A legtöbb embernek van bakancslistája – még ha nem is így nevezi. Lehetnek célok, vágyak, álmok vagy szimplán csak dolgok, amiket el szeretne érni az életben. Akár gyöngybetűkkel leírtuk ezeket egy papírra, akár egy erre a célra lefejlesztett applikációba gyűjtöttük össze őket, vagy csak egyszerűen a fejünkben létezik ez a lista, úgy hisszük, hogy ha elérjük/teljesítjük/kipipáljuk egyik, másik (jó esetben az összes) tételt, akkor boldogabbak leszünk. Ha megkapjuk az előléptetést, ha eljutunk Thaiföldre, ha férjhez megyünk, ha veszünk egy dizájnertáskát, ha lefutjuk a félmaratont… Akkor minden más, jobb, boldogabb, könnyebb lesz. A tudomány jelenlegi állása szerint azonban nem ez a helyzet, sőt, valójában épp ellentétes hatást is kiválthatnak a beteljesült álmok.

Fotó: Getty Images

Persze szuper, ha vannak céljaink, hiszen ezek a nagyra törő tervek adnak motivációt a mindennapokhoz, és a tudomány sem azt mondja, hogy felesleges álmokat szőnünk és listákat írnunk. Csak éppen tucatnyi kutatás jutott arra az eredményre, hogy ha megvalósítjuk a terveinket, vagyis kipipálhatunk egy-egy tételt a bakancslistánkról, az még nem hozza meg a vágyott boldogságot. Sőt: az átmeneti öröm és elégedettség után nem sokkal beüthet az elégedettlenség érzése, és elkezdünk sóvárogni azután, hogy a listánk következő tétele is teljesüljön.

A pszichológiában ezt a jelenséget hedonikus adaptációnak nevezik, a modellt pedig Shane Frederick és George Loewenstein dolgozta ki 1999-ben Daniel Kahneman közgazdasági Nobel-díjas pszichológus munkássága nyomán. A hedonikus adaptáció tulajdonképpen azt jelenti, hogy az emberek egy-egy örömteli (például a lottóötös megnyerése) vagy tragikus életesemény (például egy közeli hozzátartozó elvesztése) után a rájuk jellemző boldogságszinthez képes egy rövid ideig ugyan jobban vagy rosszabbul érzik magukat, ám viszonylag gyorsan hozzászoknak ehhez az új szituációhoz, így a boldogságszintjük újra beáll a megszokott értékre.

De nem kell feltétlenül ilyen szélsőségesen boldog vagy szomorú eseményekben gondolkodnunk, a hedonikus adaptáció a hétköznapi helyezekben is bekapcsol:

ha például egy nagyobb képátmérőjű televízióról álmodozunk, és végre megvehetjük magunknak, nem leszünk számottevően boldogabbak. Amint beüzemeltük a nappalinkban, jó eséllyel elkezdünk egy még nagyobb készülékre vágyni.

De akkor mégis hogyan előzhetjük meg a hedonikus adaptációt – úgy, hogy közben azért céljaink és vágyaink is lehessenek? A jelenség kicselezésére szerencsére megtalálta a megoldást Arthur C. Brooks, a Harvard Egyetem professzora, és a The Atlantic online magazinba írt cikkében részletesen el is magyarázta a teóriáját. A How to Want Less (Hogyan akarj kevesebbet) című írás a mélyére próbál ásni annak, hogy

mi tesz minket igazán boldoggá, és nemcsak a legfrissebb kutatási eredményeket veszi alapul, hanem Aquinói Szent Tamás, Buddha és Mick Jagger bölcsességeit is.

(Igen, utóbbi esetében a The Rolling Stone I Can’t Get No Satisfaction című slágerre gondolt.) És hogy mi a konklúzió? Brooks szerint szimplán felejtsük el a hagyományos bakancslistát, helyette pedig írjunk fordított bakancslistát.

Bár a fordított bakancslista nem a Harvard professzorának a fejéből pattant ki – a Google évekkel ezelőtti találatokat is kiad a szokatlan kifejezésre –, Brooks felvetése egészen érdekesen hangzik. „Minden évben a szülinapomon listázom a vágyaimat – csupa olyasmit, amelyek Aquinói Szent Tamás tanításai szerint a pénz, a hatalom, az élvezet és a becsület kategóriáiba tartoznak. Megpróbálok teljesen őszinte lenni. Nem sorolok fel olyasmit, amiket valójában utálnék, és nem venném hasznát, mint mondjuk egy vitorlás vagy egy nyaraló. De a listára kerülnek olyasmik, amiket szégyellek is bevallani, például azt, hogy mások csodálják a munkámat” – írja.

Ezután a professzor hátradől, és elképzeli, milyen lenne az élete öt év múlva, ha igazán boldog és sikeres lenne; ha az elvei szerint élne, és megtapasztalhatná a lelki béke érzését is. „Készítek egy másik listát azokról dolgokról, amelyek elhozhatnák számomra ezt a boldogságot: a hitem, a családom, a baráti kapcsolataim, a munkám, amely eredendően kielégítő, hasznos és másokat szolgál.” A szülinapi számvetésének utolsó lépése, hogy összeveti a két listát: vajon az először listázott dolgok mennyire viszik őt közelebb az ideális életről alkotott víziójához?

A gyakorlatnak persze nem az a célja, hogy elvegye a kedvét az álmaitól, sokkal inkább az, hogy olyan álmokat dédelgessen, amelyek valóban boldogabbá teszik.

Ha egy tétel azért szerepel a bakancslistánkon, mert az összhangban van a legmélyebb vágyainkkal, az fantasztikus, akkor annak ott is kell maradnia. Ám ha valamit csak azért szeretnénk elérni vagy megvenni, mert a társadalom ezt várja el tőlünk, akkor nyugodtan húzzuk le róla. Elvégre a valódi boldogságnak vajmi köze van a másoknak való megfeleléshez és a külső nyomásnak való engedéshez.

Fotó: Getty Images

Brooks szerint semmi baj nincs azzal, ha el szeretnénk jutni egy egzotikus helyre, vagy ha komoly szakmai sikereket szeretnénk elérni, csupán érdemes időről időre megkérdezni magunktól: azért akarunk elutazni, mert élményekkel kívánunk gazdagodni, vagy másoknak szeretnénk megmutatni, milyen jól megy a sorunk? Azért akarunk feljebb jutni a ranglétrán, mert a szakterületünkön tapasztaltabbak szeretnénk lenni, vagy mások elismerését próbáljuk ilyen módon kivívni? Ha utóbbiak motiválnak minket, akkor célunk elérése után sem leszünk boldogabbak, mert az ilyesfajta motiváció sosem vezet valódi elégedettséghez.

Leegyszerűsítve tehát a fordított bakancslista készítése kicsit olyan, mintha egy ételreceptet szeretnénk finomítani. Elsőre mindenki azt gondolná, hogy a fogás attól lesz jobb, ha még egy-két hozzávalóval gazdagítjuk, pedig épp ellenkezőleg: talán épp attól lesz finomabb, ha pár összetevőt nem teszünk bele. Szánjunk időt a Harvard professzorának módszerére, így nemcsak rövidebbé válik a bakancslistánk, hanem remélhetőleg a boldogsághoz is közelebb kerülünk.  

Kiemelt kép: Getty Images; Forrás: inc.com, medicalonline.hu, theatlantic.com