Jean Nicolas Arthur Rimbaud (1854-1891) francia szimbolista költő. A „kamaszisten” mindössze négy év alatt, 16 és 20 éves kora között hozta létre életművét, aztán végleg felhagyott az irodalommal. James Douglas Morrison (1943-1971) amerikai zenész, dalszövegíró, költő, a világhírű Doors együttes énekes-frontembere. Mi a közös bennük és hogyan hatott Rimbaud költészete Morrison dalszövegeire és verseire? Ezekre a kérdésre ad választ Wallace Fowlie 1994-ben írt könyve, amelyet mostantól magyarul is olvashatunk.
Az idős professzor esete a rocksztárral
Wallace Fowlie (1908-1998), a Duke Egyetem francia irodalom szakos professzora volt, számos tudományos értekezés szerzője, többek között Proustról, Stendhalról, Dantéról, Mallarméról és Rimbaud-ról. Fowlie 1966-ban lefordította Rimbaud összes versét és prózáját franciáról angolra. Az eredeti kiadás borítóján egy Picasso által készített skicc volt a 16 éves költőről, amelyet a festőzseni egy fénykép alapján rajzolt meg két perc alatt. (A rajz elkészülésének és Fowlie-hoz kerülésének sztoriját is elolvashatjuk a könyvben.) Picasso kicsit punkosra vett hajú Rimbaud-ja olyan népszerű lett, hogy hamarosan pólókon is megjelent a rajz „GO, RIMBAUD” felirattal kísérve.
Fowlie a kötet megjelenése utáni években kapott néhány levelet ismeretlenektől, főleg a fordításokkal kapcsolatos megjegyzésekkel. Az egyik, 1968-as levélben ez állt:
„Kedves Wallace Fowlie! Csak köszönetet szerettem volna mondani a Rimbaud-fordításért. Jól jött, mert nem olvasok túl könnyedén franciául… Rockénekes vagyok és a könyvét mindenhova magammal viszem. Nagyon tetszik a borítón levő Picasso-rajz Rimbaud-ról. Jim Morrison”.
Az akkor 60 éves professzornak nem csengett ismerősen a név, sosem hallott a Doorsról. Az egyetemen a hallgatói világosították fel róla, hogy ki is írt neki. Fowlie egy jó darabig nem is foglalkozott az egésszel, csak 1980-ban nyomta a kezébe egy diákja Jim Morrison életrajzi kötetét, és ezután hallgatott bele a Doors zenéjébe. Ekkor ismerte fel Rimbaud Morrison szövegeire gyakorolt hatását.
Francia szimbolizmus rock’n’rollal fűszerezve
Fowlie később öt éven keresztül tartott előadásokat az Egyesült Államok különböző főiskoláin és egyetemein Rimbaud és Jim Morrison művészetének kapcsolatáról. Óráinak szándékosan figyelemfelkeltő címeket adott, mint például „Rimbaud és a rockzene”, vagy „Rimbaud: Költészet, politika, rock” annak reményében, hogy így minél több diák ellátogat majd a szemináriumra, olyanok is, akiket egyébként önmagában a francia költő nem vonzana. A professzor tapasztalatai szerint Rimbaud általában nem volt ismerős a diákoknak, a Doors frontembere viszont annál inkább: „Jim Morrisont szeretjük, de ki ez a másik fickó az előadás címében?” Az ekkor már 80 év felett járó tanár számítása bejött: a diákok rengeteget kérdeztek Rimbaud életéről és költészetéről. Eközben pedig a professzor is sokat megtudott a diákoktól Jim Morrisonról.
Két életrajz egy könyvben
Az előadássorozatot követően Fowlie könyvet írt Rimbaud és Morrison közös világáról, ahogyan ő látta.
Wallace Fowlie: Lázadó költők, Nyom6 Kiadó, 3670 Ft
A könyv első fele tulajdonképpen egy napló, amelyben a professzor visszaemlékszik a Rimbaud költészetével kapcsolatos munkáira, illetve a Jim Morrison művészetével való megismerkedésére, és végigveszi az előadássorozatának egyes állomásait, emlékezetes pillanatait. Ezt követi egy Rimbaud-ról szóló rész, amelyben betekintést nyerhetünk a fiatal költőzseni életének kevésbé ismert részleteibe, megismerhetjük viselkedésének mozgatórugóit, emberi kapcsolatait és mindazokat a körülményeket, amelyek hatottak a költészetére. Fowlie, akinek a francia irodalom az igazi terepe, az életrajz ismertetése mellett a verselemzésekkel és a művekhez tartozó háttértörténetekkel sem fukarkodik, ezáltal mintha egy nagyon alapos irodalomszemináriumot tartana a könyvben Rimbaud költészetéről. Ezután Jim Morrison életének bemutatása következik: nehéz gyerekkor, a Doors világa, botrányos koncertek, színpadi alteregók Dionüszosztól a Gyíkkirályig, sámántánc és tudatmódosító szerek, sikerek, visszavonulás és a rejtélyes halál. Az utolsó, összegző részben Fowlie a lázadó költő archetípusát rajzolja meg, immár Villonnal is példálózva Rimbaud és Morrison mellett.
Párhuzamok és konkrét hatások
A könyv rávilágít Rimbaud és Morrison életének párhuzamaira: az apa hiánya (Rimbaud apja katona volt, aki a fiú hétéves korában elhagyta a családját, Morrison apja pedig az Egyesült Államok haditengerészetének admirálisa volt, és emiatt sokat volt távol), a tekintély minden formájának elutasítása, a lázadás, illetve az erőszak és a pátosz megjelenése szövegeikben. Morrison csodálta a fiatal Rimbaud üstökösszerű és döbbenetesen rövid költői pályafutását, és úgy érezhette, saját karrierje sem tarthat sokkal tovább. Mindketten fiatalon hunytak el, Rimbaud 37, Morrison pedig 27 évesen.
Fowlie azonban nem elégszik meg a párhuzamok bemutatásával. Mivel Morrison állítólag sosem beszélt konkrét Rimbaud-művekről,
Fowlie a könyvben arra tesz kísérletet, hogy maga vezesse vissza Morrison szövegeit a francia költő egy-egy versére, illetve kimutassa azok témájában, hangulatában, képi világában vagy szóhasználatában Rimbaud hatását. Emellett rengeteg olyan történetet, anekdotát, apró nyomot és jelet összegyűjtött, amelyek valamiképpen Rimbaud jelenlétét igazolják Morrison gondolatiságában.
Az egyik ilyen, hogy 1969-ben egy Los Angeles-i koncerten rendőrök kísérték le Morrisont a színpadról botrányos viselkedése miatt, és közben rákérdeztek, hogy miért viselkedik így? Morrison állítólag ezt válaszolta: „Mondjuk, hogy a valóság kereteit akartam feszegetni”. A két rendőrnek aligha esett le, hogy ezek a szavak Rimbaud Egy évad a pokolban című művéből valók.
Jim Morrison, a költő
Életének utolsó éveiben Morrison gyakran hangoztatta, hogy azt szeretné, inkább költőként emlékezzenek rá, mintsem rocksztárként. Párizsba költözött, hogy csak a költészetnek éljen. Versei két kötetben jelentek meg, kétnyelvű kiadásban: az eredeti angol szöveg mellett ott volt a francia fordítás is. Az első kötet címe The Lords and the new creatures (Az urak és az új teremtmények), a másodiké pedig An american prayer (Egy amerikai ima). A francia fordításokat a rocksztár-költő barátja, Hervé Muller készítette. (Morrison legismertebb magyar fordítója egyébként Földes László Hobó.)
Rimbaud és Morrison szelleme egy helyen
Morrison sírhelye a párizsi Père-Lachais temetőben van, a költőknek fenntartott részen. Állítólag halála 20. évfordulójának évében, 1991-ben az ő sírja volt Párizs negyedik leglátogatottabb látványossága Versailles, a Louvre és az Eiffel-torony után. A „Jim” felirat több síremléken is megtalálható, apró nyilakkal, amelyek Morrison sírhelye felé mutatnak (legalábbis Fowlie szerint a ’80-as években ezek még megvoltak). A rajongók vandalizmussal keveredő tiszteletadása sok probléma és furcsaság okozója a világ egyik leghíresebb temetőjében, ahol Oscar Wilde, Frédéric Chopin, Edith Piaf és Marcel Proust is nyugszik.
Jim Morrison sírja a párizsi Père-Lachais temetőben (Forrás: Getty Images)
Jim Morrison és Arthur Rimbaud szelleme a temetőben találkozik: bár Rimbaud sírja nem itt található, festékkel felfújt szövegei révén mégis jelen van. A Morrison sírjához közeli graffitikből kitűnik egy versrészlet, az énekes egyik kedvenc Rimbaud-verséből, az Esti imádságból.
A magyar kapcsolat
Wallace Fowlie könyvének magyar kiadása egy ponton biztosan eltér az eredetitől: a végén egy exkluzív interjú található Jim Morrison egykori magyar barátnőjével, Gárdonyi Évával, amelyet a fordító, Császár Zoltán készített.
Gárdonyi Éva visszaemlékezéseiből egy árnyaltabb kép rajzolódik ki Morrisonról: egy félénk, visszafogott, szégyenlős ember, aki a naponta elfogyasztott egy gallon (kb. 4 liter) bortól változott át a színpadon szinte önkívületi állapotban létező frontemberré.
Gárdonyi Éva – aki jól ismerte Pamela Coursont, Morrison se vele-se nélküle szerelmét is – bennfentes információkat oszt meg az énekes utolsó időszakáról Pamelával, a zenekar tagjaival elmérgesedő viszonyáról, halálának körülményeiről, és abban a drogok állítólagos szerepéről (Marianne Faithfull énekesnő állítja, hogy az ő heroindílere adta a végzetes adag kábítószert a Doors frontemberének). Jim Morrison könyvben felvázolt alakja – a rocksztár és a költő – Gárdonyi Éva emlékei által kiegészül egy harmadik, emberi dimenzióval is.
Kiemelt kép: Getty Images/Nőklapja.hu
