„Az ember nem annyi idős, ahány éves, hanem amennyinek érzi magát.” Aha, persze. Márqueznek amúgy hiszek, de ebben azért vitatkoznék vele. Mert én például hetvennek érzem magam, amikor reggel szinte nyikorogva hajtogatom ki magam az ágyból. Félóra múlva már ropogós harmincasként pörgök, majd este kilenckor ásítozó öregasszonnyá válok. A többi időben pedig annyinak érzem magam, amennyi vagyok. Negyvenhétnek. És ez egyáltalán nem egy rossz szám. Akkor sem, ha egyre több jelét veszem észre annak, hogy nem vagyok már fiatal. Egy ideje a magam szórakoztatására jegyzetelem ezeket, és közben remekül szórakozom.
A pénztárcámban régen óvszer volt, ma Flector
Az egész gyűjtögetés innen indult, és nincs mit magyarázni rajta: régen a teherbe eséstől féltem, most meg attól, hogy beáll a derekam.
Nem terhes, csak kicsit pufibb
Már senki nem feltételezi rólam, hogy babát várok, mindenki vágja, hogy az bizony egy kis karanténháj ott deréktájban. Erről egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jó vagy sem, mert az is a halálba idegesített, amikor nagy szemeket meresztve megkérdezték, hogy „jön a negyedik baba?” Nem, nem jön, csak megebédeltem, kösz, hogy kérded.
A kilenc az új éjfél.
Na jó, legyen tíz. Este tízkor már olyan lazán tudom lekapcsolni a lámpát, mint a pinty. Ha valami oknál fogva mégis éjfél után, ne adj’ isten kettőkor kerülök ágyba, a rákövetkező nap szenvedek a másnaposságtól. Mindezt úgy, hogy egy kortyot sem ittam, csak a gyerekért kellett valahova menni, vagy utazás, esetleg munka tartott ébren. Cserébe semmiféle gondot nem jelent a koránkelés, és hétvégén sem tudok fél hétnél tovább aludni.
Harminc éve elég volt egy fésű, ma komplett arzenál kell
Most is tudok jól kinézni, de sokkal több időbe és erőfeszítésbe telik. Előnyös ruhába kell bújnom, frizurát kell készítenem, és okosan kell sminkelnem. Fiatalon megfésülködtem, magamra húztam a kezem ügyébe kerülő akármit, és ragyogóan festettem. (Ezt nyilván csak most látom így, akkor nem voltam ennyire elégedett.)
Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van
Soha nincs jó idő: a kezem meg a lábam folyton hideg, bezzeg a melegben izzadok. A húszas éveimben egyáltalán nem érdekelt az időjárás, sem egy szoba, szórakozóhely, iroda hőmérséklete; nem zavart a fagy, vagy a kánikula. Ma már mindent megérzek, viszont fegyelmezettebb vagyok, nem dünnyögök, viselem, ami épp van.
Fiatal = szép
Amíg az ifjú korosztályba tartoztam, nagyon vegyesnek láttam magunkat; voltak köztünk kicsik, nagyok, jóképűek, pattanásosak, görbehátúak, kisportoltak, szép fogúak. Ma minden fiatalt gyönyörűnek látok, mert egyszerűen ragyog belőlük az ifjúság, még a félszegeken is látszik, hogy ott van bennük az energia, a lelkesedés. Különösen nagy tömegben ájulok el tőlük, például egy ballagáson, vagy szalagavatón.
A kényelem felülírja a szépséget
Lábujj-nyomorító körömcipő, túl szűk farmer, kellemetlen anyagú ruha? Kit érdekel? A lényeg, hogy dögös legyen! Ennek a korszaknak vége, pár éve kizárólag azt veszem fel, amiben komfortosan érzem magam. Ha szárad a szemem a kontaktlencsében, akkor szemüvegben megyek társaságba vagy eseményre is. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna.
Már lehetek okos
Fiatalabb koromban az idősebbek sokszor csak legyintettek a véleményemre, mondván mit tudhatok én, hiszen ott a tojáshéj a fenekemen. Mostanra már van súlya annak, amit mondok, sok területen hitelt ad a szavaimnak az életkorom.
Bulibogárból csiga
Kamaszként meg egyetemistaként imádtam társaságban lenni, folyamatosan emberek között mozogtam, egész álló nap beszélgettem. Jóformán alig voltam magamban, folyamatosan körülölelt valamilyen zaj, csevegés, nevetés, zene. Ma sokkal nagyobb igényem van az egyedüllétre, a csendre. Kell, hogy minden nap legyen olyan időszak, amikor nem szól hozzám senki, és csak úgy nyugalomban elmatatok, olvasok.
Gyors, gyors, lassú
A gyerekeim minden sportban lehagynak. Sokkal gyorsabban futnak, gyalogolnak, síelnek, ha megfeszülök, sem tudom őket utolérni. Viszont én sokkal gyorsabban (meg alaposabban, hatékonyabban) csinálom az összes házimunkát, legyen az takarítás, mosogatás, teregetés, ruhahajtogatás.
Olcsóbb lett a boldogság
Kamaszként a nagy dolgoktól voltam boldog. Egy nagy szerelemtől, egy óriási bulitól, egy eszméletlen utazástól. Manapság úgy érzem, hogy megütöttem a főnyereményt, amikor szombaton két pecsétet sikerül begyűjtenem a Kéktúra igazolófüzetbe, vagy ha a törzshelyünkön vihogunk egy-egy fröccs felett a barátnőimmel. Sokkal kevesebb elég ahhoz, hogy mosolyogva konstatáljam, milyen jó dolgom van, és sokkal gyakrabban történik meg!
Kapcsolódó
Kik azok a zilleniálok?
Sírós, picsogós
Bármin, de tényleg bármin el tudom magam sírni. Ez az első terhességem idején kezdődött, amikor egy őzikementős reklámon elpityeredtem, majd a Baywatchon is. Most már attól könnybe lábad a szemem, hogy milyen jól festenek a szépen felöltözött nagy gyerekeim, de képes vagyok egy híren, egy fényképen, egy kóborkutyán is elérzékenyülni.
Röhögj magadon, az isten is megsegít!
Ennyi idősen már sokkal jobban ismerem magam, a saját reflexeimet, működésemet. A kellemetlen helyzetek, a „ baj van” érzése nem harap akkorát belőlem, mert már többször megéltem, és előbb-utóbb valahogy lett megoldás. Tudom, hogy ha néha beborul, úgyis kisüt majd a nap, fogok még a térdemet csapkodva röhögni. Magamon például biztosan.
Kiemelt kép: Canva/nőklapja.hu
