem hagyományos koncert lesz, nem kapcsoljuk föl a lámpákat, csak a gyertyák és a csodálatos ólomüveg ablakok beszűrődő fényében játszunk majd Bachot.

Sok embert várnak?
A jegyek gyakorlatilag elfogytak, hiszen a társadalom általánosan is megmozdult, és van, aki ilyen módon szeretne adni a rászorulóknak. 

Eddig hány efféle megmozdulása volt? 
Fogalmam sincs! Nem tartom számon.

Mi mindenért orgonált?
Adtam jótékonysági koncertet szívátültetésre váró kisgyermek javára, templom épülő orgonájáért, azért, hogy vidéki szegény sorsú gyermekeknek legyen szemüvegük, de mindez nem fontos. Én ingyen kaptam a legnagyobb csodát az életemben, Bach zenéjét. És ennek a zenének olyan ereje van, mint Dorka lábán a rubincipőnek: csodát lehet vele tenni.

Mikorra tervezi a visszautat Kanadába?
Április elejére, de lehet, hogy előbb visszarepülök, mert tartok tőle, hogy a háború esetleges eszkalálódása esetén talán még részleges európai légtérzár is életbe léphet, és akkor nem tudok időben visszautazni a kötelességeimhez. Sok itthon élő barátom kérdezte, ha úgy adódna, meghúzhatnák-e nálam magukat Kanadában. Természetesen, bár isten mentsen meg mindenkit, hogy ilyen történelmi helyzetre sor kerüljön.

Mitől fél?
Mondok egy történetet. Három éve a lipcsei Bach-szobornál ült egy fiatal harmonikás. Csodálatosan játszott Bachot, hosszan hallgattam, majd megszólítottam. Ukrán muzsikus volt, aki időnként eljött pénzt keresni Lipcsébe. Azóta néha írtunk egymásnak.

Három napja megkérdeztem, hogy biztonságban van-e. Azt válaszolta, igen, még biztonságban, egy gépfegyverrel a hátán járőrözik Kijevben. Megviseltek a sorai, hisz a legnagyobb élő muzsikusok közt lenne a helye, mégis gépfegyverrel a hátán várja a lopakodó halált.

Azt kérdezte, mitől félek? Vészhelyzet van, a világ békéjét egy kiszámíthatatlan diktátor veszélyezteti. Félre kell dobni tehát az ostoba önámítást: a szomszédban zajló háborút nem lehet babazsúrrá bagatellizálni sem egy cikkben, sem pedig egy beszélgetésben, de hát ezt ön is tudja.

Az itthon után mi várja az ontariói Brooklinban, a tengerparti otthonban?
Nem lesz holtidő, mert az Ukrajnából menekülők segítésére két jótékonysági koncertet adok. Az elsőt a saját koncerttermemben, április végén, a másodikat, május elején az ottawai Notre-Dame-székesegyházban, amelynek szervezését Magyarország kanadai nagykövetasszonya, Dr. Vass-Salazar Mária vállalta. Ott lesz a kanadai politikai elit, és ismerve őket, nem fogják szűkmarkúan mérni sem az anyagi, sem pedig a morális segítséget. 

Kiemelt kép: Smagpix